Felfrissült a Porsche Boxster! Hogy mi változott? Kezdhetnénk az új névvel, és a mögötte megbúvó legendával, folytathatnánk a központi rendszeren át a turbófeltötésig. De valójában ennél mélyrehatóbb a módosítás: minden megváltozott. A Boxster ugyanis szívet, vele pedig lelket cserélt. Ez vajon jó dolog? Kerüljenek beljebb, elmondom!
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát a szíriai Latakia kikötőváros központjában csütörtökön, többen meghaltak és megsebesültek - jelentette a szíriai állami televízió és a libanoni Hezbollah szélsőséges szervezethez közel álló al-Manar tévécsatorna.
Hetekig tartó bizonytalanság után ma végre kiadott egy általános tájékoztatást az NGM arról, hogy pontosan hogyan is néz ki a támogatás mértéke az egyes Pest megyei településeken és cégméreteknél a...
Mostanáig 4059 belső menekült érkezett Kárpátaljára a Krím-félszigetről és a kelet-ukrajnai terrorellenes műveleti övezetből - közölte csütörtökön az ukrán Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) Kárpátalja megyei főosztálya
Több folyóra, köztük a háromszéki Feketeügyre, valamint a Tatros Hargita és Bákó megyei szakaszára is harmadfokú (vörös) árvízvédelmi riasztást adott ki a romániai hidrológiai szolgálat csütörtökön, mivel a térségben hullott nagy mennyiségű csapadék miatt a hegyvidéki folyók kiléphetnek medrükből
Csütörtökön jellemzően csendes volt a kereskedés az európai tőzsdéken, amiben az is szerepet játszott, hogy a piaci várakozásokkal összhangban az Európai Központi Bank döntéshozói sem a...
A Peugeot manapság egyáltalán nincs jelen az Egyesült Államokban, pedig a franciák 100 évvel ezelőtt már győzedelmeskedtek az USA egyik leghíresebb futamán, az Indy 500-on. 1916 és 1919 között háromszor is elhódították az elsőséget, ennek emlékére pedig egy különleges koncepcióautóval készültek a gyáriak, aminek az L500 R HYbrid nevet adták – nem véletlenül.
Egy gasztro-kulturális kirándulásra hívja a zsidó muzsika és konyhaművészet kedvelőit június 2-án Budapest legnevesebb szállodája. A Danubius Hotel Gellért a Zsidó Művészeti Napok programsorozatához csatlakozva kínál a zsidó folklór dallamai mellé autentikus, többfogásos borvacsorát.
Az elhízás terén Oroszország utolérte az Egyesült Államokat, az elmúlt 20 év alatt a férfiak súlyfeleslege több mint duplájára nőtt - jelentette ki csütörtökön Moszkvában újságíróknak Szergej Bojcov, az orosz egészségügyi minisztérium prevenciós szakértője.
Az elhízás terén Oroszország utolérte az Egyesült Államokat, az elmúlt 20 év alatt a férfiak súlyfeleslege több mint duplájára nőtt - jelentette ki csütörtökön Moszkvában újságíróknak Szergej Bojcov, az orosz egészségügyi minisztérium prevenciós szakértője.
Ha van otthon spagettitészta, olaj és fokhagyma, akkor máris elegendő alapanyagod van ahhoz, hogy gyors és könnyű vacsorát készíts. A kedvenc spagettis receptjeinkhez persze kell még más alapanyag is, de a tésztás étel lényege: gyorsan dobd össze és élvezd a finom falatokat!
A Párizst sújtó árvíz miatt pénteken zárva tart a Louvre, hogy szükség esetén kimenthessék a múzeumból a műkincseket - áll a Louvre elektronikus levelében, amelyet az intézmény vezetősége csütörtökön küldött szét a dolgozóknak.
Komoly bajban van a világ egyik legjobb focistája. Lionel Messi csütörtökön adócsalás vádjával jelent meg a spanyol bíróság előtt. A világklasszis labdarúgót és a sportoló pénzügyeit irányító apját 4 millió eurónyi adócsalással vádolják.
Boris Johnson volt londoni polgármester szerint június 23-a lehet az Egyesült Királyság függetlenségi napja, ha a brit EU-tagságról aznapra kiírt népszavazáson a többség a kilépésre szavaz.
Az új beruházásoknak köszönhetően a globális megújulóenergetikai kapacitások 1849 gigawattra nőttek, ami egyben azt is eredményezte, hogy a világ villamosenergia-igényének 23,7 százalékát tudták...
Ha azt hiszed, hogy csak kemény agytornával és emlékezetfokozó tablettákkal tudod karbantartani a memóriádat, van egy jó hírünk: elég, ha naponta rászánsz pár percet, és máris elmondhatod magadról, hogy karbantartod az emlékezőtehetségedet. Adunk négy tanácsot, hogy pengeéles maradjon a memóriád.
A túlzott foszfátbevitel nemcsak a dializált vesebetegek számára veszélyes, hanem az egészséges emberek szervezetében is növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát - ismertette a legújabb kutatási eredményeket a Magyar Nephrológiai Társaság (MNT) klinikai bizottságának vezetője Debrecenben, egy szakmai fórumon.