Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon szerda reggel: az euróhoz és a svájci frankhoz képest kissé gyengült, míg a dollárral és a japán jennel szemben enyhén erősödött
Nem merültek fel műszaki problémák felszállás előtt a múlt héten lezuhant egyiptomi gépnél, legalábbis erről tanúskodik a gép karbantartási jegyzőkönyve, amelyet indulás előtt írt alá a pilóta - közölte honlapján szerdára virradóra az al-Ahram egyiptomi napilap
Tavaly egy kisvárosnyi gyerek eltűnését jelentették a rendőrségnek - hívta fel a figyelmet az eltűnt gyermekek világnapjához kapcsolódó Ezer Lámpás Éjszakája programot szervező cég az MTI-hez eljuttatott közleményében
Van egy fura figura, Nikola Tamindzic, aki egyébként divatfotós, és szerinte szexi, ha New York utcáin, terein, házain, tűzcsapjain meztelen nők vonaglanak úgy, ahogy ezt a szeretőikkel tennék.
Magyarország fontos és megbízható partnere Oroszországnak, a két ország kapcsolata szinte minden területen fejlődik a nem egyszerű európai helyzet ellenére is - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Magyar Nemzetnek adott interjújában
A Direkt36 által megszerzett dokumentumok szerint Orbán Viktor hivatala jelentős szerepet játszott abban, hogy Tiborcz István cége érdemi verseny nélkül jusson nagy értékű állami beruházásokhoz.
Budapest – Egy héttel ezelőtt nevezték ki a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányának Kim Rasmussent. A szakember szerint a keretben vannak olyan játékosok, akik mérkőzéseket dönthetnek el, s emellett a csapat együtt, közös erővel sikeres lehet, de ehhez nem csak ő kell.
Nagyon jó a hangulat a világban, az amerikai és az ázsiai tőzsdék erősödése után a nyugat-európai határidős indexek is emelkedést vetítenek előre. Ez részben az olaj árfolyamának erősödésével,...
Míg a nemzetközi közösség a két-állami megoldásról tanácskozik napokon belül, az izraeli kormányzatban még nagyobb sebességbe kapcsolt a jobboldali radikalizáció. A hadsereg és a nemzetbiztonság elitje egyelőre ellenáll a politikai nyomásnak. Ezért most a miniszterelnök egy szélsőséges védelmi minisztert nevezett ki az ellenállás letörésére.
Donald Trump, a republikánusok várható elnökjelöltje Új-Mexikó államban kampányolva harcias tüntetőkkel találta szemben magát. A rendőrség könnygázzal fékezte meg a protestálókat. Közben kedden Trump megnyerte a Washington államban tartott előválasztást is.
Lens – A június 16-án megrendezésre kerülő Anglia – Wales Európa-bajnoki mérkőzésen és utána is tilos lesz az alkoholfogyasztás, s emellett jó pár találkozón egyaránt.
Az UniCredit és a Santander még tavaly áprilisban jelentette be a gigafúziót, amelyben a két bank alapkezelői üzletágát egyesítenék. Azzal viszont, hogy Ghizzoni távozik a vezérigazgatói posztból, a...
A tavasszal bemutatott vadonatúj Scénic nagytestvére megérkezett. A Grand Scénic hagyományosan ugyanazt kínálja hosszabb padlólemezen, és opcionálisan hétüléses verzióban is elérhető.
Magyarország - Rendkívüli vizsgálatot rendel el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az összes magyarországi kalandparkban a csillebérci létesítményben történt vasárnapi baleset miatt – közölte a tárca az MTI-vel.
A hétfői jelentős gyengülés után tegnap szépen visszakorrigált a forint, így most ismét a 315 körüli szintről futhat neki a mai kereskedésnek. Közben a dollár erősödése 1,12 alatt torpant meg, most...
A lengyel felügyelet (KNF) 2016-ig adott időt a Raiffeisennek, hogy eladja a lengyel leányát, a Polbankot valamelyik tőzsdén jegyzett lengyel banknak, a svájcifrank-hitelportfóliója viszont nem kerül...
191 milliárd forintos (!) adózott eredményt könyveltek el az idei első negyedévben a magyar hitelintézetek - mutatják az MNB most közzétett adatai. Ez 2008 harmadik negyedéve, vagyis a válság kezdete...
Az európai flotta bevetésével a líbiai felségvizeken való beavatkozással lehet megállítani az emberkereskedelmet, ahogyan Szomáliában is hajóblokáddal sikerült megfékezni a kalózokat - nyilatkozta Enrico Credendino olasz ellentengernagy, az EuNavforMed elnevezésű európai katonai művelet parancsnoka a La Repubblica olasz napilapnak szerdán
Maranello – Michael Schumacher (47) 2013 decembere óta kómában fekszik, miután súlyos síbalesetet szenvedett. Azóta rengeteg találgatás jelent meg az állapotával kapcsolatban.
A kormány az inkluzív, befogadó oktatásban hisz, célja az, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek együtt tanuljanak a nem hátrányos helyzetűekkel - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában
A 19. századi magyar művészet gyöngyszemei kerülnek hamarosan kalapács alá több hazai aukción is, így a legfrissebb ajánlójában a műtárgy.com is ezek közül válogatott hét, különleges alkotást. A...
Bursa – Újra bedobták a Bursaspor magyar válogatottjának, Dzsudzsák Balázs (29) nevét a török sajtóban, hiszen a középpályást a német labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hamburg is szívesen látná a soraiban.
Öt év alatt az amerikai biztosítótársaságok több mint megduplázták a hedge fundokba allokált vagyont, ami tavaly év végén közel 18 milliárd dollárt tett ki. Mostanra azonban a biztosítóknak elege...
Egyre többet költünk vásárolgatásra, de élelmiszerből a húsvéti hónapban alig vettünk többet, mint tavaly. A gyógyszertárak, drogériák forgalma viszont egész nagyot ugrott.
Összesen hét kormányoldali előterjesztést tárgyal ma az Országgyűlés. A képviselők egyebek mellett vitát kezdenek a kabinet oktatási átszervezési javaslatáról, amely a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) helyébe tankerületi központokat hozna létre az iskolák egységes állami fenntartására.
Az érzelmi intelligencia olyan adottság, készség, amellyel valaki fel tudja mérni saját és környezete érzelmeit, és kezelni is tudja őket. Ezt ki jobban, ki kevésbé jól csinálja akár ösztönösen, ugyanakkor lehet ezt a készséget fejleszteni. A munkahelyek jelentős része egyre inkább hangsúlyozza, hogy törődik a dolgozóival és a munkavállalók jelentik az értéket számukra, hogy ez valóban így…