Az orosz elnök azzal kapcsolatban nem hangoztatott semmiféle véleményt, ezért azzal kapcsolatban minősítést tenni a politikai kultúra alacsony szintjének megnyilvánulása - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Taskentben.
Meglepték a szerb sajtót az uniós tagságról rendezett brit népszavazás előzetes eredményei, mert Szerbia évek óta európai uniós tagságra vágyik, az Egyesült Királyság viszont éppen a kilépésről döntött.
Kántor Zoltán szociológus, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója vehette át a kiemelkedő külpolitikai, nemzetpolitikai tevékenységért odaítélt Lőrincz Csaba-díjat pénteken Budapesten.
A nyári kánikula beköszöntével és a foci-Eb láz folytatódásával a következő napokban valószínűleg az átlagosnál jóval többen szerveznek majd kertiparty-t a barátaikkal. Ehhez pedig szükség lesz jó nagy adag grillhúsra és az elmaradhatatlan kellékekre, valamint desszert gyanánt például jégkrémre. Mivel valószínűleg sokan jöttök össze, egyáltalán nem mindegy, hol és mennyiért szerzed be ezeket az…
Az uniós biztos Szegeden leszögezte: az Európai Bizottság tiszteletben tartja a brit választópolgárok döntését. A népszavazás eredménye önmagában még nem jelenti a kiválási folyamat kezdetét, a távozni kívánó tagállamnak jeleznie kell szándékát, ezt követően határozzák meg a tárgyalások menetrendjét - közölte az uniós biztos.
A magyar válogatott hihetetlen szereplése a labdarúgó Európa-bajnokságon az Éjjel-Nappal Budapest sztárjait is lázba hozta. Zászlókkal, sálakkal és egyéb piros-fehér szurkolói kellékekkel készültek a portugálok elleni mérkőzésre.
A futball tömegeket vonz, nem csak hazánkban, hanem bárhol a világon. A sikeres Eb-szereplés az örömön kívül milliókat jelenthet a gazdaságnak is: megnő a vendéglátóipari egységek forgalma, a kereskedelem és a telekommunikáció is fellendülhet.
A nyári kánikula beköszöntével és a foci-Eb láz folytatódásával a következő napokban valószínűleg az átlagosnál jóval többen szerveznek majd kertiparty-t a barátaikkal. Ehhez pedig szükség lesz jó nagy adag grillhúsra és az elmaradhatatlan kellékekre, valamint desszert gyanánt például jégkrémre. Mivel valószínűleg sokan jöttök össze, egyáltalán nem mindegy, hol és mennyiért szerzed be ezeket az…
Az amerikai elnök pénteken, helyi idő szerint péntek reggel közleményben hangsúlyozta: az Egyesült Államok tiszteletben tartja az Egyesült Királyságban született döntést.
Győztek a kilépés mellett voksolók a csütörtöki brit népszavazáson, a hír sokkolta a befektetőket, a részvénypiacok világszerte nagy esésekkel reagáltak. Így elmondható, hogy bejött Soros György...
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) felszólította Nagy-Britanniát és az Európai Uniót, hogy működjenek együtt a brit uniós tagság zökkenőmentes megszüntetésének érdekében.
Körbekérdeztünk, mit szólnak ahhoz a Második Legnagyobb Magyar Város lakói, hogy Nagy-Britannia kilép az EU-ból és ők vagy elvesztik a munkájukat és a tartózkodási engedélyüket, vagy nem.
Bár az időjósok komoly kánikulát ígérnek a hétvégére, mindnyájan tudjuk, hogy a hétvégi ebéd utána desszert nem maradhat el. Ez a recept pofonegyszerű, villámgyorsan készen van, és az íze kárpótol minden, meleg konyhában eltöltött pillanatért!
A republikánusok várható elnökjelöltje először Twitter-üzenetben örvendezett, majd nyilatkozatban is tudatta, hogy elégedett a brit döntéssel. Nyilatkozatának pikantériája, hogy éppen Skóciában tartózkodik.
Érthető, hogy első reakcióként mindenki az eladás gombot nyomja a Brexit miatti sokk hatására, de érdemes második gondolatként már a vételi pontokat keresni a kelet-közép-európai régió kötvénypiacain...
A sikeres Európa-bajnoki szereplés sokat tud javítani a társadalom lelki állapotán, a torna előtt még azt mondták az emberek, jó lenne nem nagyot égni, ehhez képest csoportelsők lettünk, és erre jó büszkének lenni – ezt Kéri László mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az első pánikot követően stabilizálódó piacokra számít a CIB Bank elemzője, a Brexit hatását azonban egyértelműen negatívnak tartja és úgy véli, a növekedési kockázatok az EU-ban és Magyarországon is nőttek; tartós forintgyengülés nem várható, de az euróval szemben a 310-320-as szintre ragadhat be a forint.
Unod minden vasárnap a hagyományos rántott húst sütögetni? Próbálj ki valami mást! Új sorozatunkban hétről hétre olyan fogásokat gyűjtünk össze nektek, melyekkel nem vallotok szégyent a hétvégén akár a családra, akár egy nagyobb vendégseregre főztök! A receptek között a szárnyas-, a marha-, hal- és a sertéshúskedvelők is megtalálják a kedvencüket, de a tésztaimádók és a vegetáriánusok találnak…
Az olasz kormányfő szerint Európa közös otthon. Az Északi Liga és a M5S népszavazási aláírásgyűjtést indít, az előbbi a kilépésről szavazna, utóbbi párt az euróról.
A londoni magyar nagykövetség folyamatosan tájékoztatja majd a kint élő magyarokat a Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépéséből adódó helyzetről - mondta a nagykövet péntek délután az M1...
Hillary Clinton pártbeli vetélytársa, Bernie Sanders egy péntek reggeli tévéműsorban arról beszélt, hogy bár egyelőre még nem támogatja teljes mértékben Clinton elnökjelöltségét, de ha ő lesz a párt elnökjelöltje, akkor rá szavaz majd.
Egy második, részben már csontvázzá szikkadt régi holttestet is találtak egy szerencsétlenül járt hegymászó holttestének kiemelésén fáradozó német hegyi mentők a bajorországi Alpokban.
Egy rugalmasabb Európai Unióról szóló tervezetet kíván bemutatni a német és a francia külügyminiszter az Európai Unió alapító tagjainak szombaton - derült ki pénteken diplomáciai forrásokból, miután...
Steinmeier és francia kollégája, Jean-Marc Ayrault szombaton Berlinben közös tervezetet kíván terjeszteni az EU négy további alapító tagországának - Belgium, Luxemburg, Hollandia és Olaszország - külügyminiszterei elé.
Budapest – Kerek évfordulóra készül Takács Nikolas (29), az énekes a hétvégén lesz 30 éves. A fiatalember elárulta, évekkel ezelőtt még határozott elképzelései voltak arról, hol akar majd tartani, amikor betölti ezt a kort, ám ezek mostanra köddé váltak.
A lakásunkban, házunkban, az irodában sokkal több veszély leselkedik ránk, mint gondolnánk. Az emberek sajnos nagyon keveset foglalkoznak a beltéri levegő minőségével, ez nem csoda, hisz a veszélyforrások többségét nem is ismerjük. Előre szólunk: szellőztessen, szellőztessen, szellőztessen!
Klaus Iohannis román államfő konzultációra hívta pénteken hivatalába a jegybank kormányzóját, Dacian Ciolos miniszterelnököt és a pártvezetőket, miután a brit népszavazáson a választók az Európai Unióból történő kilépésről döntöttek.
A londoni magyar nagykövetség folyamatosan tájékoztatja majd a kint élő magyarokat a Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépéséből adódó helyzetről - mondta a nagykövet péntek délután az M1...
A külföldi munkavállalóknak, így a magyaroknak is üzent a londoni polgármester. Sadiq Khan facebook posztjában azt írta: örömmel látunk minden Londonban élő, európai állampolgárt.