A vám-árunyilatkozat feldolgozó rendszerben a tevékenységi engedélyek ellenőrzésével kapcsolatban informatikai hiba akadályozza a működést, tájékoztatott honlapján a NAV.
Majdnem háromszáz millió forintos pénzmosás ügyében indítottak eljárást a nyomozók – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.
Azok a férfiak, akik Glasgow legszegényebb területein élnek, 30 évvel korábban halnak meg az olcsó vörös hús fogyasztás miatt, derül ki egy új kutatásból.
A Tesla márkát eddig sem kellett félteni, ha ambiciózus tervekről volt szó, igaz, a nagyratörő vállalkozás mindig is a márkavezető, Elon Musk igazi hajtóerejét jelentette. Az elektromos autógyártó legfrissebb bejelentése alapján az idei évben 80-90 ezer jármű készül majd náluk, miközben mindössze két esztendő múlva ennek többszöröse.
Magyarországon a járműipar húzóágazat, amely az elmúlt években, köszönhetően a kormányzati támogatásoknak is, folyamatosan növekedett, a foglalkoztatásban egyre jelentősebb szerepe van. Ugyanakkor az oktatás hiányosságai és a munkaerőhiány miatt a terület versenyképessége is veszélybe kerülhet, írja a Portfolio.
Egyre többen veszik igénybe az időskorúaknak szánt szociális szolgáltatásokat: 2014-re nőtt az étkeztetésben részesülők, a nappali ellátásokat igénybe vevők, valamint a házi segítségnyújtásban és a bentlakásos intézményekben ellátottak száma - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarország 2015 című kiadványában.
Amiről már hetek óta hallani lehetett, most hivatalossá vált, a Manchester Uniteddel korábban Bajnokok Ligája-győztes, edzőként a Legia Warszawával lengyel bajnok és kupagyőztes Henning Berg lett a Videoton vezetőedzője. A norvég szakember két szezonra szóló szerződést kötött a fehérváriakkal.
Éves szinten, egy főre vetítve mindössze 44 771 forintot költöttek a háztartások az egészségükre, derül ki a KSH 2015-ös adataiból. Ugyanakkor jövedelmi szint szerint komoly különbségek vannak a háztartások egészségügyi költései között.
A budapesti ingatlanárak drágulásának következtében 2016 első negyedévében jelentősen megnőtt a kereslet az agglomerációban található ingatlanok, építési telkek iránt a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) igénylők körében - ez derült ki a City Cartel ingatlanközvetítő hálózat adataiból.
A jegybank alapítványainak gazdálkodása felelősségteljes és eredményes - mondta Hidvéghi Balázs, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szóvivője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön
A Baranya megyei Paléban az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert a település független polgármestere, Pintérné Magyar Mária - egészségi okokra hivatkozva - február elsején lemondott
Váratlanul nagyot zuhant a török líra, ami sokaknak fáj, régóta a spekulánsok kedvence, miután bőven volt eddig kamata. Az amerikai tőzsdék tovább estek, jelentett a Tesla, a cég még mindig veszteséges, de a remények korlátlanok. Újabb cég távozik a pesti börzéről.
Wellington - Új internetes őrület kering a rendvédelmi szerveknél. Ezúttal nem egy vödör jéghideg vizet locsolnak a nyakukba, mint a jeges vödrös kihívásban, hanem egy tánckoreográfiát kell előadniuk szolgálatban, egyenruhában, mégpedig a Ghost Town Dj's egyik 1995-ös slágerére, a My Boo-ra. A legújabb kihívás a távoli Új-Zélandra is eljutott, ahol egy kisebb rendőrőrsnyi egyenruhás hibátlan…
Az emésztőrendszerünk egyik kiemelten fontos helye a gyomor. Egy falat lenyelése után a nyelőcsőből közvetlenül ide jut a táplálék, amely nem megfelelő gyomorműködés esetén irritálhatja a gyomorfalat. Nagyon sok tényező okozhat irritációt a gyomorban, amely évek, évtizedek alatt gyomorrákhoz vezethet, de nem csak az irritáció lehet gyomordaganat kiváltó oka.
Az oktatási államtitkár szerint az állami intézményfenntartó irányító központjának elnevezése a jövőben is maradhat Klebelsberg, ami egy jó név és nem kell szégyellni.
Ha konspirálni szeretnék, nem egy nyilvános helyen tenném meg, de amúgy sem szoktam konspirálni – ezt Bitay Márton Örs mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy a Gresham palotában kávézott Mészáros Lőrinccel.
Szinte örömünnepet ül a csütörtöki török sajtó, amiért az Európai Bizottság (EB) javaslatot tett a Törökországgal szemben alkalmazott schengeni vízumkényszer feltételes eltörlésére
Henning Berg lett a Videoton labdarúgócsapatának új vezetőedzője. Az OTP Bank Liga múlt szombaton befejeződött idényében ezüstérmes fehérvári klub csütörtökön a honlapján jelentette be, hogy kétéves szerződést kötött a 46 éves norvég szakemberrel
Az Alapjogokért Központ alkotmányosnak tartja és üdvözli a Kúria döntését, mellyel engedélyezte az uniós kényszer-betelepítés ügyében kezdeményezett népszavazást.
Dunstable, Anglia - Több nőt kértek fel egy kísérlethez, amelyben azt vizsgálták mennyire van hatással a fehérnemű mindennapjaikra. Az eredmény megdöbbentő, ugyanis attól kezdve, hogy ledobták a bugyit, sikeresebbnek és egészségesebbnek érezték magukat.
Enyhe erősödéssel kezdett csütörtök reggel a forint, délelőttre azonban ismét elromlott a hangulat, visszakúszott 313 fölé az euró jegyzése. Közben a feltörekvő piacon alapvetően optimisták a...
Őrizetbe vettek két kerítőt, aki férfi prostituáltakat hirdetett egy internetes oldalon - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata a police.hu lapon csütörtökön. Csiszér-Kovács Viktória, az ORFK szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a gyanúsítottak több mint tíz prostituáltat közvetítettek világszerte.
Tudósoknak először sikerült laboratóriumi körülmények között, az anyaméhen kívül majdnem két hetes koráig nevelni egy emberi embriót. A kísérlettel páratlan betekintést nyertek az emberi élet legtitokzatosabb, kezdeti szakaszába.
A jegybanki alapkamat stabilitása önmagában fontos érték. A hosszabb távon kiszámítható alapkamat a várakozások orientálásán keresztül élénkítheti a hitelkeresletet, miközben a kötvénypiacokon...
A bölcsességfog sokszor rossz irányban vagy túl kevés helyen próbál kibújni, amivel a többi fogat is veszélyeztetheti. Dr. Németh Bertalan, az Oxygen Medical szájsebésze az eltávolítás lehetséges okairól beszélt.
Kezd visszalopódzni a kockázatos jelzáloghitelezés gyakorlata: a 2007-es pénzügyi válság óta elsőként a Barclays 100%-os hitelfedezeti mutatóval is elérhető lakáshitelt vezetett be. Úgy tűnik, a...
Az infrastruktúra és a rendelkezésre álló munkaerő-állomány miatt döntött a Mercedes tulajdonosa, a Daimler a lengyelországi gyárépítés mellet, írja a Figyelő.
Sikerült visszaszorítani az árubemutatók termékértékesítéseihez kapcsolódó hitel- és kölcsönszerződéseket és csökkent a fogyasztói panaszok száma is a fejlesztési tárca által elrendelt rendkívüli ellenőrzés megállapításai szerint.
A Pittsburgh Penguins hazai pályán hosszabbításban 3-2-re győzött a Washington Capitals ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásában, ezzel 3-1-re vezet a Keleti főcsoport elődöntőjének négy győzelemig tartó párharcában.