Májusban csökkentek a jegybank külföldi követelései, ezen belül a devizatartalékok és csökkent a bankrendszer forintlikviditása - jelentette statisztikai mérlegének előzetes adatai alapján hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB)
Soros György újra kereskedni kezdett és arra vett fel pozíciókat, hogy olyan kockázatos eszközök, amelyek szerinte túlárazottak, jelentősen esni fognak - írja a Bloomberg hasábjain Mohamed El-Erian,...
A hatóságok megerősítették, hogy életét vesztette az a 30 éves férfi, aki sms-ben értesítette édesanyját, hogy meg fog halni. Eddie Justice abban a melegbárban bulizott, ahol tegnap hajnalban egy iszlamista terrorista 50 embert mészárolt le és további 53-at megsebesített.
Paul Krugman, Nobel-díjas közgazdász szerint a Fed-nek várnia kellene a következő kamatemeléssel, az elhamarkodott döntés ugyanis súlyos következményekkel járhat. Blogbejegyzésében arról ír, hogy még...
Összesen közel 8 és fél millióra bírságolta meg a jegybank a Lombard Lízinget, mert trükközött a devizás cascók felszámolásával, ráadásul az ügyfeleknek visszajáró árfolyam-különbözeteket is késve fizette vissza.
Egészségesen kinézni és úgy is érezni magunkat nagyon fontos mindenki számára. Hajunk, körmünk és bőrünk folyton jelez nekünk, ha valami nincsen rendben, szóval nehéz észrevenni, ha hajunk töredezett és sérült. A dús, egészséges, ragyogó haj minden nő számára az abszolút álom, de tudja, mi az oka annak, hogy az Ön haja nem ilyen? Esélyes, hogy úgy roncsolja a haját, hogy nem is tud róla.
Az Európai Beruházási Bank (EIB) budapesti képviseletének megnyitásával még szorosabbá válik Magyarország és az EIB kapcsolata, ez Magyarország gazdaságpolitikájának elismerését is jelenti - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn azon a budapesti rendezvényen, amelyen hivatalosan bejelentették, hogy az EIB képviseleti irodát nyit a magyar fővárosban
Orlando - A világ egyik legnagyobb biztonsági cégének alkalmazásában állt Omar Mateen, az orlandói mészáros, aki ötven embert ölt meg és ennél többet megsebesített.
Több áruházláncnál növekszik a forgalom és nő a foglalkoztatotti létszám is a vasárnapi boltzár eltörlése után két hónappal, derül ki a Magyar Nemzet körkérdésére adott válaszokból.
Szlávik János infektológus szerint nincs ok a pánikra, amiért Szlovéniában regisztráltak egy zikavírusos megbetegedést, a terhes nők viszont ne kockáztassanak azzal, hogy egy a vírus által érintett területre utaznak.
Kiürítetnek két irodaházat, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyik épületét, miután földmunkák közben bombát találtak a budai Infopark területén hétfő délelőtt - tájékoztatta a honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje.
Magyarországnál kevés jobb partnere lehet az Európai Beruházási Banknak (EIB), mert az ország nemcsak mondja, hogy érdekelt Európa sikerében, hanem tesz is érte.
A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (Reszasz) "újranyitná" az egészségügyi bértárgyalást - közölte a szervezet, mert ha a kormány béremelési ígérete 2017 végéig meg is valósul az ágazatban dolgozók javadalmazása így is elmaradna a visegrádi országok átlagától. Így ez a bérfejlesztés csak egy első lépés lehet, amelyből így is sokan kimaradnak.
Belfast – Óriási megtiszteltetésben részesült az északír labdarúgó-válogatott játékosa, Kyle Lafferty (28), hiszen az Európa-bajnokságon szereplő labdarúgó nevére átkeresztelték a belfasti repteret.
A parlament 122 igen és 63 nem szavazattal elfogadta hétfőn Magyarország jövő évi költségvetését, amelyet a kormány az adócsökkentés, az otthonteremtés és a gyarapodás büdzséjeként jellemzett.
Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak 6,1-, a még idén megvalósuló kulturális és sportrendezvényeknek és a kárpátaljai gazdaságfejlesztési stratégiának 2,1 milliárd jut.
A foci és az üzlet kéz a kézben jár: egy népszerű focista nevével több millió pólót lehet eladni világszerte. Az idei Eb kiemelten fontos a magyaroknak, hiszen 44 év után a hazai válogatott is...
Újdelhi, India - Lakónegyedre zuhant az indiai légierő egy MiG-27-es harci repülőgépe hétfőn az ország északnyugati részén fekvő Dzsodhpur város lakónegyedében - közölte egy védelmi tisztviselő.
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Japán "A" kategóriájú hosszú távú államadós-osztályzatának kilátását hétfőn a Fitch Ratings, elsősorban azzal indokolva a döntést, hogy a japán...
Több rossz hír miatt esnek világszerte a tőzsdék, az ázsiai részvényindexek 2-3, az európaiak 1-2 százalékot veszítettek értékükből.Egyre inkább úgy tűnik, hogy a britek kilépnek az Európai Unióból,...
Biztonsági cégnél dolgozott, így hivatalból is tarthatott magánál fegyvert Omar Mateen, az ötven halálos áldozatot követelő orlandói lövöldözés elkövetője.