Újabb hat hónappal meghosszabbította az Európai Unió az Oroszország ellen Ukrajna destabilizálása miatt elrendelt gazdasági szankcióit - közölte pénteken a tagállami kormányokat tömörítő miniszteri tanács sajtószolgálata
Zalaegerszeg az elmúlt években példamutató gazdaságfejlesztési programot hajtott végre - hangsúlyozta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a német Edelmann nyomdaipari cégcsoport 5 milliárd forintból épült nyomdaipari üzemének avatásán, pénteken Zalaegerszegen.
Különleges kampányt indított a Magyar Vöröskereszt kiemelt Balaton parti vendéglátóhelyekkel és borászatokkal összefogva, hogy adományokat gyűjtsön a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat további sikeres működtetéséhez. A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat az 1359-es adományvonal felhívásával vagy ’ADOMANY’ szó SMS-ben való elküldésével.
Az országnak minden adottsága megvan a minőségi élelmiszerek előállításához - mondta az Országgyűlés alelnöke pénteken, a kápolnásnyéki Halász Gedeon Központban az Áldomás közösségi márkanév használati jogot nyert termelők ünnepélyes oklevél átadási rendezvényén.
Májusban több éves mélypontra csökken a munkanélküliségi ráta az euróövezetben és az Európai Unióban - közölte pénteken az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Hillary Clinton, a demokraták várható elnökjelöltje külügyminiszterként bizalmas információkat adhatott tovább a vejének, aki üzletemberként igyekezett hasznosítani a görögök európai uniós pénzügyi mentőcsomagjára vonatkozó bennfenntes adatokat. Ez derül ki Hillary Clinton most nyilvánosságra került újabb elektronikus levelezéséből.
Ausztria nevetségessé tette magát a nemzetközi politika színterén - fogalmazott az osztrák sajtó annak nyomán, hogy az alkotmánybíróság pénteken ismertette döntését, miszerint meg kell ismételni az elnökválasztás második fordulóját.
Nápoly — Sorszerűen fonódott össze Bud Spencer, azaz Carlo Pedersoli élete a magyarokkal. Eleinte sportolóként, úszóként és vízilabdázóként ismerkedett meg hazánk fiaival, majd unokája, Alessandro járt magyar lánnyal, végül halála után egy magyar művész graffitijét válaszotta az unoka a közösségi oldala nyitóképének.
Érd — Gyomorvérzés miatt rohammentő szállította kórházba Damu Roland feleségét – adta hírül tegnap a ripost.hu internetes oldal. A köztudottan alkoholproblémákkal küzdő Edina alig három hónapja adott életet a színésszel közös Maja nevű kislányuknak, ám a poharat azóta is képtelen letenni.
Róma — Futtetenne magyarul annyit tesz: tojjál rá. Ezt a címet adta első nagylemezének Bud Spencer (†86), aki nem kapkodta el a kiadást. A 10 saját szerzeményt rejtő album ugyanis idén januárban látott napvilágot.
Budapest — MADOCSA – Önfeledten ünneplik az Európa-bajnokságon elért nagy sikerüket a magyar válogatott futballistái. A franciaországi kontinenstornán egészen a legjobb tizenhatig menetelő együttes csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs (29), valamint az osztrákok ellen gólt szerző Szalai Ádám (28) a budapesti BoB bárban bulizott.
Londoni pénzügyi elemzők szerint jelentős, de a várakozásoknál valamivel enyhébb piaci reakció jellemezte az első "Brexit-hetet", a kilépést pártolók győzelmével végződött brit EU-népszavazás eredményének ismertté válása óta eltelt kereskedési időszakot, de az összkép így is meglehetősen vegyes.
Budapest — A magyar labdarúgó-válogatott két héten át lázban tartotta az országot. A szurkolók számára katartikus élményt nyújtott, hogy az előzetesen lesajnált csapat remekelt az Európa-bajnokságon, s megnyerve a csoportját végül a nyolcaddöntőbe jutott a német Bernd Storck (53) szövetségi kapitány vezetésével.
Az Erste Bank Hungary anyabankja, az osztrák Erste Group mintegy 78 milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre a magyar Erste Bankban, ekkora összegért adja el az osztrák hitelintézet a magyarországi leánybank 30 százalékos részesedését a magyar államnak és az EBRD-nek.
A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) új rektora nem feltétlenül a hallgatói létszámot szeretné növelni, inkább a munkaerőpiaci igényeket rugalmasan követni, különös tekintettel a kis- és középvállalkozásokra, valamint a családi vállalkozásokra.
Lázár János után Kovács Zoltán kormányszóvivő is az Unióból való kilépés mellett érvelt. Azt mondta, a migrációs helyzet miatt nem tudna a bent maradásra szavazni. Közben az ellenzéki pártok a Miniszterelnökséget vezető miniszter leváltását követelik. Az MSZP még Áder János közben-járását is kérte a kijelentések miatt. Nem tud azonosulni viszont a miniszter és a kormányszóvivő álláspontjával…
A Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke szerint az elmúlt 25 év legszebb Semmelweis Napját ünnepelhetik az egészségügyi dolgozók. Cser Ágnes péntek este az MTI-nek azt mondta: "ennél szebb ajándékot, társadalmi megbecsülést nem is kaphattak volna, mint az ágazati dolgozók számára megkötött bérmegállapodás".
Sokkolta a világot a britek EU-s kilépése, hiába ralizott a piac még a népszavazás hetén is. A magyar befektetési alapokat kezelő szakemberek többnyire óvatosan álltak hozzá a kérdéshez és a...
Savat öntött végzős diákokra, és tanárukra egy nő, Kecskeméten. Idegesítette, hogy a lakása ablaka alatt, egy pizzéria előtt szórakoztak. Két diák, és egy tanár sérült meg a fejükre öntött savas folyadéktól. Őket kórházba vitték. További részletek a videóban.