Magyarország és Ausztria barátságát a közelmúlt megpróbáltatásai sem rendíthetik meg, sőt a két ország barátsága tovább erősödhet – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, miután kitüntetést adott át Hans Niessl burgenlandi tartományfőnöknek
Magyarország - Egy hónap alatt másfélszeresére nőtt a diagnosztizált nemi betegek száma hazánkban, főleg a szifilisszel és gonorrhoeával fertőzöttek vannak többen. Ezektől a kórságoktól ma már nem félnek igazán az emberek, éppen ezért gyakrabban el is kapják őket.
"Öncsonkítással" ér fel, ha a britek csütörtökön úgy döntenek, hogy kilépnek az Európai Unióból - mondta két nappal a népszavazás előtt, kedden Athénban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság...
Kormányellenes politikai akciónak tartja a miniszterelnöki kabinetirodát vezető miniszter elleni korrupciós vádakat a kormányszóvivő. Az ellenzéki pártok viszont már nem csak Rogán Antal, hanem a legfőbb ügyész és a kormányfő felelősségét is felvetették. A szocialisták az ügy nemzetbiztonsági kockázatai miatt aggódnak. További részletek a videóban.
Több száz házat tett tönkre a jégverés szatmári településeken. Rozsályban a házak 85 százaléka károsodott, volt, ahol a jég először elvitte a tetőt, majd a lezúduló esőtől a plafon is leszakadt. Zajtán és Méhteleken is kétszer esett a jég egymás után. Az első hullám reggel fél hatkor érkezett, délelőtt pedig jött a második adag. További részletek a videóban.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a várakozásoknak megfelelően, változatlanul hagyta a jegybanki alapkamatot, így az most is 0,9%-on áll. A magyar jegybank számára kiemelten fontos a mostani kamatmeghatározó ülésen tárgyalt, negyedéves inflációs jelentés. A márciusi jelentés alternatív forgatókönyvei szerint a külső monetáris politikai környezet a vártnál lazább lehet, azaz a másik fontos…
Lyon - Romániában erős indulatokat váltott ki a labdarúgó-válogatottal szemben a franciaországi Európa-bajnokságon Albániától elszenvedett vasárnap esti 1-0-s vereség, s az ezzel együtt járó kiesés - írja az MTI.
A „Brexit-para” jó részvényvásárlási lehetőség vajon? Olcsóak a brit részvények, leértékelődtek-e a folyamatos félelmek hatására, vagy esetleg elegendő lenne szinte bármilyen európai részvényindexet megvenni? Ráadásul, olcsó-e az angol font, ami szintén befolyásolja egy brit befektetés értékét?
A Hankook további 144 darab kétfős, 26 m2-es lakóegységgel és a kényelmes mindennapokhoz szükséges közösségi terekkel bővítette ki apartman szállóját, a Hankook Házat. A létszám növekedése miatt került sor a bővítésre - áll a cég sajtóanyagában.
Kitért az orosz válogatott Eb-kiesésének kommentálása elől kedden Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője, de hozzáfűzte: pedig nagyon szeretné ezt megtenni
Az Eb-n rettenetesen leszereplő orosz csapatot szétszedték otthon. Van politikus, aki minden játékost elkergetne, más pedig dühös nacionalista vidéki srácokat akar a csapatba.
A francia főváros megelégelte a légszennyezést, melynek nagy részét ma már a közlekedés adja, és szigorú szabályozásra készül. Üldözőbe veszik az öreg járműveket, később még komolyabb szabályok jöhetnek. Nagyvárosi szinten óhatatlanul az elektromos autózásé a jövő.
Több mint egymillió európai és amerikai személy adatainak összesített elemzéséből az derül ki, hogy a nagyobb mértékű fizikai aktivitás számos rákos megbetegedés kialakulásának jelentősen alacsonyabb kockázatához kapcsolódik.
Kisebb emelkedéssel tudták csak zárni a keddi kereskedési napot a vezető amerikai részvényindexek. A hangulatot a Brexit miatt óvatosságra intő Janet Yellen beszéd és az olajárak esése is visszafogta...
A főpolgármester már nagyon kezdené a metrófelújítást, de olcsón csak külföldi buszokkal tudná biztosítani a pótlást - a kormány arról győzködi, várja meg, míg beérik a nemzeti buszstratégia eredménye.
Mi jöhet az Iszlám Állam legyőzése után? Három külön állam békés egymás mellett élését tartja a legjobb megoldásnak az egyik kurd szakértő. Irak népei mélyen bizalmatlanok egymással szemben, ezt mutatják a legújabb tapasztalatok, lehet, hogy már csak így lehet helyreállítani a békét.
Kiváló volt a hangulat ma a tőzsdéken Európában, főleg a Brexit esélyének csökkenése miatt, a tőzsdeindexek ritkán látott mértékben, 3-4 százalékkal emelkedtek. A pesti tőzsde visszafogottabb maradt, de szintén pluszban végzett. A forint visszaerősödött, az olaj az 50 dollárral küzd.