Egyes források szerint egymilliárd eurós tőkeemelésre készül az olasz Banco Popolare, hogy elegendő tőkével rendelkezzen a Banca Popolare di Milanóval való fúziójához. A hírek szerint ezt a feltételt...
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendkívüli ülést tart pénteken annak eldöntésére, hogy dobjanak-e le segélycsomagokat a szíriai kormányerők által ostromgyűrűbe zárt két városban, miután Damaszkusz lehetővé tette segély közúton való szállítását, és egy vöröskeresztes konvoj szerdán el is jutott oda
Az elmúlt évekhez képest rövidebbek lettek a kórházi várólisták, de sok műtét még így is több évig húzódik - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár legfrissebb adatai szerint a legnagyobb javulás a szürkehályog-műtétek várólistáinál tapasztalható, ott 2013-hoz képest a negyedére csökkent a várakozási idő, 255 nappal korábban kerülhet sor ilyen…
Coaching Határok Nélkülként indult, de ma már csak CHN-nek hívja mindenki. Szeptemberben lesz öt éve, hogy Budapesten elindult útjára a CHN nemzetközi képzési sorozat. Hogyan lehet az állandóságot valami újjal fűszerezni évről évre? Az évek bebizonyították, hogy ez nemcsak egy fellángolás, egy jó kezdeményezés, hanem egy innovatív rendezvénysorozat, ami évadról évadra megújul és képes bevonzani a…
Tegnap elvonultak a viharfelhők és a részvénypiacok jól érezhették magukat. Nagy kérdés, hogy az amerikai jegybank kamatemelésének nem hisznek és azért láttunk emelkedést szinte minden szektornál, vagy az EKB vezér, Mario Draghi szavai súghatnak valamit ma délután.
Egy, a budapesti metróvonalak építésén dolgozó mérnök szerint tarthatatlan a 3-as metró felújításának 2019-es határideje, még úgy is, ha egyszerre több szakaszon dolgoznak - írja a csütörtöki Népszabadság
Megnyerte az évek óta zajló perét a NAV-al szemben a Docler Holding, Gattyán György cége - ezt közölte a cég az Indexszel. Ezzel a magyar történelem valószínűleg legnagyobb adóügyi pere zárult le,...
Íme, a világ legkevésbé megosztó Mercedes-Benz G-osztálya! Az évtizedes múltból itt ragadt terepesről már egészen megszoktuk, hogy csillagos árai és bődületes verziói okán csak luxusjószágként emlegessük, de végre most újra a munka hősévé válik a Professional széria bemutatkozásával.
Nyilvánosságra hozták azt a felvételt, amelyen az Iszlám Állam hatalmas termetű kegyetlen hóhéra látható, akit a napokban fogott el a szíriai hadsereg.
Korábban írtunk arról, hogy több informatikai biztonsággal foglalkozó cég is Észak-Koreát kapcsolta össze azokkal a hackertámadásokkal, amelyek miatt legalább 81 millió dollár tűnt el Ázsia...
A Pittsburgh Penguins hosszabbítás után 2-1-re legyőzte a vendég San Jose Sharks csapatát az észak-amerikai profi jégkorongliga döntőjének második mérkőzésen, így az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban már 2-0-ra vezet. A győztes gólt Conor Sheary szerezte a 63. percben.
Másfél évig lehetett kereskedni Norbi részvényeivel a tőzsdén, de micsoda másfél év volt ez! Felfüggesztett részvényjegyzés, részvényzárolás a brókerbotrányok miatt, kommunikációs bakik, milliós...
Legalább háromszor hajtott végre kényszerleszállást a katasztrófa előtti napon a két hete a Földközi-tengerbe zuhant egyiptomi utasszállító repülőgép - jelentette csütörtökön a francia média
Magyarországon a magyar emberek döntenek arról, hogy milyen kormány, milyen politikai irányvonal mentén vezesse az országot - nyilatkozta a külgazdasági és külügyminiszter a Magyar Hírlapnak
Márciusban az export euróban számolt értéke 3,5, az importé 3,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a kereskedelmi mérleg többlete 58 millió euróval 952 millióra csökkent - jelentette második becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)
A forint továbbra is csendesen csordogál 313-314 között, azonban ma sokkal fontosabb lesz az EKB kamatdöntő ülése, illetve Mario Draghi délutáni sajtótájékoztatója. Reggel a feltörekvő piacokon...
A februárban meghirdetett, a településképet meghatározó épületek felújítását célzó pályázatra 85 milliárd forintnyi túligénylés érkezett be - mondta el a Magyar Időknek Kis Miklós Zsolt, a...
Az uniós előírásoknak köszönhetően a magyar bankok közzétették a 2015-re vonatkozó bizonyos javadalmazási információkat, melyekből kiderült, hogy mely bankok vezérei kerestek tavaly több száz millió...
A finomra hangolt kommunikációs fogások helyett egy az egyben letámadta Demján Sándor üzletember Spéder Zoltánt és azzal vádolja, "kiszipolyozzák" a takarékokat. A szövetkezeti integráció tagjai ezt nem hagyták annyiban, cáfolják Demján állításait. Közben farvízen felúszva a Bankszövetség is azt állítja: a takarékokhoz húz a kormány szíve a bankokkal szemben.
Horvátország lesz az idei nyári szezon legnépszerűbb úti célja a magyarok körében, a terrorveszély nagyban befolyásolja a döntéseket - mondta a Világgazdaságnak Bakó Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) kommunikációs bizottságának tagja
Jellemzően csendes volt a kereskedés ma reggel az ázsiai tőzsdéken, leszámítva a japán piacot, mely több mint 2 százalékot esett. A japán részvényeket az rántotta a mélybe, hogy a kormány...
Az aktuális felmérések alapján a MINI, a Porsche és a Volkswagen brillírozott a német piacon. A MINI négykerekűi például idén két kategóriagyőzelmet, valamint egy második és egy harmadik helyezést ünnepelhetnek a Németországban kapható vadonatúj modellek hosszú távú értéktartását vizsgáló felmérés összetett rangsorán.
Legalább háromszor hajtott végre kényszerleszállást a katasztrófa előtti napon a két hete a Földközi-tengerbe zuhant egyiptomi utasszállító repülőgép - jelentette csütörtökön a francia média.