Miután az Egyesült Királyság az Európai Unióból való kilépésre szavazott, a skótok döntő többsége a függetlenséget támogatja - derül a Sunday Post című lap megrendelésére szombaton készül felmérésből
Az Európai Unió vezetői és az alapító országok külügyminiszterei után az Európai Parlament is arra kívánja felszólítani Nagy-Britanniát, hogy a népszavazás eredményével összhangban a lehető leggyorsabban nyújtsa be hivatalosan az unióból való kilépési szándékát
Az őszi magyarországi népszavazás arról szól, hogy ne legyen olyan közös bevándorláspolitika, amely a bevándorlókat rákényszeríti az uniós tagállamokra.
A legnagyobb szaklapok közül a legtöbb 2-1-es belga sikert jósol az este 9 órakor kezdődő Magyarország-Belgium nyolcaddöntőn. Több sportújságíró méltatta a magyarok eddigi teljesítményét, de úgy vélik: ez a kieséses párharcban már nem lesz elég.
Kinyitottak a szavazóhelyiségek, és megkezdődött a voksolás vasárnap reggel 9 órakor Spanyolországban, ahol fél éven belül másodszor tartanak parlamenti választásokat
Kevés fontos makrogazdasági adat jelenik meg a következő héten, és egyiknek sem lesz piaci szempontból lényeges árfolyammozgató hatása. Legalább rágódhatunk a Brexiten.
Hatalmasat estek a tőzsdei árfolyamok pénteken a Brexit hírére - ez nem meglepő, de ha az egész hetet végignézzük, látszik, mennyire nem hitte el senki, hogy ilyen eredménnyel is járhat a népszavazás. Csütörtökre gyakorlatilag mindenki megnyugtatta magát: úgyse lépnek ki. Aztán jött a nagy pofáraesés...
Budapest - Ammónia szivárog egy húsüzemből Gyulán, a Kétegyházi úton - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vasárnap reggel a honlapján.
A világ tőzsdéit megrázó brit népszavazási eredmény az Európai Unióból való kilépésről (Brexit) nyomta rá a bélyegét a magyar tőzsde heti teljesítményére is, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 25 724,91 ponton, az előző hetinél 517,59 ponttal, 1,97 százalékkal alacsonyabban zárt, csökkenő forgalom mellett.
A megcsalás az egyik leggyakoribb oka annak, hogy egy párkapcsolat tönkremegy. De egy új találmánynak köszönhetően bármikor fény derülhet a félrelépésre.
Magyarország ma a rendet képviseli az egyre inkább rendetlenné váló Európában - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Kara és Katasztrófavédelmi Intézete tisztavatási ünnepségén, a budai Várban
Tetőfokára hágott a futballőrület Magyarországon! A válogatott Eb-szereplése nem csak az egyszerű szurkolókból vált ki euforikus reakciókat, hanem a közéleti emberekből is. Az ismert debreceni édesipari vállalkozó, Felföldi József például annyira meghatódott azon, amit látott a televízióban, hogy azonnal írt egy dalt a magyar válogatottnak.
Csangsa - Szalagkorlátnak ütközött, kigyulladt és kiégett egy kirándulóbusz vasárnap a kínai Hunan tartományban, a balesetben legalább 30-an meghaltak - közölték a hatóságok.
Magyarország ma a rendet képviseli az egyre inkább rendetlenné váló Európában - mondta a miniszterelnök vasárnap a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Kara és Katasztrófavédelmi...
Külügyminiszteri találkozót szerveznek Varsóban azon 21 európai uniós tagország számára, amelyek nem vettek a hat alapító tagállam szombati berlini külügminiszteri megbeszélésén - erősítette meg a PAP hírügynökségnek Rafal Bochenek lengyel kormányszóvivő
Jelentősen, két és fél szerezésre növekedett a budapesti újlakás-kínálat 2016 februárja és májusa között, beköltözni azonban kevesen tudnak, a még 2016-ban használatba vételi engedélyt szerző lakások...
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadása, A nyugalom kapta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által felajánlott legjobb előadásért járó fődíjat, valamint a város közönségdíját a Magyar Színházak 28
Évről évre új városok kapcsolódnak be a hazai fesztivál-vérkeringésbe, így lett például Zamárdi 10 év alatt az egyik legtöbb adóbevételhez jutó balatoni város Siófok és Balatonfüred után. Idén...
Ezt mondta Orbán Viktor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Kara és Katasztrófavédelmi Intézete tisztavatási ünnepségén, a budai Várban.
Vasárnap este kilenckor történelmi mérkőzést játszunk a foci Eb-n, ami korántsem biztos, hogy 90 percig tart majd. A meccs után könnyen lehet, hogy nem rohannak majd haza az emberek aludni, és garantáltan elfogy majd néhány sör is. Akármi lesz az eredmény, nehéz napunk lesz - te hányra mész dolgozni hétfőn, és milyen hatékonyságú munkát tervezel elvégezni?
2008-ban még körülbelül 42 000 ember értékesített biztosításokat Magyarországon, 2013-ra 29 000 főre csökkent ez a szám és egyelőre ezen a szinten stabilizálódott az MNB bankszektoron kívüli...
"Donald Trump befogadta Jézust" – legalábbis ezt állítja James Dobson az amerikai kereszténység egyik befolyásos alakja. Dobson egy blognak adott interjúban beszélt erről, miután a republikánusok várható elnökjelöltje New Yorkban találkozott az evangéliumi kereszténység vezetőivel.
Toulouse – Kicsi a világ! A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap este Belgiummal csatázik az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében, s a meccs helyszínén szállásomon magyar köszöntéssel fogadtak.
Saját országuk GDP-jéhez képest a hollandok és éppen az EU-ból való kilépés előtt álló britek a leggazdagabbak az EU-ban. Magyarország az EU 28 tagállamából a 22. helyen áll ebből a szempontból. ...
Az első körben összeült hat külügyminiszter - erre válaszul most a lengyelek összehívták a többi huszonegyet. A Brexitről beszélgetnek, és arról, mit kellene most kezdeni - egyáltalán nem biztos, hogy mindenki ugyanazt a következtetést vonja le a britek kilépéséből. Mindenesetre ahogy külön ülésezik a 6 külügyminiszter és a 21 másik, az nem ígér sok jót.