A Raiffeisen Bank International bankcsoport ma bejelentette, hogy a Visa Europe eladása mennyivel növeli a bank eredményét az idei második negyedévben, és azt is megtudtuk, hogy ebből a magyar...
A magyar válogatott csak szerdán lép pályára a franciaországi Európa-bajnokságon, de ma este bebiztosíthatja helyét a nyolcaddöntőben, eddigi remek szereplésének köszönhetően.
Jellemzően kidőlt fák, leszakadt faágak és a felgyülemlő esővíz, de egy helyen villámcsapás miatt is riasztották a tűzoltókat az országon átvonuló vihar miatt - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője kedd reggel az MTI-nek.
Június végéig lehet rendezni az esetleges adótartozást ahhoz, hogy egyéb feltételek teljesülése mellett megbízható besorolást kapjon az adózó a második negyedéves minősítési időszakra - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel
Megnyugodhat az összes Spice Girls rajongó - már ha még vannak - , ugyanis Victoria Beckham kiszállása ide, vagy Mel C visszamondása oda, mindenképpen lesz Spice Girls reunion, sőt, turné is.
A 21. század munkavállalója körültekintően, tudatosan választ munkahelyet. Ahogy a nyaralás tervezésénél a tökéletes szálláshelyet egyre többen az Airbnb-n keresik, úgy a fiatal munkavállalók a Colibri felületén találhatják meg a számukra legmegfelelőbb gyakornoki és pályakezdő lehetőségeket fotókkal, videókkal, hiteles történetekkel illusztrálva. A Colibri oldalán nem csak bemutatkoznak a…
1 kg sertésoldalas tengeri só frissen őrölt bors 1/2 fej hagyma 3 gerezd fokhagyma A páchoz: 1 ek ketchup 1 ek barna cukor 1 ek citromlé 1 tk csilipor 1 tk Worchester-szósz 1 ek mustár 1 tk vörösborecet 0,5 dl olaj A fóliás burgonyához: 8 db burgonya 4 ek tejföl 10 dkg szalonna só
Bombariadó miatt lezárták Brüsszel belvárosának egyik legnagyobb bevásárlóközpontját és környékét, a feltétezett gyanúsítottat elfogták, a kormány válságstábot hívott össze – írta a La Libre Belgique belga napilap kedden
Gyerekkel, sőt gyerekekkel nyaralni mindig kihívás! Legyen az bébi, kicsi, tini vagy kamasz, szülő legyen a talpán, aki gondtalanul, nyugodt szívvel indul vakációzni a gyerekeivel, mert biztos abban, hogy a gyerek is jól érzi magát és saját maga úgy tud pihenni, ahogy szeretne...
Az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatását kéri a Győri Fellebbviteli Főügyészség a vörösiszapperben a másodfokon eljáró Győri Ítélőtáblára kedden benyújtott indítványában - tájékoztatta a vádhatóság az MTI-t
Perverz pornográf anyagok sorát találták Michael Jackson Neverland-i birtokán. A RadarOnline birtokába jutott rendőrségi feljegyzések szerint gyerekpornográfia, szado-mazo és megkínzott állatokról készült felvételek is voltak az egykori legenda otthonában.
A teljesen elektromos Nissan Leaf sikere töretlen, de a következő generációnál jóval magasabbra kívánja tenni a lécet márka. A kompakt modell váltása 2018-ban esedékes, amikor is 60 kWh-s akkucsomaggal érkezik az újdonság, akár 500 km feletti hatótávot biztosítva egy feltöltéssel.
A legtöbb szurkoló az otthoni nyugalomban készül a meccsekre, de van aki már órákkal a találkozó előtt összefut a társaságával, hogy együtt, jó hangulatban érkezhessenek a stadionba. És akkor ott vannak az angol és szlovák rajongók...
Nem volt robbanószerkezet annál a férfinál, akit a rajta lévő, robbanóövhöz hasonló tárgy miatt letartóztattak kedden Brüsszel egyik legnagyobb plázájában - adta hírül weboldalán a La Libre Belgique című belga napilap
A Tesla 9 milliárd dollárért építhet gyárat Kínában - írja a Bloomberg. A beruházásért vívott harcban Shangahi lehet a befutó. Az állami tulajdonban lévő Jinqiao Group és a Tesla Motors már...
Nem 2017-től változik a méltányolható lakásméret meghatározása az adómentes lakáscélú támogatáshoz kapcsolódóan (plusz egy-két fogalom), hanem már idén augusztus elsejétől - tájékoztatta portálunkat Fata László.
Idén áprilisig a bruttó átlagkeresetek 6,1 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva ? közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Egy átszervezés, leépítés általában fájdalmas folyamat, így nagyon nem mindegy az egész szervezet és az egyes munkavállalók szempontjából sem, hogy milyen módon megy végbe. Hogyan lehet a kényszerű, szükségszerű változásokat a vállalat javára fordítani, hogy a szervezet egészségesen és sikeresen jöhessen ki a folyamatból? A Raiffeisen Banknak az elmúlt években nem is egyszer kellett végigmennie…
Nem volt robbanószerkezet annál a férfinál, akit a rajta lévő, robbanóövhöz hasonló tárgy miatt letartóztattak kedden Brüsszel egyik legnagyobb plázájában - adta hírül weboldalán a La Libre Belgique című belga napilap.
A spanyol gazdasági miniszter szerint hiba volt a brit EU-népszavazás kiírása, amely kinyitotta Pandora szelencéjét - írta kedden az El Mundo című spanyol napilap
Lemondott Leonyid Szluckij, az orosz válogatott szövetségi kapitánya, akinek együttese egy ponttal, a B-csoport sereghajtójaként kiesett a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon.
Nem volt robbanószerkezet annál a férfinál, akit a rajta lévő, robbanóövhöz hasonló tárgy miatt letartóztattak kedden Brüsszel egyik legnagyobb plázájában - adta hírül weboldalán a La Libre Belgique című belga napilap.
Annak ellenére, hogy demokratikus párbeszédre szólítottak fel a szárszói piknik résztvevői, akadt, aki a kormánypárti politikusok lelövésére buzdított.