Szeged - Gyorsított eljárásban sújtott le a magyar igazságszolgáltatás ökle arra a szerb férfire, aki hamisított száz eurósokat váltott valutaként Szentesen, írja az MTI.
A kormány célja, hogy senki ne lépjen illegálisan Európába; olyan migránsok, akik nem szorulnak valóban védelemre, ne tehessék be a lábukat a kontinensre.
Olaszország - Nem követ el bűncselekményt az, aki éhezik, és ezért kis mennyiségű ételt lop - írja a Népszabadság az olasz fellebbviteli bíróság határozatáról beszámoló BBC riportra hivatkozva.
Kína behemót bankjai - köztük a világ legnagyobb eszközállományával rendelkező bankja - megálltak a növésben. Ennek ellenére a velük kapcsolatos kockázatok nem enyhültek - írja a The Wall Street...
Kovács Zoltán kormányszóvivő az ATV Start című műsorában cáfolta, hogy kivonná az információszabadság hatálya alól a köztulajdonban álló gazdasági társaságokat egy kedden benyújtott költségvetési salátatörvényben eldugott javaslata.
Párizs – Óriási az érdeklődés a nyár labdarúgó-Európa-bajnokság iránt, amelyen a magyar válogatott is ott lesz. Aki még nem váltott belépőt, annak sem kell csüggednie, hiszen néhány darab még nem kelt el.
Havanna, Kuba - Történelmi pillanat mind Dél-Amerika, mind a francia divatház, a Chanel életében. Megtartották ugyanis a kubai fővárosban az első divatbemutatót, amelyet valaha azon a kontinensen európai divatmogulok tartottak.
A kormány olyan Európát szeretne, amelyben erős tagállamok hoznak döntéseket az őket érintő alapvető kérdésekben, például abban, hogy a lakosság kivel akar együtt élni a következő évtizedekben, évszázadokban - mondta Kovács Zoltán.
Április közepén jelent meg a Budapest Business Journal melléklete, mely a munkaerő-közvetítők és –kölcsönzők toplistáját tartalmazza a 2015-ös üzleti adatok alapján. A mellékletből az is kiderül, hogy legnagyobb 20 kölcsönző cégnél összesen közel 40 ezer kölcsönzöttel foglalkoztak. A magyar piac azonban ennél jóval nagyobb, mintegy 110-120 ezer fősre becsülik a HR Portal által megkérdezett…
Átmenetileg felfüggesztette a KEG Nyrt., az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt., a TR Investment Nyrt. és az Első Hazai Energia-portfolió Nyrt. (EHEP Nyrt.) részvényeinek tőzsdei kereskedését a Magyar Nemzeti Bank, mivel a kibocsátóknak nincs a közgyűlés által elfogadott éves beszámolója, így április 30-ig nem tették közzé a 2015. pénzügyi évről készített éves jelentésüket - közölte a jegybank…
Változóban a munkaerőpiac, egyre kevesebb a jelentkező a specifikus állásokra, ugyanakkor egyre több a szolgáltató a tesztek piacán. Tesztválasztás előtt érdemes egy humánerőforrás szakemberrel beszélgetni. Ezt tettük mi is.
Széles látókört kíván meg az idei történelem érettségi is, csak remélni tudjuk, hogy minden osztálynak sikerült még időben feldolgoznia a Kádár-korszakot.
Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 2024-es értékelő bizottsága négynapos lausanne-i ülésén áttekintette a 2024-es olimpiai és paralimpiai játékokra benyújtott pályázatokat, s Budapestet is esélyesnek látja a rendezésre
Gajus Scheltema egy megveszekedett partiarc lehet, ugyanis így vár mindenkit a május 8-i Európa-napra, hogy megünnepeljék Magyarország uniós tagságának 12. évfordulóját:
A The New York Times szinte percekkel az egyesült államokbeli Indiana államban tartott előválasztások eredményeinek bejelentése után szerkesztőségi állásfoglalásban reagált Donald Trump republikánus párti elnökjelölt-aspiráns elsöprő győzelmére.
Csányi Sándor bankvezér, a szintén bankár Spéder Zoltán, Gattyán György internetmilliárdos és Kovács Gábor műgyűjtő is szerepelnek a Panama-iratokként ismertté vált offshore-dokumentumokban – írja a Direkt36.
Felavatták az Isonzó Expressz új, Doberdó nevű kocsiját hétfőn a budapesti Vasúttörténeti Parkban, az így bővült különvonat júliusban ötnapos körutazásra indul.
Magyarország - Helyet kapott az iszlám vallás, és a hazánkban élő cigányság helyzete is a mai történelem érettségiben. A feladatok közel sem tűnnek könnyűnek, azonban rengeteg forrásból dolgozhatnak a diákok.
A babavárás alatti súlygyarapodást számos tényező befolyásolhatja. A túlságosan nagymértékű súlynövekedés, de a túl kevés is veszélyeztetheti a baba egészséges fejlődését.
"Nagyon valószínűnek" nevezte Andreas Treichl osztrák Erste-vezér, hogy június közepéig eladják a magyar leánybank 15%-át a magyar államnak - számolt be a Reuters. A tranzakcióra vonatkozó szándékot...
Los Angeles, USA - Megverték Illma Gore-t, aki azzal lett híres, hogy készített egy karikatúrát Donald Trumpról, amin mikropénisszel ábrázolja a republikánus elnökjelöltet.
A lehető legrosszabbul alakult a tegnapi nap, köszönhetően a kínai feldolgozóipari teljesítménynek. A Caixin BMI mutató ugyanis a várt értéktől és az áprilisi javulástól is messzebb került. Egyáltalán nem lábalt ki a kontinens a zsugorodó fázisból, 49.4 indexponton végzett az adat.
Márciusban árnyalatnyit lassult a kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme, a naptárhatástól megtisztított adat szerint a bolti forgalom volumene 4,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az előző havi 6,6 százalék után. A nyers adat szerint a forgalom növekedési dinamikája a februári 6,7-ről 5,5 százalékosra mérséklődött - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai…
Leicester – Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot megnyerő Leicester City legnagyobb ásza Jamie Vardy (29) az elnök szerint kis híján alkoholista lett, amikor szerződtette a klub.