A közép-kelet-európai régió gazdasági fejlődése kiemelkedő, ugyanakkor még mindig komoly növekedési tartalékai vannak, amelyek kiaknázáshoz a Nemzetközi Beruházási Bank (International Investment Bank...
Minden nép szuverén döntése, hogy milyen keretek között kívánja élni az életét, a briteknek is meg kell adni ezt a jogot és tiszteletben kell tartani döntésüket, mindazonáltal Magyarország örülne annak, ha Nagy-Britannia az Európai Unióban maradna - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy szakmai konferencia megnyitója után csütörtökön, Budapesten
Személyes megjelenés nélkül, telefonon is javíthatják személyi jövedelemadó (szja) bevallásukat azok, akiket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) értesített a hibáról - közölte a NAV az MTI-vel csütörtökön
Van még erő a magyar gazdaságban, korai temetni az idei növekedést, egyre meghatározóbb szerepe lesz a belső fogyasztásnak - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója csütörtökön Budapesten az Infációs jelentés ismertetésén
Blake Lively repülőútja mellett eltörpül egy masszívabb turbulencia vagy az, hogy síró gyerekkel utazunk a gépen. Neki azt kellett végignéznie, ahogy férje, Ryan Reynolds egy másik nővel szexel.
A közvélemény-kutatások alapján egyre reálisabb, hogy a britek ma az EU-ból való kilépés mellett döntenek. A tőkepiaci turbulencia ellen jó menedéknek bizonyultak a feltörekvő piaci részvényekbe...
A közép-kelet-európai régió gazdasági fejlődése kiemelkedő, ugyanakkor még mindig komoly növekedési tartalékai vannak, amelyek kiaknázáshoz a Nemzetközi Beruházási Bank (International Investment Bank, IIB) hatékonyan járulhat hozzá - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a pénzintézet budapesti tanácsülése előtt csütörtökön
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) szerint Budapest Főváros Levéltára jogellenesen adta ki egy újságírónak a Kiss László - az úszók volt szövetségi kapitánya - és társai által elkövetett bűncselekmény ügyében 1962-ben meghozott ítéletet
Július elejétől Bábel Gabriella veszi át a Microsoft Magyarország nagyvállalati üzletágának vezetését, az ő helyére pedig Szabó Péter érkezik az Unilevertől.
A közvélemény-kutatások alapján egyre reálisabb, hogy a britek ma az EU-ból való kilépés mellett döntenek. A tőkepiaci turbulencia ellen jó menedéknek bizonyultak a feltörekvő piaci részvényekbe...
A melegben az izzadás miatt sót veszítünk, ezért érdemes olyan ásványvizet fogyasztani, amelynek magasabb a nátriumtartalma - mondta Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Gera Zoltán szerdai gólja bekerült a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének tíz legszebb találata közé az európai szövetség (UEFA) szavazásán
Budapest - Már egy éve, hogy Seres Barbara egykori párja olyan törést okozott a nőnek, amelyet egyetlen édesanya sem lenne képes feldolgozni. A férfi kidobta a néhány nónapos Ádámot a negyedik emeletről, majd utána ugrott.
A brit népszavazás napján a világ tőzsdéin elképesztő nyugalom honol, mondhatjuk úgy is, hogy vihar előtti csend. A legfőbb hír így itthoni: a tőzsdére jött, de mégsem jött cég, a Waberers végleges visszavonulása. A Duna House esetében még van remény.
Megkezdődött csütörtök reggel a népszavazás Nagy-Britannia EU-tagságáról. A szavazóhelyiségek helyi idő szerint reggel 7 órakor - közép-európai idő szerint reggel 8 órakor - nyitottak, és a 46 millió...
Adókönnyítést kapnak a tőzsdére készülő vállalkozások, a magyar tőkepiac fellendítéséhez pedig az európai alapokból érkező forrásokat is felhasználnák - mondta Balogh László az NGM pénzügy-politikai...
Szavazást indított az UEFA arról, hogy a szurkolók melyik gólt tartják a franciaországi Eb csoportköre legszebb találatának. A 10 versenyző között ott van Gera Zoltán Portugália ellen szerzett nagyszerű gólja is. Nézze meg a gólokat és szavazzon Ön is!
Tőkeemelést hajtott végre 1 milliárd euró összegben az olasz Banco Popolare, így megnyílt az út a Banca Popolare di Milanóval való egyesülés előtt, amivel Olaszország harmadik legnagyobb bankja jöhet...
Kleinheisler László bekerült a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének álomcsapatába a francia LÍEquipe sportnapilap összeállításában.
A magyar válogatott középpályása annak ellenére került be a tekintélyes, francia L'Equipe sportnapilap összeállításába, hogy az utolsó csoportmeccsen pályára sem lépett.
Immár negyedik alkalommal az ír nagykövetség Utó-Bloomsday programot rendez Budapesten a Múzeumok éjszakáján, az esemény középpontjában a magyar képzőművészet áll.
Egy ország demográfiai folyamatai erős összefüggésben állnak a gazdaság legtöbb ágazatának alakulásával. Nincs ez másként az ingatlanpiacnál sem, ahol a keresletet és az árakat is jelentősen...