2016. június 23. csütörtök

jún. 23
19:00
Brit EU-népszavazás - Varga Mihály szerint oda kell figyelni a szuverenitásra (ProfitLine)
Minden nép szuverén döntése, hogy milyen keretek között kívánja élni az életét, a briteknek is meg kell adni ezt a jogot és tiszteletben kell tartani döntésüket, mindazonáltal Magyarország örülne annak, ha Nagy-Britannia az Európai Unióban maradna - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy szakmai konferencia megnyitója után csütörtökön, Budapesten.
jún. 23
19:02
A lengyel külügyminiszter a britek maradása mellett van (ProfitLine)
Amennyiben az Egyesült Királyság távozna az Európai Unióból, valószínűleg a francia-német kettős venné át Európa irányítását, ez pedig olyan irányt jelentene, amely kedvezőtlen lenne Lengyelországnak - jelentette ki csütörtökön Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter.
jún. 23
19:03
Nyersen eltett málnaszörp (Mindmegette)
2 kg málna 1,2 l víz 1 kk borkősav 1 kk tartósítószer 2 kg cukor
jún. 23
19:03
Magyarország gyógynövény nagyhatalom lehetne (hirado.hu)
Hobbiként vagy saját vállalkozásban is érdemes gyógynövénytermesztéssel foglalkozni, mivel a magyar gyógynövény-készítmények világszerte keresett terméknek számítanak.
jún. 23
19:03
Ismét gázt talált a Mol Pakisztánban (Portfolio)
Tizenharmadik alkalommal talált gázt Pakisztánban a Mol - jelentette be csütörtökön a társaság a BÉT honlapján. A közlemény szerint a társaság által operált pakisztáni TAL blokkban új földgáz...
jún. 23
19:05
Házi kókuszjoghurt (paleo) (Mindmegette)
4 dl kókusztej vagy kókuszkrém 1 ek méz vagy juharszirup vagy kókuszcukor 1 csapott kk agar-agar por vagy étkezési zselatin 2 kapszula probiotikum (én a Bio-Kult-ot használok)
jún. 23
19:05
Olasz EU-államtitkár: a Brexit győzelme az ismeretlenbe vezetné Európát (hirado.hu)
Nagy Britanniának az Európai Unióból történő kilépése ismeretlen területre vezet, de a népszavazás eredményétől függetlenül az EU-t csakis úgy lehet megmenteni, ha megváltoztatjuk - jelentette ki Sandro Gozi, az olasz kormány EU-államtitkára a La Repubblica című olasz balközép napilap honlapján közölt videonyilatkozatban csütörtökön.
jún. 23
19:09
Brit népszavazás - A viharos időjárás ellenére folyamatos a voksolás (Alternatív Energia)
Rekordszámú, 46,5 millió választópolgár regisztrálta magát.
jún. 23
19:21
Júniusig 7 kárpátaljai magyar vesztette életét Kelet-Ukrajnában (hirado.hu)
2014 tavasza óta folynak harcok az ukránok és orosz anyanyelvűek között a Donyec-medencében, ebben több tucat kárpátaljai vesztette életét. A legutolsó áldozatot, egy 32 éves férfit csütörtökön helyezték örök nyugalomra Ungváron.
jún. 23
19:21
Nem pánikolnak a szavazás miatt a tengerentúlon (Portfolio)
Már az európai kereskedésben érzékelhető volt a befektetői megnyugvás a mai Brexit-népszavazás miatt, és ez a hangulat átragadt a tengerentúli piacokra is.Pluszos pillanatkép 2016.06.23 20:34Nem...
jún. 23
19:27
Négyes karambol, útzár a 81-esen az M1-es lehajtójánál (Alternatív Energia)
Ttöbben megsérültek, három embert tűzoltók szabadítottak ki a roncsokból.
jún. 23
19:27
Az eddigi legrészletesebben tárták fel a bélrák genetikai okait brit kutatók (WebBeteg)
Az eddigi legrészletesebben tárták fel a bélrák genetikai okait brit kutatók több mint ezer bélrákos beteg génjeinek vizsgálatával. A maga nemében legnagyobb ilyen típusú tanulmányt a londoni Rákkutató Intézet tudósai végezték.
jún. 23
19:27
Vár az első Minimax Fesztivál! (Metropol)
Egésznapos színes programok, a gyerekek kedvenc ze‎‎nekarai és sok meglepetés várja a kicsiket és nagyokat június utolsó vasárnapján.‎
jún. 23
19:27
Kiakadt Jenner Courtois nyilatkozatán (Sport365)
Julian Jenner egykori FTC-s és DVTK-s szélső igencsak felhúzta magát, amikor meghallotta a belga kapus lekezelő interjúját.
jún. 23
19:27
Büntetnék az országot, amelyik nem fogad migránst (ATV)
Az Európai Bizottság kész szankciókat hozni azon tagállamok ellen, amelyek visszautasítják a migránsok befogadását a kötelező elosztási kvóta alapján - jelentette ki csütörtökön a bizottságnak a migrációval, az uniós belügyekkel és az uniós polgársággal foglalkozó tagja.
jún. 23
19:27
Lelőtték a mozira támadó fegyverest (444.hu)
Nem terrorista, hanem zavarodott lehetett a maszkos fegyveres, aki csütörtök délután rontott egy Frankfurt melletti moziba.
jún. 23
19:29
80 kárpátaljai katona esett áldozatul a ketet-ukrajnai konfliktusnak (ATV)
A kelet-ukrajnai konfliktus két évvel ezelőtti kezdete óta 80 kárpátaljai katona vesztette életét az úgynevezett terrorellenes műveleti övezetben (ATO), a legutolsó áldozatot, egy 32 éves férfit csütörtökön helyezték örök nyugalomra Ungváron.
jún. 23
19:29
Szabadulása után újabb lányt erőszakolhatott meg Kiss László (444.hu)
A volt úszókapitány egykori tanítványa állítja, őt is megtámadta Kiss.
jún. 23
19:33
Kórházban fekvő betegeket fosztott ki (Spa Trend Online)
jún. 23
19:33
Lelassult a német gazdaság növekedése (ProfitLine)
A német gazdasági teljesítmény mérsékelt ütemű növekedésének folytatódását jelzik a Markit Economics gazdaságkutató intézet júniusi beszerzésimenedzser-indexei.
jún. 23
19:39
Több tízezren vonultak Párizs utcáira (Metropol)
A munkaerő-piaci reformtervek ellen tiltakoztak.
jún. 23
19:39
A viharos időjárás ellenére folyamatos a szavazás Nagy-Britanniában (hirado.hu)
A viharos időjárás okozta kisebb-nagyobb fennakadások ellenére jórészt zavartalanul zajlott csütörtökön Nagy-Britanniában a brit EU-tagságról kiírt népszavazás. mivel részeredményeket nem közölnek, így csak a legutolsó közvélemény-kutatások adatai állnak rendelkezésre, ezek a bennmaradás mellett lévők enyhe fölényét mutatják. Végeredmény legkorábban pénteken délelőtt várható.
jún. 23
19:39
Viharban vonulnak voksolni a választók (Portfolio)
Megkezdődött csütörtök reggel a népszavazás Nagy-Britannia EU-tagságáról. A szavazóhelyiségek helyi idő szerint reggel 7 órakor - közép-európai idő szerint reggel 8 órakor - nyitottak, és a 46 millió...
jún. 23
19:39
Riadó: a hétvégén 37 fokkal támad a hőség (Pénzcentrum)
Mikor érkezik az enyhülés?...
jún. 23
19:41
Lázár: helyre kell állítani a Radetzky-laktanyát (hirado.hu)
A főváros kormányhivatalának I. kerületi szerve arra kötelezte a Radetzky-laktanya tulajdonosát, hogy az év végéig állítsa helyre az épület eredeti állapotát - olvasható Lázár János válaszában a parlament honlapján, amelyet Fodor Gábor független országgyűlési képviselő kérdésére adott.
jún. 23
19:41
Magyarországot is megbüntetné Brüsszel (Portfolio)
Az Európai Bizottság kész szankciókat hozni azon tagállamok ellen, amelyek visszautasítják a migránsok befogadását a kötelező elosztási kvóta alapján - jelentette ki csütörtökön a bizottságnak a...
jún. 23
19:43
Baleset miatt lezárták a 81-es utat (hirado.hu)
Összeütközött három személyautó és egy motor csütörtök délután a 81-es úton Táplánypuszta közelében, nem messze az M1-es autópálya lehajtójától. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárták az érintett szakaszt - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
jún. 23
19:45
A hőségre figyelmeztetnek (Metropol)
A tartós hőség miatt péntekre öt megyére másodfokú, tizenegy megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.
jún. 23
19:45
Hőség - Öt megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki (Alternatív Energia)
Az előrejelzésben külön felhívták a figyelmet az extrém UV-B sugárzás veszélyére is.
jún. 23
19:47
Vár - Megmenekül a Radetzky-laktanya (Alternatív Energia)
Az 1840-ben épült klasszicista stílusú élelemraktárat 1897-ben építették át kaszárnyává.
jún. 23
19:49
Egy órát is késhetnek a vonatok a dél-balatoni vonalon (Alternatív Energia)
A siófoki állomáson meghibásodott egy váltó.
jún. 23
19:51
Megmenekül a Radetzky-laktanya (Kripto Akadémia)
Az 1840-ben épült klasszicista stílusú élelemraktárat 1897-ben építették át kaszárnyává.
jún. 23
19:57
CSOK - biztatóak az első pár hónap adatai (hirado.hu)
Dömötör Csaba szerint biztató a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) igénylők száma, a bővülés üteme a következő hónapokban tovább javulhat.
jún. 23
19:57
Óriási összeget fizet a Volkswagen a botrány miatt (Portfolio)
A Volkswagen megállapodott, hogy összesen 10,2 milliárd dollárnyi kárigényt elégít ki a dízelbotrány miatt - tudta meg az AP hírügynökség az ügyhöz közel álló forrásokból. A kártérítés legnagyobb...
jún. 23
19:59
Ezreket menthetett meg 24 óra alatt az olasz parti őrség (hirado.hu)
A Reuters brit hírügynökség információi szerint segélyszervezetek, az olasz parti őrség és haditengerészet hajói több mint kétezer, az AP amerikai hírügynökség szerint viszont mintegy négyezer bajba jutott migránst mentettek ki a Földközi-tengerből. Az olasz parti őrség közlése szerint továbbra is zajlik a bajba jutottak kimentése.
jún. 23
20:00
Kizárták a Galatát Európából (Sport365)
Megerősítette az UEFA, hogy elutasították a Galatasaray fellebezését kétéves kizárásukról.
jún. 23
20:00
Kimondta a bíróság: nem plágium a Led Zeppelin Stairway to Heaven című száma (444.hu)
Még 2014 májusában adta be a keresétét a Los Angeles-i bíróságnak Randy Wolfe, a Spirit együttes gitárosa, azt állítva, hogy a Led Zeppelin lenyúlta ő 1968-as Taurus című dalukat. A perben meghallgatták John Paul Jones-t, Jimmy Page-t is, mindketten úgy vallottak, hogy nem hallották a Spirit dalát azelőtt, hogy 1971-ben megírták volna a Stairway to Heaven-t. A bíróság nekik adott igazat.…
jún. 23
20:01
Egy órát is késhetnek a vonatok a dél-balatoni vonalon (hirado.hu)
Majdnem egy órát is késhetnek csütörtök este a vonatok a dél-balatoni vonalon - közölte a Mávinform az MTI-vel.
jún. 23
20:02
Soha jobbkor: egy órát is késhetnek a vonatok a dél-balatoni vonalon (444.hu)
A Mávinform tájékoztatása szerint a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa vonalon 10-30 perccel, míg a dél-balatoni vonalon akár egy órával is továbbtart a vonatozás mint egyébként. A kánikulai késés okai, hogy a siófoki állomáson meghibásodott egy váltó, Gárdony és Ódinnyés között meg a sorompó mondott csütörtököt.
jún. 23
20:03
Foci Eb 2016 - Storck: kalapot emelek (Alternatív Energia)
Ahogy a fiúk játszottak arra nincsenek szavak. Végig küzdöttek, harcoltak, remek gólokat szereztek.
jún. 23
20:03
A szakértő szerint a kilépésnek több hátránya lenne, mint előnye (hirado.hu)
Nagy-Britanniában mindig is napirenden volt az uniós tagság kérdése, szinte amióta beléptek, felvetődött, hogy szeretnének-e tagok maradni, így a mostani népszavazás ezt a vitát is lezárhatja.
jún. 23
20:06
Az ULT Magyarország a dohányfeldolgozás külföldre helyezését vizsgálja (ProfitLine)
A Universal Leaf Tobacco (ULT) Magyarország Zrt. vizsgálja annak a lehetőségét, hogy az idei évtől kezdve nem Magyarországon, a nyíregyházi üzemében fog dohányt feldolgozni - közölte az amerikai Universal Corporation tulajdonában álló társaság csütörtökön az MTI-vel.
jún. 23
20:18
Kemény ellenfelekkel néznek szembe a magyar kézisek a 2017-es vb-n (Blikk)
A párizsi városháza adott otthont a 2017-es férfi kézilabda világbajnokság előszelének, a csoportbeosztásnak. Az első két kalapból rendkívül nehéz ellenfeleket kapott a magyar válogatott.
jún. 23
20:18
Hatékonyabbak a városi méhek (hirado.hu)
Városi környezetben több növényt poroznak be a méhek, mint a külterületeken.
jún. 23
20:18
Ismét megszólalt a Moody's az FHB-ról (Portfolio)
A Moody's leminősítési felülvizsgálatot indított az FHB jelzálogleveleire - jelentette be a magyar bank a BÉT-en. A közlemény szerint a Moody's Investor Service 2016. június 23-án leminősítést...
jún. 23
20:20
Újra kaparhatunk! Visszatér a Blikk Jackpot! (Blikk)
Budapest — Semmi sincs veszve! Június 27-től ismét elindítjuk lapunk legnépszerűbb játékát, a Blikk Jackpotot. Az előző szériában milliós nagyságrendű össznyeremény talált gazdára, rengeteg család napjába csempésztünk számtalan boldog pillanatot.
jún. 23
20:20
FT: magyar lecke a lengyeleknek (hirado.hu)
Példának állította Lengyelország számára a magyar kormány és a bankok között létrejött megegyezést a Financial Times.
jún. 23
20:22
Hihetetlen! Levegőben énekel Vincze Lilla - Videó (Blikk)
Budapest — Vincze Lilla eddig csak énekelt Júliá­ról, aki nem akar a földön járni, most viszont úgy döntött, ő maga lesz Júlia. Egyetlen estén lép a helyébe a Fővárosi Nagycirkuszban, ahol a Napo­leon Boulevard zenekar harmincéves születésnapját ünneplik vasárnap este.
jún. 23
20:22
Vízparti nyaralót venne? 600 ezer forintos négyzetméterárra számítson (hirado.hu)
A szakértők júliusra várják az igazán nagy rohamot.
jún. 23
20:24
Andor Éva 42 évesen költözik össze először férfival (Blikk)
Nem lehet azt mondani, hogy a Tv2 híradósa egy kapkodós nő lenne. Éva már 42 éves, mégis csak most jött el számára a pillanat, hogy együtt éljen egy férfivel.

Keresés