A Brexit-népszavazás eredményét sokan úgy kommentálják, mint amely az európai integráció 70 éves folyamatának visszafordítását jelenti. A piacon dúl a vihar, estek a részvények – érdekes módon a brit részvények kevésbé, mint az Egyesült Királyságon kívüli európaiak – és (a nemesfémek kivételével) lefelé indultak az árupiaci termékek. A befektetők a menedékeket keresik: a német 10 éves lejáratú…
Budapest – Hétfőn este a magyar labdarúgó-válogatott tagjai is átélhetik azt a hangulatot, amely Budapesten uralkodott az elmúlt két és fél hétben a foci Eb alatt.
Úgy látszik, ebben az idényben sem marad el a Southampton lerablása. Idén eddig egy menedzser mínuszban vannak, miután Ronald Koeman az Everton menedzsere lett, Victor Wanyamát pedig a Tottenham vette meg.
A gyerekotthon tárgyi feltételei alkalmatlanok az ott élők megfelelő szintű ellátására, ellehetetlenítik a csoportgazdálkodás rendeletben meghatározott pedagógiai célját, a helyzet sérti az érintett gyerekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogát. A Klik akadozva, késve utalta a pénzt is.
Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei járási osztályvezető megbukott egy megbízhatósági vizsgálaton: az NVSZ tisztje magát ügyfélnek álcázva százezer forintot ígért neki, ha megszerezi egy magánszemély ingatlanjainak adatait a földhivatali nyilvántartásból. A tranzakció megtörtént – és már indul is az eljárás hivatali vesztegetés elfogadása miatt, amiből letöltendő börtön is lehet, közölte az…
Nagy az esés a tőzsdéken, de nem minden szektor vállalatainak árfolyama esik, a befektetők biztos menedéknek gondolják a német ingatlancégeket, de a vegyipari cégek árfolyamai is emelkednek. ...
Idén hat diákcsapat, köztük a Budapesti Műszaki Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a győri Széchenyi Egyetem hallgatói, valamint egyetlen középiskolás magyar indulóként a kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola diákjai is próbára teszik járműépítési készségüket a Shell Eco-marathon Europe 2016-os egyedülálló nemzetközi versenyén, amelyen újabb és újabb energiahatékonysági…
Még Jobbikos képviselő volt, amikor tavaly októberben meg akarta rongálni a Szabadság téri emlékművet. Ki is akadtak rá rendesen a frakcióban, hogy széttrollkodja a néppártosodást. Megírtuk, pereltek, megnyertük.
A stabilitás biztosítása a legfontosabb feladat azt követően, hogy a brit választópolgárok többsége az Európai Unióból való kilépésre szavazott a múlt héten - mondta hétfőn Jacob lew amerikai...
Miközben négy haláleset is beárnyékolta az idei Isle of Man TT eszementen kötetlen száguldozását, bizonyítva, hogy a versenyzés koránt sem veszélytelen sportág, újabb rekordok is születnek. Ezúttal is a TT-n nagymenőnek számító Mark Higgins javított időt, ezúttal is egy Subaru STI volánja mögött – csak éppen néhány lóerővel erősebb kiadással. Most videón, fedélzeti kamerából nézhetjük meg az…
Csúnya lett a múlt hét az európai tőzsdéken, különösen a pénteki nap, a brit részvénypiac azonban meglepően jól tartotta magát, saját devizában és dollárban is felülteljesített. Az MSCI indexek...
Megérkezett a Mercedes-AMG GT modellcsalád harmadik, egyben leginkább radikális képviselője. Az egyszerűen csak ’R’ utónevet viselő típus társainál erősebb, könnyebb és fejlettebb aerodinamikával rendelkezik.
Felfüggesztette a Quaestor Befektetési Alapkezelő Zrt. befektetési alapkezelésre és portfoliókezelésre vonatkozó tevékenységi engedélyét a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Quaestor-kártalanításban érintett befektetők érdekeinek védelme miatt ugyanakkor kivételt jelentenek a befektetési jegyek visszaváltásának fedezetét szolgáló eszközértékesítések, illetve a visszaváltás lehetőségéhez kapcsolódó…
Épp 50 éve, hogy a Barclays Bank kibocsátotta első, fizetésre használható bankkártyáját. A műanyag lapocska egyúttal hitelkártya is volt, vagyis akkortól automatikusan vásárolhattak a felhasználók egy bizonyos összeg erejéig akkor is, ha nem volt pénzük. Mára elég szépen el is adósodtak, ami a mostani felfordulásban még gondokat okozhat.
Nem védheti meg címét Rióban a 2012-es londoni olimpián 400 vegyesen aranyérmes Ryan Lochte, miután nagy meglepetésre csak harmadik lett vasárnap az egyesült államokbeli Omahában rendezett úszó olimpiai válogatón.
Robbantás történt Madagaszkár fővárosában, egy függetlenségnapi ünnepi koncerten, ketten meghaltak és legkevesebb 72 megsebesültek - számolt be hétfőn a helyi rendőrség.
Gomba módra szaporodnak a glutén-, fruktóz- és laktózmentes és más speciális összetételű termékeket árusító üzletek. S bár sokan vannak, akiknek valóban szükségük van ezekre, azok száma is egyre nő, akik pusztán azért fogyasztják ezeket, mert egészségesebbnek hiszik a hagyományos élelmiszereknél.
Hangcsou - Döbbenetes tragédiába fulladt a Chen keresztnevű kínai fiú videojáték-függősége, akit egy hat napos játékmaraton után a rendőrök találtak meg zavarodottan, és rothadó lábfejekkel.
Milliókkal nőhet 2040-ig a légszennyezés miatti halálozások száma évente a világon, ha az energia előállításán és felhasználásán nem változtat a világ - állapította meg a Nemzetközi Energiaügynökség jelentésében.
A brit pénzügyminiszter szerint a kormány és a Bank of England - brit jegybank - már az EU-tagságról tartott népszavazás előtt erőteljes készenléti terveket dolgozott ki arra az esetre, ha a választók többsége a kilépésre voksol.
Ipari mennyiségben árult erős és veszélyes nyugtatókat vény nélkül az a patika Vizsolyon, amelynek most záratott be az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
Toulouse — Szenzációs teljesítményt nyújtott Király Gábor (40), a magyar válogatott kapusa a labdarúgó-Európa-bajnokságon. A nemzeti csapat ugyan kiesett a nyolcaddöntőben a kiváló futballistákat felvonultató Belgium ellenében, a szürke mackónadrágos focista – az előző találkozókhoz hasonlóan – most is hatalmas védéseket mutatott be, amelyekkel sokáig meccsben tartotta a mieinket.
Hol kezdődik a coaching? Ha jobban belegondolunk, már a születésünk pillanatától mindenkinek van legalább egy coacha. A nagyszülők és a szülők segítenek azzá válni, aki mindig is lenni szerettünk volna: szeretettel, bátorítással, támogatással, tükörtartással, kellemetlen kérdésekkel.
Lehet, de nem valószínű, hogy lesz. Mert vagy a referendum eredményét kéne figyelmen kívül hagyni, vagy az EU többi tagállamát. De álmodozni ettől még ér.
Ipari mennyiségben árult erős és veszélyes nyugtatókat vény nélkül az a patika Vizsolyon, amelynek most záratott be az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
A brit népszavazás eredménye miatt az elmúlt napokban pesszimistán nyilatkoztak a légitársaságok és az utazási irodák vezetői, és a részvényeik árfolyama is nagyot esett, de a szektorban nem mindenki...
A magyar válogatott búcsúzott a labdarúgó Európa-bajnokságtól, miután a nyolcaddöntőben 4-0-ra kikapott Belgiumtól. Bernd Storck (53) csapatának azonban nem kell szégyenkeznie, az együttes így is a várakozáson felül teljesített. A szurkolók pedig szívükbe zárták a csapatot, a kiesés után sem szomorkodtak, hanem ünnepelték a válogatottat.
Sokan nem tudják, hogy a belépési limiteken túl mi is a különbség a privát és a prémium vagyonkezelés között, hogyan néznek ki e két befektetési szolgáltatás költségei, milyen eszközökbe fektethetnek...