Budapest - A Való Világ egykori győztese megkérte szerelmét, hagyja ott a dohányboltot, és ezek után ő fogja eltartani Dominikát, méghozzá szerencsejátékból.
A jövő héten dönt az MSCI arról, hogy bekerülnek-e indexeibe a belső piacon forgó kínai részvények. A döntés komoly piaci reakciókkal járhat, hiszen a tét jelentős, alsó hangon is 20 milliárd...
Egyre bonyolódik Mali Zoltán ügye, akit azzal vádolnak, hogy szexért cserébe biztosított közmunkát rászorulóknak. A városvezető szerint korábbi alpolgármestere, haragosa akarja tönkretenni, aki ebben összejátszik egy volt prostituálttal. Illés Attila szerint azonban bizonyítékok sokasága – köztük egy szemtanú – cáfolja a Mali által elmondottakat.
A venezuelai választási hatóság hitelesnek fogadta el kedden annak az 1,8 millió támogató aláírásnak a többségét, amelyet az ellenzék gyűjtött össze a Nicolas Maduro szocialista elnök visszahívásáról...
Michel Temer ügyvezető elnök szövetségeseinek számító, vezető brazil politikusok letartóztatását kezdeményezte a latin-amerikai ország főügyésze, azzal vádolva őket, hogy akadályozzák a Petrobras...
2015 végén a Cafeteria TREND már hatodszor hirdette meg Az év Cafeteria rendszere díjat azoknak a munkáltatóknak, akik elkötelezettek a szabályosan, hatékonyan működő cafeteria rendszerek mellett. Minden évben vizsgáljuk a siker titkát és természetesen a tavalyi díjnyertest is erről faggattuk.
Az első eredmények alapján New Jerseyben Hillary Clinton, Észak-Dakotában Bernie Sanders nyert kedden a demokrata elnökjelölt-aspiránsok közül, a nap folyamán az Egyesült Államok hat államában tartottak előválasztásokat, s a többi négy államban is Clinton győzelmét jelzik az első felmérések
Egy volt államfő, egy volt miniszter, a képviselőházi elnök és a szenátusi elnök őrizetbe vételét akarja elérni Rodrigo Janot. A brazil főügyész szerint az érintettek a Petrobras elleni vizsgálatot akadályozták
Az egyik legrégebbi Dow Jones index, a Dow Jones Utilities Average rekordmagasságba emelkedett, ami Mark Hulbert szerint optimista jelzés az egész piac számára - írja a Marketwatch. 87 évvel ezelőtt...
Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon szerda reggel: az euróhoz és a japán jenhez képest enyhén gyengült, míg a dollárral és a svájci frankkal szemben kissé erősödött
Barack Obama amerikai elnök gratulált a Demokrata Párt két előválasztási "főszereplőjének", Hillary Clinton volt külügyminiszternek és Bernie Sanders vermonti szenátornak
Ne egyél semmi nehezet este 6 után! Ismerős ez az aranyszabály? Bár néhány könnyű snack elősegítheti a nyugodt alvást, a következő 8 étel egyértelműen tiltólistás!
Nem érzéki csalódás, ha a Twinner tagjai ismerősnek tűnnek valahonnan. László Kata és Attila ugyanis 2012-ben feltűnt az X-Faktor tehetségkutató műsorban. A 21 éves testvérpár már 10 éve énekel, most pedig új dalukkal a slágerlistákat szeretnék ostromolni.
A pártelnökség előtt Novák Előd ügye. Egyelőre nem indul etikai eljárás. Már egyeztetett Vona Gábor a Jobbik frakciójából kizárt Novák Előd feleségével, Dúró Dórával – közölte a Magyar Nemzettel a pártelnök tegnap
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom idén is meghirdette családbarát vállalatokat díjazó pályázatát ?Az Év Családbarát Vállalata? címen. Ebből az alkalomból interjúk készültek olyan személyekkel, akik ezzel a témával foglalkoznak. Ez alkalommal Marton Éva a GE Working Parents programjának kitalálója és motorja mesélt.
HR Szubjektív rovatunkban Somogyi András, a Bosch csoport országos humán erőforrás igazgatója kérdez, miután válaszolt Markovits Dóra, a Celanese Magyarország HR igazgatója kérdésére.
David Cameron brit miniszterelnök szerint nem szabad figyelmen kívül hagyni azoknak a pénzügyi intézményeknek az érveit, amelyek a brit EU-tagság esetleges megszűnésének súlyos gazdasági következményeire hívják fel a figyelmet. Nigel Farage, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) vezetője szerint azonban ugyanezek az intézmények már korábban is sokszor téves előrejelzéseket adtak…
Megmozdult, úgy néz ki maradt egy kis kurázsi a magyar blue chip árfolyamában. Nagy mérkőzéshez készülődnek a bikák és a medvék, ugyanis megint a 7000 forintos ellenállás lehet a tét.
Jelenleg nem tudni Magyarországra vonatkozó konkrét terrorfenyegetésről - közölte a Fidesz-frakció szóvivője az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában
A kínai export értéke májusban a várakozásokat meghaladó mértékben, éves alapon 4,1%-kal esett vissza, ezzel a szemben az import értéke "mindössze" 0,4%-kal csökkent. Ez utóbbi némi bizakodásra adhat...