A Lamborghini Huracán, vagyis a Gallardo utódja már alapváltozatában sem éppen szerény produktumáról híres, hiszen magas fordulatú 5,2 literes V10-es szívómotorja is 610 lóerőt biztosít a sofőr számára, az autó pedig üresen alig nyom többet 1,4 tonnánál a mérlegen, így nem csoda, hogy fantasztikus menetteljesítményekre képes: a 0-100 km/h-s sprintet mindössze 3,2 másodperc alatt tudja abszolválni…
A középkorban céhekbe tömörültek a mesteremberek és szabott árakon, előre definiált minőségi mutatók mellett kellett termelniük, amivel gyakorlatilag a versenyt megszüntették, és egy-egy adott termék...
A Porsche 911 Carrera sorozat nemrégiben friss generációjába lépett, és nem csak egy ’szokásos’ frissítésről beszélhetünk, hiszen a kiváló 3,4 illetve 3,8 literes, magas fordulatszámú hathengeres boxer szívómotorokat új erőforrások váltották: a jövő a turbóké, az új irány jegyében pedig a Porsche mérnökei egy 3-literes, azonban szerencsére továbbra is hathengeres boxer elrendezésű kétturbós motort…
Az európai tőzsdék mérsékelt eséssel kezdték a napot, majd a nizzai terrortámadás hatására tovább a hangulat, leginkább a francia részvényeket azon belül is a szállodaláncokat és a luxustermékek...
A Mercedes-Benz megirigyelte a konkurensek emelt hasmagasságú, műanyag kiegészítőkkel teleaggatott modelljeinek sikerét (pl. Audi Allroad Quattro, Volvo XC70), és a csillagosok úgy döntöttek, hogy az aktuális E-osztályból, az E-osztály történelmében először ők is készítenek a közép-felsőkategóriás modellből olyan verziót, amellyel az ügyfelek néha a telekre is kimerészkedhetnek, anélkül, hogy…
Nagyon érzékenyen érintette Pekinget a hágai Nemzetközi Bíróság döntése, amely szerint semmilyen jogalapja nincs az országnak a Dél-kínai-tenger ellenőrzésére. Kína jelezte: nem fogadja el az ítéletet, hadgyakorlatot tart Oroszországgal és légvédelmi zónákat alakít ki. Káncz Csaba külpolitikai szakértő szerint fegyveres összecsapássá fajulhat a probléma.
New York — Idén mintegy 2,86 milliárd dollárt, azaz 807 milliárd forintot adományozott jótékony célra Warren Buffett, akinek eltökélt célja, hogy vagyona döntő részét karitatív célokra ajánlja fel.
„La meccanica delle emozioni” – így szól az Alfa Romeo új szlogenje, melyet közvetlenül a felfrissített márkajel alatt olvashatunk, és magyar fordítását a cikk címében olvashatják. A lendület érthető, hiszen az olaszok egy igencsak nehéz időszak után próbálnak talpra állni, sőt, rögtön a prémium kategóriába katapultálnák magukat. A nagy megújulás első üdvöskéje pedig a régóta várt Giulia, melyet…
Budapest – Mivel párja, és születendő gyermekének édesapja, Pataki Ádám cukrász, nem kizárt, hatalmas és meseszép tortával ünnepel ma Liptai Claudia (43).
Nizza - Évek óta ad tippeket magányos merénylőknek az al-Kaida hivatalos magazinja. A nizzai terrortámadás módszerét 2010-ben írták le először. A következményekből látni, hogy a mostani merénylő csak egyetlen pontban tért el az úgynevezett „gyilkos fűnyíró” receptjétől.
Pakisztán afganisztáni terrortámadásokat támogatott – ezt az afganisztáni hírszerzési szolgálat korábbi vezetője, Rahmatullah Nabil dokumentumok közzétételével szándékozik bizonyítani.
Egy légiközlekedéssel foglalkozó honlap szerint az izraeli El AL a legpontatlanabb légitársaság, amiről a cég vezetése szerint a pilóták tehetnek - adta hírül a The Jerusalem Post című angol nyelvű újság honlapja pénteken.
Harci tánccal mutatkozott be csütörtökön a Valencia friss, 8,5 milliós igazolása, a portugálokkal Eb-aranyérmes Nani, aki három évre írt alá a Denevérekhez. A 29 éves, BL-győztes játékos iabda nélkül is elbűvölte a Mestalla közönségét látványos capoeira-show keretében.
A nizzai terrortámadás mintegy ötven sebesültje még az életéért küzd - közölte Francois Hollande elnök a dél-franciaországi város kórházában péntek délután tett látogatása után
Kikísérletezték, mi a titka a rohamosan terjedő tartalmak előállításának, majd nyolc videóval több mint 200 milliós közönségre tettek szert. Itt megnézheti, hogyan csinálták.
Eddig csak messziről látszott a kopaszok gyomrosa, de előkerült egy videó, ahol közvetlen közelről látszik és hallatszik, milyen az, amikor a verőemberek bedurvulnak.
Ha ez így megy tovább, akkor idén is a kukában landolhatnak a piaci szereplők várakozásai az európai autópiac növekedését illetően. A britek népszavazásának eredménye persze még bekavarhat, mert...
Hiába szerzett fantasztikus, ollózós gólt a Stoke City középpályása, az UEFA.com oldalának szavazói mégsem ezt találták az Eb legszebb találatának, hanem Gera Zoltán távoli bombáját. A svájci játékos azonban nem volt letörve az eredményhirdetés után.
Budapest- Magyarországon nem emelkedett a biztonsági készültségi szint a nizzai terrortámadás miatt, ugyanakkor megerősítik a magyarországi francia érdekeltségek őrzését - mondta a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója az M1 aktuális csatornán péntek délután.
Életét vesztette egy afgán menekült egy görögországi menekülttáborban kitört verekedést követően, két másik embert pedig kórházba szállítottak - közölte pénteken a görög rendőrség.
A német szövetségi rendőrség a nizzai gázolásos merénylet miatt megerősíti a Franciaországgal közös határ térsége és a franciaországi járatokat üzemeltető pályaudvarok, repülőterek és kikötők ellenőrzését és megfigyelését.
Nyílt, kreatív ötletpályázatot hirdetett a Miniszterelnökség a Gellérthegy megújítására. A 40 millió forintos összdíjazású ötletpályázat kiemelt célja olyan alternatíva kidolgozása a Gellérthegy...
Megszüntették a szakemberek az irányítástechnikai berendezés meghibásodását a paksi atomerőmű 1. blokkjánál, így pénteken kora délután már ismét száz százalékos teljesítményen üzemel.
Megszüntették a szakemberek az irányítástechnikai berendezés meghibásodását a paksi atomerőmű 1. blokkjánál, így pénteken kora délután már ismét száz százalékos teljesítményen üzemel. Kovács Antal...
Hiába fordult a balatoni önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség a nemzetgazdasági miniszterhez, tiltakozva az idegenforgalmi adó (ifa) mellé járó állami kiegészítés jövőre tervezett csökkentése...
Hiába szerzett fantasztikus, ollózós gólt a Stoke City középpályása, az UEFA.com oldalának szavazói mégsem ezt találták az Eb legszebb találatának, hanem Gera Zoltán távoli bombáját. A svájci játékos azonban nem volt letörve az eredményhirdetés után.
Budapest - Magyarországon nem emelkedett a biztonsági készültségi szint a nizzai terrortámadás miatt, ugyanakkor megerősítik a magyarországi francia érdekeltségek őrzését - mondta a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója az M1 aktuális csatornán péntek délután.
Életbe lépett pénteken a horvát parlament feloszlatásáról szóló döntés, így minden feltétel adott, hogy szeptemberben előre hozott parlamenti választást rendezzenek a nyugat-balkáni országban.
Vajon igaz, hogy nemcsak a házaspárok és az élettársak hasonlítanak egymásra, hanem a kutya és a gazdája is? Valóban így van – állítja Albert Gebert német professzor a Bildben. Lássuk, mit árul el rólunk, hogy milyen kutyánk van.
Hibás korhatárbesorolás miatt megbírságolta a Music FM-et a médiatanács, emellett több körzeti televíziót, valamint helyi és körzeti rádiót is elmarasztalt a testület - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság pénteken az MTI-vel.
A Belga Labdarúgó Szövetség menesztette a válogatott szövetségi kapitányi posztjáról Marc Wilmotsot, akinek irányításával a csapat negyeddöntős volt a franciaországi Európa-bajnokságon. Augusztus közepén nevezhetik ki az utódját.
Budapest - Magyarországon nem emelkedett a biztonsági készültségi szint a nizzai terrortámadás miatt, ugyanakkor megerősítik a magyarországi francia érdekeltségek őrzését - mondta a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója az M1 aktuális csatornán péntek délután.