2016. május 3. kedd

máj. 3
18:27
Kiderült, miért nem áll egyelőre talpra az olaj (Portfolio)
Elsősorban a Szaúd-Arábia és Irán közti ellentétek miatt nem sikerült eddig hosszú távú megállapodást kötniük az olajexportáló országoknak - számol be meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Reuters...
máj. 3
18:27
Emberi jogi hiányosságok miatt bukhat a török vízummentesség (ATV)
Az emberi jogi törvények átalakítása érdekében kifejtett törökországi erőfeszítések nem elégségesek ahhoz, hogy Ankara reményeket fűzzön a 80 millió állampolgárának vízummentességet biztosító uniós megállapodáshoz - írja a Financial Times az Európai Bizottság jelentéstervezetére hivatkozva.
máj. 3
18:29
Kiderült, mik lehetnek a vállfájás főbb okai (Blikk)
A fejfájás és a fáradtság mellett gyakori probléma a vállfájás is, aminek több oka is lehet, például a következőek!
máj. 3
18:29
Tenisz: Murray a döntő szettben bedarálta Stepáneket Madridban (She)
A korábbi világelső spanyol Rafael Nadal bejutott a madridi tenisztorna harmadik fordulójába, miután 22 nyerőt ütve, 79 perc alatt legyőzte az orosz Andrej Kuznyecovot.
máj. 3
18:29
Erős lett a Telekom negyedéve (Portfolio)
Az elemzői várakozásoknál erősebb lett a Telekom első negyedéve, ennek tükrében a menedzsment továbbra is tartja a korábban meghatározott célokat. Az elemzői várakozások átlagánál minden fontosabb...
máj. 3
18:30
Itt a vége a nagy magyar lakáspiaci boom-nak? (ProfitLine)
A hazai lakáspiacon folyamatosan emelkednek az árak 2014 második negyedéve óta, a drágulás üteme ugyanakkor jelentősen csökkent 2015 negyedik negyedévére - derül ki az FHB legújabb lakásárindex-kiadványából.
máj. 3
18:33
Megvan, hogy milyen rigmus kerül a magyar Eb-buszra (Blikk)
Budapest - Ria, Ria, Hungária! - lesz a magyar labdarúgó-válogatott csapatszállító buszára festve a franciaországi Európa-bajnokságon.
máj. 3
18:33
Ez maradt a szénné égett Ferrariból - videó (hirado.hu)
Csak egy "marék hamu" maradt a luxuskocsiból, ami egy autópályán a szalagkorlátnak ütközött és kigyulladt. A sofőr meghalt.
máj. 3
18:35
Így búcsúztak Wels Péter Mátyástól a Tényekben (Blikk)
Budapest - Wels Péter Mátyásra emlékeztek a Tények ma esti adásának kezdetén. A tragikus hirtelenséggel elhunyt riporterről egykori képeket mutattak, korábbi riportjait idézték fel.
máj. 3
18:36
A Városliget Zrt. üdvözli a Fidesz és az MSZP zuglói összeborulását (444.hu)
A helyi nagykoalíció a múlt héten verte át a képviselő-testületen a döntést, amivel a kerület gyakorlailag beállt a Liget projekt mögé.
máj. 3
18:45
El kellett volna ájulnom tőle, de mégsem történt meg a varázslat – Audi A4 2.0 TDI S tronic (Blikk)
Igen, ez itt az új A4-es. Tudom, alapvetően úgy néz ki, mint az elődje volt, csak kicsit „élesebb” az egész – talán pont a szolid formai változások miatt marad el az a bizonyos nagy durranás, amit vártunk
máj. 3
18:45
Leicester: ez maradt a stadion ajándékboltjából – kép (She)
Amennyiben ön Leicester City-szurkoló és történetesen éppen a városban tartózkodik, akkor elsősorban ne a The King Power Stadion ajándékboltjából próbálja beszerezni a mezt, a sálat és a többit. Mert jó eséllyel most ez a látvány fogadhatja.
máj. 3
18:45
Még mindig ódákat zengnek Magyarországról, de figyelmeztetik a kormányt (Portfolio)
Frissítette régiós előrejelzéseit és sérülékenységi modelljét a Morgan Stanley londoni elemző csapata. A szakemberek továbbra is optimisták Magyarországgal kapcsolatban, méltatják az utóbbi években...
máj. 3
18:47
Sinead O'Connor állítja, tudja, ki miatt halt meg Prince (Blikk)
Egyesült Államok - Hiába világosították fel már többször is Sinead O’Connor-t arról, hogy Prince nem volt kábszeres, az ír énekesnő makacsul kitart amellett, hogy tudja, miért, és ki miatt halt meg korunk egyik legtehetségesebb zenésze.
máj. 3
18:51
Újabb leleplezésekre készülnek a Panama-iratokon dolgozó újságírók (Metropol)
A Mossack Fonseca panamai ügyvédi iroda kiszivárogtatott iratait feldolgozó újságírók, és már a jövő héten újabb ügyekkel állnak elő.
máj. 3
18:51
Szijjártó: a V4-ek támogatják az EU keleti partnerségi programját (hirado.hu)
A V4-ek és a keleti partnerségben részt vevő hat ország külügyminiszterei kétnapos találkozót tartanak Prágában.
máj. 3
18:51
UEFA: Koszovót felvették 55. tagállamként (Agroinform)
A budapesti kongresszuson eldőlt, Koszovó csatlakozhat az UEFA-hoz.
máj. 3
18:53
Jogvédők szerint több százan raboskodnak embertelen körülmények között Irakban (hirado.hu)
Az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet.szerint Anbár tartományban vannak a foglyok.
máj. 3
18:55
Megtudták, kik lakták Európát a jégkorszakban (hirado.hu)
Több mint félszáz, 45 ezer és 7 ezer éve élt ember genomját elemezték tudósok.
máj. 3
18:57
Halálos áldozatokat követelt a kurd-török konfliktus (hirado.hu)
Kurdok támadtak egy török állásra.
máj. 3
19:03
Nem engedik a kutyák, hogy lekapcsolják a babát a gépekről (Blikk)
Minneapolis — Menthetetlen? Orvosokat és családtagokat egyaránt lenyűgözi az öt hónapos amerikai lányka életért vívott küzdelme, amely elvileg teljesen reménytelen, gyakorlatilag viszont a szülei képtelenek arra, hogy a borzalmas betegséggel született csöppséget a gépekről lekapcsolják. A drámai patthelyzet főhősei a família két basset hound kutyája, ugyanis nem tágítanak kis gazdájuk ágyáról.
máj. 3
19:03
Ropogós házi granola: a szuperdesszert - VIDEÓ! (Mindmegette)
Az egészséges reggelik családjába tartozó granoláról sokáig megfeledkeztek, de újra egyre növekvő népszerűségnek örvend. A finom, ropogós keverék nem csak reggeli, hanem nassolni való is lehet.
máj. 3
19:03
Tenisz: Cibulková 0:6, 0:3-ról nyert, Halep simán jutott tovább (She)
A madridi női tenisztorna második fordulójában az 1. kiemelt lengyel Agnieszka Radwanskát búcsúztató szlovák Dominika Cibulková három szettben legyőzte a már 6:0, 3:0-ra is vezető francia Caroline Garciát.
máj. 3
19:03
Próbál magához térni Amerika (Portfolio)
Komoly, egy százalék feletti gyengülést mutatnak a keddi kereskedés első felében a vezető amerikai részvényindexek, mivel ismét a globális növekedési félelmek aggasztják a befektetőket. A...
máj. 3
19:03
Szijjártó: a V4-ek támogatják az EU keleti partnerségi programját (ATV)
A visegrádi négyek továbbra is elkötelezettek az Európai Unió keleti partnerségi programjának megvalósítása iránt - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden délután Prágában, ahol megnyílt a V4-ek és a keleti partnerségben részt vevő hat ország külügyminisztereinek kétnapos találkozója.
máj. 3
19:05
Csupán ennyi legjobb barátja lehet egy embernek egyszerre (Blikk)
Ugyan ki ne vágyna rá, hogy tömérdek barátja legyen egyszerre? Egy újabb kutatásból viszont most kiderült, hány legjobb cimboránk lehet.
máj. 3
19:05
Chiamagos palacsinta (Mindmegette)
5 dkg chiamag 2 evőkanál zab- vagy tönkölyliszt 2 db tojás 2 evőkanál méz kókuszzsír ízesítéshez: kakaópor fahéj lekvár gyümölcsök
máj. 3
19:05
Panama-botrány: a jövő héten jönnek az újabb ügyek (Portfolio)
Egyszerre több tucat történet szálait követik a Mossack Fonseca panamai ügyvédi iroda kiszivárogtatott iratait feldolgozó újságírók, és már a jövő héten újabb ügyekkel állnak elő - mondta kedden...
máj. 3
19:07
Büntetni kellene a lógó honatyákat (Blikk)
Budapest — Nem szabadna megúszniuk a parlamenti hiány­zást a képviselőknek – legalábbis erre szavaztak a Blikk.hu olvasói.
máj. 3
19:07
Hirtelen belehúzott estére a forint (Portfolio)
Napközben végig pesszimista volt a hangulat a nemzetközi piacokon, eleinte a forint is inkább gyengült, 312,5 felett is járt az árfolyam, majd estére meglódult a magyar deviza. Nagy utat járt ma be...
máj. 3
19:09
Ma jelent a Telekom, Európával együtt esett a BUX (Privátbankár)
Szomorú tőzsdenap volt a mai Európában és Amerikában egyaránt, ennek oka részben az erősödő euró lehetett, de az olajár esése és a kínai hírek is szerepet játszhattak. Különösen a bankszektort és az autóipart intézték el. A BUX is esett, bár kissé kevésbé, gyengült a forint.
máj. 3
19:09
Ismét tüntettek a fővárosi taxisok (Metropol)
Közel 100 taxis gyűlt össze kora délután a fővárosi Hősök terén, hogy tiltakozzanak, amiért még mindig működik az Uber online szolgáltatás.
máj. 3
19:09
Így lehet vége az Ubernek (Alternatív Energia)
A kormány benyújtotta a törvényjavaslatot.
máj. 3
19:09
Utcára mentek a horvát újságírók, tüntettek a sajtószabadságért (hirado.hu)
Kétszázan demonstráltak Zágrábban.
máj. 3
19:09
Pintér szerint bármelyik falu polgármestere ugyanúgy beparkolhatna a Belügy elé, mint Mészáros Lőrinc tette (444.hu)
A belügyminiszter szerint ez most nem egy rövid, véletlenszerű találkozó volt, hanem neki az a dolga, hogy polgármesterekkel találkozzon.
máj. 3
19:11
Benyújtották a jövő évi büdzsét megalapozó törvényjavaslatot (hirado.hu)
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter benyújtotta az Országgyűlésnek a 2017-es költségvetés megalapozásáról szóló törvényjavaslatot.
máj. 3
19:18
Tőzsde – Mínuszban zárt Nyugat-Európa (GazdaságPortál)
Jelentős veszteséggel zártak kedden az indexek a vezető nyugat-európai tőzsdéken. A londoni FTSE-100 index 0,90 százalékkal, a frankfurti DAX-30 1,94 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 1,59 százalékkal esett. A páneurópai FTSEurofirst 300 index 1,64 százalékkal, az euróövezet blue chipjeit tartalmazó Euro STOXX 50 pedig 1,80 százalékkal ment lejjebb. A lejtmenetben szerepet játszott, hogy kedden…
máj. 3
19:22
Furcsa terápia! Ez a nő harapdálással masszírozza a sztárokat (Blikk)
Mi a közös Kanye Westben, Gwen Stefaniban, David Bowie-ban, Rihannában vagy Eminemben? Mind ugyanahhoz a fura masszőrnőhöz jártak.
máj. 3
19:22
Női vízi vl-sel.: öt gól is elég volt a franciák legyőzéséhez (She)
A magyar női vízilabda-válogatott hazai környezetben négy góllal nyert Franciaország ellen a világliga európai selejtezőjének utolsó fordulójában. Csapatunk jól kezdett, majd két(!), gól nélküli játékrészt követően a végjátékban bebiztosította a sikerét.
máj. 3
19:22
TTIP: már Brüsszel sem biztos a sikerben (Portfolio)
Kételkedik a transzatlanti szabadkereskedelmi övezetéről szóló szerződésről (TTIP) folytatott tárgyalások sikerében az Európai Bizottság - írta kedden a Süddeutsche Zeitung című német lap. Az...
máj. 3
19:22
Na ezért éri meg most lakást venni: szakértők mondják meg a tutit (Pénzcentrum)
Tovább nőhetnek az árak?...
máj. 3
19:22
AI: Több száz foglyot őriznek embertelen körülmények között Irakban (ATV)
Az iraki hatóságok több mint ezer foglyot, köztük tizenéveseket őriznek embertelen és megalázó körülmények között Anbár tartomány nyugati részén - közölte kedden az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet.
máj. 3
19:24
Félnek utcára lépni a körmendi nők a migránsok miatt (Blikk)
Körmend — Egyre nagyobb számban vásárolja a lakosság a gázspray-ket a Vas megyei Körmend környékén, miután megjött a migránsok első csoportja a helyi befogadóállomásra.
máj. 3
19:24
Kábítószergyanús anyagot és lőfegyvert foglaltak le Komlón (ATV)
Hét ember ellen indult eljárás kábítószer birtoklásának megalapozott gyanúja miatt. Egyikük komlói lakásából nagy mennyiségű kábítószergyanús anyagot, egy lőfegyvert és lőszereket is lefoglaltak - számolt be kedden a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
máj. 3
19:27
Taxisok tiltakoztak az Uber ellen Budapest belvárosában (Spa Trend Online)
Eközben a kormány benyújtotta a jogellenes személyszállításról szóló törvényjavaslatot.
máj. 3
19:27
A Pentagon ura szerint Moszkva nukleáris "kardját" csörteti (hirado.hu)
Keddtől Curtis Scaparrotti az Európában állomásozó amerikai haderő parancsnoka.
máj. 3
19:39
Lehull a lepel! Megfejtették a nassolás titkát (Blikk)
A nassolásnak az okát már régóta próbálják megfejteni egy kutatásnak köszönhetően még közelebb kerülhetünk a megoldáshoz.
máj. 3
19:39
Napoli: Scudetto? Talán még a Vezúv is újra kitörne... – Hamsík (She)
Marek Hamsík, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Napoli szlovák válogatott támadója elképzelni sem tudja, milyen hangulat uralkodna Nápolyban, ha az együttes aranyérmet nyerne.
máj. 3
19:41
Apjának küldött utoljára üzenetet a meggyilkolt izraeli férfi (Blikk)
Újabb részletek derültek ki a meggyilkolt izraeli fiúval kapcsolatban, amelyek a nyomozásban is sokat segíthettek volna.
máj. 3
19:41
Juventus: biztató hírek, nincs izomszakadás Moratánál (She)
A Serie A-t megnyerő Juventus kedden bejelentette, Álvaro Morata nem szenvedett izomszakadást. A spanyol támadót a Carpi elleni meccs szünetében kellett lecserélni, és attól féltek, hogy a szezonban már nem léphet pályára.

Keresés