Turi Árpád helyére Földes Ádámot nevezték ki a Class FM-et működtető Advenio Zrt. vezérigazgatójává, míg a programigazgatói poszton Tiszttartó Tituszt Hamvas Viktor váltja.
Újabb nő jelentkezett, aki arról beszél, hogy erőszakoskodott vele Kiss László. A volt úszónő azt állítja, hogy Kiss azután támadta meg, hogy kijött a börtönből.
Zala megye egyik legismertebb része Göcsej. A régiek azt mondják, hogy szépsége a dombok-völgyek harmóniájában rejlik, amelynek középső részét a „szegek” vidékeként is emlegetik, hiszen számos település nevében szerepel ez a szó, például: Kustánszeg vagy Gombosszeg. Ez a vidék remek kirándulóhely, amely történetéről az ország első szabadtéri néprajzi múzeuma, a Göcseji Falumúzeum részletesen…
A PiS elnöke szerint az EU-ban szükséges reformok bevezetése - mely sokéves folyamat lenne - "egyfajta ajánlatot jelenthetne az Egyesült Királyság számára is". Szerinte a reformok után az uniós intézmények "nem önkényes módon működnének", hanem szem előtt tartva mindenekelőtt a szubszidiaritás, vagyis az ügyközeli döntéshozatal elvét.
Megdöbbenést okozott az európai uniós tagságról rendezett brit népszavazás eredménye, a tagság feladása (Brexit) a balkáni országokban, a térség legtöbb államának ugyanis leghőbb vágya csatlakozni az Európai Unióhoz.
A mai napon összesen 5 városban mértek határérték feletti ózonszintet a levegőben: Eger, Oszlár, Hernádszurdok, Mosonmagyaróvár és Szombathely kapott kifogásolt minősítést.
A miniszterelnök hangsúlyozta: a brit nép döntése nem kívánt és nem remélt eredményt hozott, de "nem szabad kétségbe esni, hideg fejre van szükség". Szerinte ez a hideg fej azt jelenti: mielőbb meg kell találni a jelen helyzetből kivezető utat Európa jövőjének helyreállítása érdekében.
Andrej Kiska szerint el kell fogadni Nagy-Britannia polgárainak döntését, amelyet ő mindazonáltal sajnálattal vesz tudomásul - idézte a szlovák elnök nyilatkozatát az unióból való kilépésről tartott brit népszavazás eredményéről pénteken a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
A pánikot, ahogy ez már korábban is történt, a perifériás országok részvényindexei szenvedik meg a legjobban. Adják a befektetők a görög, a spanyol, a portugál és az olasz papírokat. A brit kilépés...
Meglepetésre az Európai Unióból történő kilépés, vagyis a Brexit támogatói győztek a csütörtöki brit népszavazáson.A vártnak megfelelően elképsztően izgalmas volt a népszavazásA közvélemény-kutatókat...
Válságülést tartott az olasz kormány pénteken, Matteo Renzi olasz miniszterelnök vezetésével a kabinet Nagy Britannia európai uniós kilépéséről egyeztetett. Az olasz EU-államtitkár rémálomnak nevezte a Brexitet.
Ezek a levendula sütemények mesések! Szinte bárki el tudja őket készíteni, és biztosan új ízt visznek a hétköznapokba. Nézzük akkor, hogy hogyan kell elkészíteni ezt a levendulás édességet.
Továbbra sem nyugszanak a kedélyek a legújabb hollywoodi szerelmespár, Taylor Sift és Tom Hiddleston, valamint az énekesnő exe, Calvin Harris között. Bár nyíltan még nem estek egymásnak a felek, apró jelekkel folyamatosan egymásnak üzengetnek.
Az Aberdeen Asset Management, az EBRD és az Intertoll konzorciuma együttesen 80%-os tulajdonrészt szerzett az M6-os autópálya első szakaszáért felelős koncessziós társaságban (M6 Duna). az Aberdeen...
Turi Árpád helyére Földes Ádámot nevezték ki a Class FM-et működtető Advenio Zrt. vezérigazgatójává, míg a programigazgatói poszton Tiszttartó Tituszt Hamvas Viktor váltja - áll a társaságot nemrég megvásárló Sláger Rádió Zrt. pénteki közleményében.
London - A nap híre egyértelműen a Brexit, vagyis, hogy az Egyesült Királyságban 52%-os többséggel megszavazták az Európai Unióból való kilépést. No, de mi is jön majd ezután?
A várakozásoknak megfelelően hevesen reagált a devizapiac a brit népszavazás eredményeire, a dollár szárnyal az euróval szemben, miközben a brit font meredek zuhanásba váltott, hiszen a jelek szerint...
Budapesten van egy terület, egy városrész, amely vonzza a látogatókat. Ők azok, akik a mindennapos gondokat, a munka okozta fáradalmakat itt pihenik ki, de lehet, hogy csak a zaj elől „menekülnek” el, hogy szabadidejüket lehetőség szerint a természetben, friss levegőn tölthessék. A Városliget nekik (is) szól, értük is van, ráadásul most fővárosunk legnagyobb közparkja a teljes megújulás előtt áll.
Chicago — Egyelőre úgy néz ki, él és virul Sinead O’Connor (49), akiről az terjedt el, le akar ugrani Chicagóban egy hídról. A Daily Mail hírei szerint családja azzal hívta fel a dublini rendőrséget, hogy keressék meg Dublinban, mert azt mondta nekik, le akar ugrani.
Bár heves tőkepiaci mozgásokat láthatunk a Brexit hatására, a britek kilépése miatt még nem lesz pénzügyi armageddon - derül ki a Portfolio hazai alapkezelők körében készített gyors felméréséből. A...
Tourrettes — Újabb neves kérő vetett szemet Nagy Ádámra (képünkön), a Ferencváros fiatal labdarúgójára. A France Football úgy értesült, hogy az Olympique Marseille szívesen átigazolná az Európa-bajnokságon jó teljesítményt nyújtó védekező középpályást.
A doktori tanács szerint a doktori értekezés a szerző saját munkája, új tudományos eredményként értékelhető javaslatokat, hivatkozásokat, ajánlásokat tartalmaz, amik megfelelnek a tudományosság követelményének.
Megdöbbenést okozott az európai uniós tagságról rendezett brit népszavazás eredménye, a tagság feladása (Brexit) a balkáni országokban, a térség legtöbb államának ugyanis leghőbb vágya csatlakozni az Európai Unióhoz.