Nincs meglepetés az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott keretében, így a korábban kisebb sérüléssel bajlódó Elek Ákos is bizalmat kapott Bernd Storck szövetségi kapitánytól
Mintegy 350 műtárgyat, köztük a híres nagyszentmiklósi kincs egy darabját is felvonultató régészeti kiállítás nyílik két helyszínen, Szombathelyen és Pannonhalmán Szent Márton és Pannónia címmel június 3-án
Hétfőn fogadta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Vang Hsziaotaót a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság (NDRC) elnökhelyettesét, akivel a Budapest-Belgrád vasútvonal...
Sokáig tényként tekinthettünk arra a jelenségre, hogy az európai vásárlók – talán indokolatlanul nagy mértékben – preferálják a dízelmotorokat, amit az új autók esetében azok 50% feletti részesedése példázott. Mára azonban úgy tűnik, változott a helyzet, s a statisztikák szerint ismét a benzinmotorok képviselik az eladásokban a nagyobbik hányadot.
Schóbert Norbert cége, a Norbi Lowcarb kivonul a tőzsdéről, erről döntött ma a cég közgyűlése. Ha minden részvényes kéri, hogy Norbi cége vegye meg a részvényeit, akkor összesen 310 millió forintot...
A Roszatom folyamatosan növeli megrendeléseit, és bővíti partneri körét - mondta Szergej Kirijenko, a Roszatom állami konszern vezérigazgatója kedden az Atomexpo 2016 sajtótájékoztatóján, Moszkvában
A tengeri park csaknem egymillió hektárnyi korallzátony, mangrove-erdő, tengerifűmező, aktív halászterület, valamint több mint ötven sziget megóvását szolgálja.
Rekordáron, több mint 300 ezer dollárért (84,7 millió forintért) kelt el egy mattfehér, himalájai krokodil bőréből készült, gyémántokkal díszített Birkin-táska a Christie's hongkongi árverésén.
Az elmúlt években hatalmas összegeket fordítottak saját részvény vásárlásokra az amerikai cégek, annyit, hogy ez már a szükséges beruházások elől vette el a pénzt, ez pedig már meglátszik a...
Aberdeen Alapkezelő "Májusban megjött a várt korrekció és pontosan a FED miatt, ahogy előző havi írásunkban tippeltük. A fejlett piaci tőzsdék nem gyengültek számottevően, de a nyári kamatemelési...
A gyanú szerint a román orvosok olyan gyógyszereket engedélyeztek forgalmazni, amelyek valós ellenőrzés nélkül veszélyeztethetik a lakosság egészségét.
Bernd Storck szövetségi kapitány szerint az a hat játékos is megérdemelte volna, hogy részt vegyen az Európa-bajnokságon, akik "áldozatául estek" a magyar labdarúgó-válogatott keddi keretszűkítésének.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az idén is meghirdeti a Nyári diákmunka programot 1,9 milliárd forintos támogatási összeggel – jelentette be a minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Új eszközkezelő alapot hoz létre a kormány, amely a nem teljesítő jelzáloghitelek problémáját kezelheti, így elősegítheti a banki hitelezés élénkülését - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter...
Budapest Alapkezelő "Minden befektető szeretné tudni, hogy milyen reakciók fogják követni a sorsdöntő jegybanki kamatdöntések bejelentését, a kulcsfontosságú makrogazdasági adatok vagy vállalati...
CIB Alapkezelő "A FED áprilisi ülésének jegyzőkönyve meglepetést okozott az eddigiekhez képest szigorúbb hangvételével, ami a legfontosabb piacmozgatónak is bizonyult az elmúlt időszakban. A FED...
Dialóg Alapkezelő "Sokat javult a hangulat a tőzsdéken az elmúlt egy-két hónapban, amihez nagyban hozzájárult a korábbi nagymértékű pesszimizmus. Az elemzők olyan szinten rontották le a Q1-es...
Diófa Alapkezelő "A részvénypiacokon hamar kifulladt a gyengülésre játszó stratégia, kisebb esések ellenére mostanra éves csúcsaik közelébe értek az indexek főleg Amerikában, de a többi globális...
Equilor Alapkezelő "Lehet, hogy ebben az évben módosítanunk kell a jól bevált tőzsdei idézetet, és fel kell készülnünk egy eredményes nyárra. Ezt innen persze még nehéz megítélni, de mintha valami...
Erste Alapkezelő "Május végén kedvezőbbre fordult a hangulat a részvénypiacokon. A nyersanyagárak emelkedése mellett pozitív tényezőként emelhető ki, hogy a brit EU-kilépéssel kapcsolatos kockázatok...
K&H Alapkezelő "Május első három hete az óvatosságról szólt a piacokon, aztán az utolsó napokban sikerült a szépíteni havi teljesítményen. Az emelkedés azután következett be, hogy váratlanul...
A HB Reavis két jelentős budapesti fejlesztésen is dolgozik, összesen 168 500 négyzetméternyi bruttó bérbeadható területen. Az Árpád híd és a Váci út találkozásánál az elmúlt évek egyik legnagyobb...
Minden harmadik hat-kilencéves gyermek túlsúlyos vagy elhízott Európában az európai gasztroenterológiai társaságok egyesületének (UEG) jelentése szerint, amely arra is figyelmeztet, hogy az öt éven aluli túlsúlyosok száma a becslések szerinti mostani 41 millióról 70 millióra nő világszerte 2025-re.
MKB Alapkezelő "Májusban tovább folytatódott a részvénypiaci volatilitás, bár a hónap közepi veszteségeket legnagyobbrészt sikerült ledolgoznia a legtöbb fontos részvényindexnek a hónap végére....
Pioneer Alapkezelő "Bevállalós" allokációval futottunk neki a május hónapnak, ami a hónap végéhez közeledve utólag jó választásnak tűnik. A részvénypiacok a népszerű "sell in May" frázisra rácáfolva...
Soha senki nem fog úgy ökölpacsizni egy takarítónővel, mint a Garbók Hercege. :((( Soha többé nem áll össze a nagy duó, Schiff és Schiffer. A mi életünk innentől egy posztapokalitikus Schi-fi.
Kortárs festő, szobrász és fotóművészek alkotásaiból rendez árverést a Transzplantációs Alapítvány a Megújult Életekért szervezet, amely a keddi aukció bevételét szervátültetett gyerekek élményterápiás-rehabilitációs táborozására fordítja.