Az alkalmazottak kedvezményes adózás mellett évente százezer forintot kaphatnak készpénzben. A közszféra alkalmazottjainak ezen felül 100 ezer forintot, míg a magánszféra dolgozóinak 350 ezer...
Rég láttunk ilyet: napok óta nem mozdul a forint, szinte olyan, mintha rögzítették volna az árfolyamát. Amerika a magasban áll, Ázsiában a Nikkei esett érdemben, a BÉT nagypapírjai szépen emelkednek, az FHB és a CIG Pannónia viszont gyengélkednek. Az olaj tapad az 50 dolláros árhoz.
A családi otthonteremtési kedvezmény egy már 2015-ben is élénkülő piaci szegmensen segít költségvetési forrásokkal. A kormányzati beavatkozás egyelőre a termelési várakozásra enyhébb, az áremelési törekvésekre markánsabb hatást fejt ki.
Nyár elejétől termel áramot a világ első, 3+ generációs reaktora Novovoronyezsben, az év végén pedig már teljes üzemmódban, az országos hálózatra csatlakozva működik majd - mondták az erőmű vezetői csütörtökön újságíróknak.
Meglepetésre nem volt kereslet a meghirdetett 30 milliárd forintnyi 12 hónapos kincstárjegyre az ÁKK csütörtöki aukcióján. Így végül az adósságkezelő kevesebb ajánlatot fogadott el, a hozamok viszont...
Újratárgyalná a korkedvezmény kérdését a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége. A napokban tartott éves rendes küldöttgyűlésén elhangzott, a kedvezmény a munkaerő egyik megtartó ereje volt a gépkocsivezetők körében.
Több mint 10 éve nem volt ilyen alacsony a munkanélküliségi ráta Magyarországon - mondta a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója az euróövezet statisztikai hivatala az Eurostat által kedden közzétett áprilisi foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokat kommentálva csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
A kormány benyújtotta az új cafeteria-szabályokat az Országgyűlésnek. Kedvezményes adózás mellett 100 ezer forintot készpénzben adhatnának a munkáltatók; ezen felül azonban eltérő összeget kaphatnak SZÉP-kártyára a közszférában és a versenyszférában dolgozók. A változás már január 1-től életbe léphet.
A tíz legnagyobb Magyarországon működő e-kereskedő online értékesítésből származó árbevétele 2015-ben elérte a 92 milliárd forintot az előző évi 50 milliárd forintos forgalom után - derül ki GKI Digital csütörtökön közzétett összesítéséből, amely a magyar tulajdonban lévő, vagy Magyarországon hivatalos képviselettel, leányvállalattal rendelkező cégeket vette figyelembe.
Háttérbeszélgetést tartott ma az MNB, ahol arról beszéltek, hogy milyen szigorúan ellenőrzik a tőzsdei kibocsátókat. És hát a számok alapján van is vasszigor, idén már 10 alkalommal függesztették...
A licitálás 9 ezer dollárral nyit. Hogy mi a tét? Egy jazidi lány. Azt mondják gyönyörű, szorgalmas, ráadásul még szűz. És csak 11 éves. Ezt a hirdetést az Iszlám Állam harcosai által használt online piactéren adták fel, ahol mindenki licitálhat a különböző szexrabszolgákra.
A címben szereplő szlogen a Nissan stratégiáját vetíti előre az elektromosokat tekintve, hiszen a japán gyártó 2020-ra azt szeretné, ha az általa Európában értékesített gépjárművek 20%-a teljesen elektromos volna. A jelenlegi eladási számok még nem vetítnek elő ilyen gyors növekedést, azonban tény, hogy az elkövetkező pár évben az elektromosok okozhatnak még meglepetést.
Demetrovics Gergely (44) személyében új kiemelt szakértő csatlakozott a BDO Magyarország adótanácsadási üzletágához. A korábban a PwC-nél, majd a KPMG adópartnereként is tevékenykedő szakember feladata a BDO Magyarország általános adótanácsadási tevékenységének további erősítése.
Háttérbeszélgetést tartott ma az MNB, ahol arról beszéltek, hogy milyen szigorúan ellenőrzik a tőzsdei kibocsátókat. És hát a számok alapján van is vasszigor, idén már 10 alkalommal függesztették...
Az MSZP megalázónak és méltánytalannak tartja a kormány jövő évre tervezett 0,9 százalékos nyugdíjemelési javaslatát, amely átlagosan ezer forinttal emelné az idősek juttatását - jelentette ki Tóbiás József, a szocialisták elnök-frakcióvezetője csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom idén is meghirdette családbarát vállalatokat díjazó pályázatát ?Az Év Családbarát Vállalata? címen. Ebből az alkalomból interjúk készültek olyan személyekkel, akik ezzel a témával foglalkoznak. Ez alkalommal Ternovszky Csilla a ProLabora Kft. ügyvezetője mesélt.
Az Európai Unióban (EU28) 0,2 százalékkal, ezen belül az eurózónában (EA19) 0,3 százalékkal csökkentek áprilisban az ipari termelői árak az előző hónaphoz képest - közölte csütörtökön az Eurostat, az unió statisztikai hivatala.
Egy menedzser számára, aki nap mint nap fontos ügyfelekkel dolgozik, tárgyal, prezentál, azt gondolnánk, hogy nem jelenthet gondot a magabiztos kommunikáció. Ez igaz is, de sajnos sokszor csak az illető anyanyelvén. A hatékony üzleti angol kommunikáció hiánya még mindig gyakran gördít akadályt a felívelő vezetői karrierút, de akár az egész cég üzleti sikerei elé. Vajon egy itthon még alig ismert…