2016. május 3. kedd

máj. 3
19:42
Bele kellett nyúlni az idei költségvetésbe a Klik kimentése miatt (444.hu)
Ha már belenyúltak, akkor jutott pénz Testnevelési Egyetem új kampuszára és Orbán Viktor vidéki városoknak tett ígéreteire is.
máj. 3
19:42
Gyorsjelentés 2016: Több mint négyszeresére nőtt a Magyar Telekom nyeresége az első negyedévben (GazdaságPortál)
Csökkenő árbevétel mellett, egyszeri tételek miatt több mint négyszeresére nőtt a Magyar Telekom eredménye 2016 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest. A távközlési szolgáltató társaság konszolidált árbevétele 7,6 százalékkal 145,1 milliárd forintra csökkent, míg a társaság részvényeseire jutó adózott eredmény 10,7 milliárd forint lett, ami több mint négyszerese a 2015. első…
máj. 3
19:45
Íme ők a legsikeresebb magyar fiatalok! (Blikk)
Budapest — Vállalkozót, színészt, zenészt, bűvészt és cukrászt is találunk a Forbes magazin sikeres fiatalokat felvonultató listáján. Olyan harminc év alatti ifjak kerültek be a kiadványba, akik a szakterületükön az idősebb mesterekhez mérve is kiemelkedőt alkottak, és számontartják a munkásságukat.
máj. 3
19:45
Kereskedelmi tevékenységbe kezd a Magyar Vöröskereszt (Metropol)
Idén 3-4 termékkel indulnak, amiből év végéig 2 millió forintos bevételt várnak.
máj. 3
19:45
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa előtt tesz jelentést Trócsányi (hirado.hu)
Az IM szerint a kormány szorosan együttműködik a világszervezettel az emberi jogok érvényesüléséért
máj. 3
19:47
A sötétben világító estélyitől mindenkinek leesett az álla (hirado.hu)
Csak az a kár, hogy a MET-gála erős kivilágítása miatt alig lehetett látni Claire Danes ruhájának plusz attrakcióját.
máj. 3
19:57
Újabb súlyos támadások Szíriában: kórházat is ért találat (videók) (ATV)
A szíriai lázadók keddre virradóra és napközben lőtték a kormányerők kezén lévő negyedeket az északi Aleppó városában, és eltaláltak egy kórházat is. Egy orvos szerint 12 ember meghalt, több mint 70 megsebesült. Légitámadás érte a dzsihadisták fellegvárát, Rakkát, ott 18-an haltak meg. Eközben Nagy-Britannia és Franciaország az ENSZ Biztonsági Tanács rendkívüli ülésének összehívását sürgette.
máj. 3
20:03
Ha lassan is, de körbejárja a Földet a napenergiás repülő (Privátbankár)
Egyedülálló kísérlet folyik: egy repülőgép kizárólag napenergia felhasználásával tesz meg egy világ körüli utat. Kissé lassan megy ugyan a dolog, egy évnél is tovább tart az út. Feltehetően nem ez lesz a repülés jövője, de a gép tervezői ezzel kísérlettel a megújuló energiát akarják népszerűsíteni.
máj. 3
20:03
Újabb durva támadás az információszabadság ellen (Kripto Akadémia)
A szokásos évi költségvetési "salátatörvény" idén különös meglepetéseket tartogat.
máj. 3
20:03
52 év után ismerték el a tévedést (Metropol)
A 81 éves afroamerikai férfit 1964-ben ítélte tíz év börtönre a bíróság egy gyilkosságért, aminek az elkövetését kitartóan tagadta.
máj. 3
20:03
Üzletelni kezd a Magyar Vöröskereszt (hirado.hu)
Az adományok és a szponzoráció mellett kiszámítható, előre kalkulálható és bevételhez szeretne jutni a szervezet.
máj. 3
20:05
Napok után élve emelték ki a kislányt a romok alól (hirado.hu)
A 6 hónapos gyermek még múlt hét péntekjén került egy összedőlő épület romjai alá.
máj. 3
20:16
Így jött a vihar az ország fölé (Blikk)
Budapest - Nincs szerencséje annak, akit ez éppen az utcán ért utol. Monszunszerű eső szakadt az ország több településére is, pont ahogy azt az időjósok ígérték.
máj. 3
20:16
Így kényszerítené adózásra a Google-t a magyar kormány (Portfolio)
A ma délután benyújtott adócsomagba bekerült a reklámadó módosítása is, amit a kormány is csak "google-adó" néven említ. A javaslat lényege, hogy kikényszerítenék a reklámadó fizetését,...
máj. 3
20:16
A fiatalok többségének fogalma sincs, hogyan bánjon a pénzzel (Pénzcentrum)
A szülők és az iskola felelőssége lenne megtanítani....
máj. 3
20:16
Migránsválság: Megdöbbentő lépésre készülhet Brüsszel (ATV)
Az Európai Uniónak csak akkor szabad liberalizálnia vízumrendszerét Törökországgal, ha Ankara teljes mértékben teljesíti a menekültügyben kötött megállapodást - vélekedett Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök kedden a Twitteren közölt bejegyzésében.
máj. 3
20:16
Túlmutató - hazai terepen próbáltuk ki az új Opel Astra kombit (Auto Pult)
Portó után Pásztó. Portugália után ezúttal hazai terepen próbáltuk ki az Év Autójának puttonyos változatát, az Opel Astra Sports Tourert. Az Astra ’K’, amely tényleg fantasztikusan sokat fejlődött, és így minden idők messze legjobb kompakt Opel modellje lett, kétségtelenül megérdemli a COTY zsűrije által kiosztott elismerést. Bár az ötajtós verzió is ügyes autó, leginkább talán a kombit várta a…
máj. 3
20:16
Ez a hír, nem a Radiohead: Hoffmann Rózsa elhagyja a Facebookot! (444.hu)
Az erkölcstan bevezetése óta nem húzott ekkorát a volt államtitkár.
máj. 3
20:18
Rendőrök kapcsolták le a férje meggyilkolására készülő Macskanőt (Blikk)
Párizs - Talpig feketébe öltözve bujkált a luxusházuk kertjében az a francia feleség, aki a hazatérő férjét akarta eltenni láb alól.
máj. 3
20:18
Tényleg megcsinálták: itt a törvényjavaslat, ami alapján bármit el lehet titkolni (444.hu)
Amikor megjelent a posta adatainak titkosításáról szóló törvényjavaslat, már sejteni lehetett, hogy ez csak az első lépés. Most kiderült, hogy pontosan erről volt szó, és az összes állami cég titkolózhat majd.
máj. 3
20:20
Meggyűlt a Farm-lakók baja a köcsögökkel (Blikk)
Szlovénia – Hosszú hetek óta először serénykednek láthatóan hatalmas lelkesedéssel a Farm játékosai. Persze nem meglepő, hogy összekapták magukat a farmerek, hiszen a verseny történetében most először a saját pénztárcájuk gyarapodásáért dolgoznak.
máj. 3
20:21
Cipő még csak 51 éves lenne...Különleges fotók az elhunyt énekesről (Blikk)
Magyarország - Ma lenne 51 éves Cipő (†47), a Republic legendás énekese. Mint ismert, Bódi László szívproblémákkal élt, s három évvel ezelőtt infarktust kapott, ami után kómába esett, majd 2013. március 11-én elhunyt. A magyar zene kitörölhetetlen és feledhetetlen egyénisége volt, a teljesség igénye nélkül neki köszönhetjük a Repül a bálna, a 67-es út, A madárjós vakáción című slágereket - s ez…
máj. 3
20:21
Elmenekült Afganisztánból a Messi-rajongó kisfiú és családja (Metropol)
Januárban járta be a világot a Murtaza nevű kisfiú fotója, amelyen egy kék-fehér csíkos műanyag zacskót visel, rajta Messi filctollal felírt nevével és mezének 10-es számával.
máj. 3
20:21
Gyurcsányozott az államtitkár (Alternatív Energia)
Bitay: Ha Gyurcsány Ferenccel találkoztam volna véletlenül, akkor abban mi kivetnivaló lenne.
máj. 3
20:22
Változtatna a határon lefolytatott eljárásokon a belügyminiszter (hirado.hu)
Pintér Sándor javaslata kedd este került fel az Országgyűlés honlapjára.
máj. 3
20:22
Bajnokok Ligája: Guardiola ismét elbukott, döntőben az Atlético Madrid (Agroinform)
A Matracosoknak elég volt egyetlen elfutás a végig hatalmas lelkesedéssel küzdő Bayern München ellen.
máj. 3
20:24
Prága ellenez minden "menekültbírságot" (hirado.hu)
Csehország továbbra is ellenzi a menekültek kvóták szerinti elosztását, és mindenféle büntetést is.
máj. 3
20:26
A terror kinyírja a banktitkot, helyette lesz legális adóparadicsom (hirado.hu)
A terroristák és bűnözők miatt egyre cikibb és kockázatosabb offshore-ozni, ráadásul fogynak a tökéletes menedékhelyek. A szemfüles országok ezért már versenyeznek, ki tud jobb feltételekkel lakhelyet kínálni a nemzetközi tőkének.
máj. 3
20:33
Elmenekült Afganisztánból a Messi-rajongó kisfiú és családja (ATV)
A tálibok fenyegetései és zaklató telefonok miatt elhagyta családjával Afganisztánt az az ötéves kisfiú, aki házilag, nejlonzacskóból készített Messi-focimeze révén világhírűvé vált.
máj. 3
20:39
Hullák elégetésére is megtanítják a kommandósokat (Blikk)
Budapest — Az autós üldözéstől a rejtett fegyver előrántásán át a holttest elrejtéséig mindenre megtanít egy volt tengerészgyalogos, Clint Emerson. A 100 halálos technika – A túléléshez címmel Magyarországon is megjelent könyvben az egykori SEAL kommandós útmutatót ad ahhoz, hogyan védjük meg magunkat, és miként éljünk túl helyzeteket. Ebből szemezgettünk.
máj. 3
20:39
Nem jutott szuperdöntőbe a magyar válogatott (Metropol)
Hiába győztük le a franciákat, a továbbjutáshoz az is kellett volna, hogy a másik kvartettben rendezett mérkőzésen ne az oroszok nyerjenek.
máj. 3
20:39
Társadalomkritikai tanulmányok Magyarország elmúlt 25 évéről (Kripto Akadémia)
A könyv a PTI Társadalomelméleti Műhelyének gondozásában jelent meg.
máj. 3
20:41
Mérje fel, mennyire okos! Ezen a teszten pörög a fél internet (Blikk)
Felrobbant a Facebook és az összes külföldi hírportál egy nehéznek tűnő matematikai feladvány láttán.
máj. 3
20:41
Halálos motorbaleset Budán (Kripto Akadémia)
Az ütközés a XI. kerületi Temesvári utca és a Fehérvári út kereszteződésében történt.
máj. 3
20:42
Gyengült a forint kora estére (ProfitLine)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedd kora estére a nemzetközi devizakereskedelemben reggelhez képest.
máj. 3
20:44
Ragadós rosszkedv a részvénypiacon (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 329,85 pontos, 1,23 százalékos csökkenéssel, 26 539,16 ponton zárt kedden.
máj. 3
20:51
Egy gén az oka annak, hogy fiatalabbnak vagy idősebbnek látnak-e minket (Blikk)
Már régóta kutatják azt, miért nézhetnek valakit fiatalabbnak a valós koránál és egy új kutatás úgy tűnik, megválaszolta a kérdést.
máj. 3
20:51
Bevallotta a kormány: minden állami cég titkolózna ezentúl (Portfolio)
A 444.hu szúrta ki a 2017-es költségvetést megalapozó törvénycsomagban azt a paragrafust, ami alapján a jövőben minden köztulajdonban álló gazdasági társaság titkosíthatná azon adatait, melyek...
máj. 3
20:51
Fizetésemelésre számíthatnak a kistelepülési polgármesterek (ATV)
Benyújtotta az Országgyűlésnek Boldog István fideszes országgyűlési képviselő kedden azt a javaslatot, amelynek értelmében nőne a kistelepülési polgármesterek jövedelme.
máj. 3
20:53
Meghalt egy motoros egy fővárosi balesetben (Blikk)
Budapest - Életét vesztette egy motoros kedden a fővárosban, miután nekiütközött egy teherautónak – közölte a rendőrség a honlapján.
máj. 3
20:57
Tesztelje, úgy gondolkozik-e, mint egy zseni! (Blikk)
Felrobbant a Facebook és az összes külföldi hírportál egy nehéznek tűnő matematikai feladvány láttán.
máj. 3
20:57
Az önsajnálat joga (Metropol)
A magyar ember megszokta, hogy áttaposnak rajta, semmibe veszik, becsapják, kizsebelik, korlátozzák és utasítják.
máj. 3
20:57
Csökkenő áfa, növekvő jövedéki adó - a parlament előtt az adócsomag (hirado.hu)
Öt százalékra csökkenne a baromfihús, a tojás és a friss tej áfája. Az üzemanyagok jövedéki adóját a kőolaj világpiaci árához kötnék, és nőne a dohánytermékek jövedéki adója.
máj. 3
20:59
Hatósági áras lett a zöldség és gyümölcs Kubában (hirado.hu)
A havannai hatóságok Így akarják megakadályozni a termények piaci árának növekedését.
máj. 3
21:09
Ön is a világ első számú böngészőjét használja? (Blikk)
Már hosszú ideje az Internet Explorer volt a vezető böngésző az összes közül vagyis egészen mostanáig.
máj. 3
21:09
Real: Búcsú a BL elődöntőjében? Kudarc! – Zidane (She)
Zinédine Zidane szerint kudarc lenne, ha együttese, a Real Madrid nem jutna be a Bajnokok Ligája fináléjába. A Manchester City elleni összecsapáson visszatérhet a kezdőcsapatba Cristiano Ronaldo.
máj. 3
21:09
Még az idén létrejöhet az EU-Japán szabadkereskedelmi egyezmény (Portfolio)
Még az év vége előtt létrejöhet a szabadkereskedelmi megállapodás az Európai Unió és Japán között - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az uniós és japán vezetők keddi...
máj. 3
21:09
Egy fillérrel sem adnának több bért vasárnaponként a munkaadók (Pénzcentrum)
Figyelembe vennék az iparági sajátosságokat....
máj. 3
21:09
Breakthrough-díjat kaptak a gravitációs hullámok létét bizonyító tudósokat (ATV)
Rendkívüli Breakthrough-díjjal tüntetik ki a gravitációs hullámok létét és ezzel Albert Einstein egy százéves jóslatát bizonyító tudósokat, akik között hárommillió dollárt (812 millió forint) oszt szét a Jurij Milner orosz milliárdos kezdeményezésére négy éve létrehozott tudománytámogató alapítvány.
máj. 3
21:11
626 milliót kaszált az NB I-ben a Fradi (Blikk)
Budapest — Százmilliókkal gazdagodott a Fe­rencvá­ros az NB I 2015/2016-os évada után. A zöld-fehérek számára csodálatos volt ez az időszak, rekordgyorsan, 21 pontos különbséggel szerezték meg 29. bajnoki címüket, s eredményességüknek köszönhetően 626,07 millió forintot vehetnek ki a labdarúgó-szövetség (MLSZ) kasszájából.

Keresés