A McLaren világkorát éli: miközben minden sportmodellje jól fogy, a különleges kiadásokért ölik egymást a vásárlók. A hiperautóként aposztrofálható P1-ből már az összes példányt elkapkodták, viszont a legfrissebb hírek szerint annak alapjain teljesen elektromos szuperautó kezdhet új életet.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) azt szeretné, ha a mostani egy szabad vasárnappal szemben legalább két kötelező vasárnapi pihenőnap lenne biztosított a kereskedelemben dolgozók számára.
A jegybank előzetes számításai szerint a biztosítási szektor szavatolótőke-feltöltöttsége 209 százalékos, egyetlen biztosító tőkeszintje volt 100 százalék alatt, ám az első negyedévben megvalósult tőkeemelés rendezte ennek az intézménynek a helyzetét is - közölte pénteken a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel.
A független országgyűlési képviselő tavaly december 21-én nyújtott be tizenhárom, a korrupció visszaszorításával, valamint a kétmillió forintos bérplafonnal kapcsolatos népszavazási kérdést az NVI-hez.
Május elején a Portfolio Trader csapata már figyelmeztetett a dollár piacán várható fordulatra, ami azóta kicsit át is rendezte a devizapiacot. Ebben az amerikai jegybank változó kommunikációja és a...
Az ENSZ kudarcot vallott, és Európa tévúton jár; új világrendre van szükség, és Olaszország feladata, hogy a kontinens számára iránymutató tervet dolgozzon ki a migráció kérdésében, vezető szerepet vállalva magára a Földközi-tenger térségében - jelentette ki Angelo Scola milánói érsek a La Repubblica című olasz napilap pénteki száma szerint
A gyereknapi hétvégén egy közlekedésrajongó kisfiú, az 5 éves Balázs hangján hallhatták az utasok a 4-es, 6-os villamos vonalán a megállók nevét. A sok pozitív visszajelzés miatt a nyári tanítási szünet kezdetéig meghagyják az új bemondót – közölte a BKK.
Az MNB az I. negyedévben 43,5 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki és jelenleg is hat kibocsátó tőzsdei kereskedése tekintetében tart fenn moratóriumot azok tájékoztatási kötelezettségeinek megsértése miatt. A jegybank – egyebek közt adatbekérésekkel, közgyűlési részvételekkel, s a könyvvizsgálókkal való fokozott együttműködéssel – kiemelten ellenőrzi a nyilvánosan forgalomba hozott…
Szerinte egyre keményebben kellene fellépni a migránsok ellen, mert akik ideérkeznek, azok muszlim katonák vagy egyszerűen csak olyan arab emberek, akik csak a keményebb fellépésből értenek.
Tucatnyi Szajna-parti kulturális intézményt zártak be pénteken Párizsban az elrendelt árvízriasztás miatt, a zárva tartó intézmények között van a Louvre és az Orsay múzeum, a nemzeti könyvtár létesítményei és több koncerthajó is.
Tucatnyi Szajna-parti kulturális intézményt zártak be pénteken Párizsban az elrendelt árvízriasztás miatt, a zárva tartó intézmények között van a Louvre és az Orsay múzeum, a nemzeti könyvtár létesítményei és több koncerthajó is
Az Ausztrál Nemzeti Bank legutóbbi kamatdöntő ülése után közel 6 százalékot gyengült a kenguru pénz az amerikai dollárral szemben, az euróval szemben pedig 3 százalékot adott el. Hiába a jelenlegi apró emelkedés a BNP Paribas továbbra is eladói szemlélettel kémleli az ausztrál dollárt.
Az idei betárolási időszaktól kezdve új módszertan alapján számolják ki, hogy a téli felkészülés során mekkora földgázmennyiséget szükséges a hazai kereskedelmi és biztonsági tárolókban elhelyezni - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) pénteken az MTI-vel.
Minden szempontból fontosnak nevezte a magyar labdarúgó-válogatott ellen szombaton sorra kerülő Európa-bajnoki felkészülési mérkőzést Mesut Özil, a világbajnok német csapat középpályása.
A korábbi híreknek megfelelően a Bajnokok Ligája-győztes Roberto Di Matteót nevezték ki az angol labdarúgó-bajnokság élvonalából kiesett Aston Villa vezetőedzőjének.
Májusban kismértékű csökkenést mutatott a BUX index, a hazai alapkezelők pedig rövid és hosszabb távon sem várnak jelentősebb elmozdulást a magyar tőzsdemutatóban - derül ki a Portfolio legfrissebb...
Vargáné Králik Katalin, a Veresegyház és Vidéke Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője szerint szükség volt a takarékszövetkezeti szektorban végbemenő integrációra. Bár az elején még nehezen ment az...
Klaus Iohannis román államfő szerint megkérdőjelezhető az "időszerűsége" annak a brüsszeli állásfoglalásnak, amelyben az Európai Bizottság a jogállamiság normáinak érvényesítésére figyelmeztette a varsói kormányt
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Grzegorz Schetynával, a lengyel parlament (szejm) külügyi bizottságának elnökével egyeztetett a kétoldalú kapcsolatokról pénteken Budapesten - közölte a tárca