A Sky News birtokába jutott felvételen az látható, hogy a nizzai rendőrség több lövést is lead arra a teherautóra, amely két kilométeren keresztül gázolta halálra az embereket a francia riviérán.
Az építőipar teljesítménye májusban 26,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól az áprilisi 29,8 százalékos visszaesés után. A termelés mindkét építményfőcsoportban csökkent, az épületek építése 4,4, az egyéb építményeké 43,8 százalékkal – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Csökken a költségvetés devizaadósságának aránya, az állampapíroknak pedig egyre kisebb része van a külföldiek kezében. Inkább a lakosságnak és a magyar bankoknak tartozik az állam.
Az Országgyűlés elnöke ellenzéki képviselők kezdeményezésére rendkívüli ülést hívott össze jövő szerdára, ugyanakkor a Ház várhatóan határozatképtelen lesz, így nem kerül majd napirendre a városligeti beruházást lehetővé tevő Liget-törvény megsemmisítéséről szóló javaslat
Franciaország - Olyan háborúval állunk szemben, amit a terrorizmus hirdetett ellenünk - jelentette ki Manuel Valls, Franciaország miniszterelnöke, aki a Nizzában történt kegyetlen terrortámadást követően három napos nemzeti gyászt rendelt el Franciaországban.
A nyáron megkezdődik rendkívüli plusz támogatás kifizetése a pedagógusok munkáját segítő dolgozóknak- számolt be a köznevelési helyettes államtitkár. A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint viszont komoly probléma, hogy ebből csak a Klikk munkatársai részesülnek.
Egy májusban adócsalás miatt első fokon elítélt férfit vették őrizetbe a pénzügyőrség nyomozói egy csaknem négymilliárd forintos kárt okozó számlagyár szervezése miatt - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.
Harmincöt hatósági eljárás, illetve szolgáltatás díjának mérsékléséről vagy elengedéséről alkothatnak véleményt az állampolgárok a folytatódó állami rezsicsökkentésről szóló kérdőíves konzultáción. ...
Franciaország - Olyan háborúval állunk szemben, amit a terrorizmus hirdetett ellenünk - jelentette ki Manuel Valls, Franciaország miniszterelnöke, aki a Nizzában történt kegyetlen terrortámadást követően három napos nemzeti gyászt rendelt el Franciaországban.
Ha Hillary Clinton is győz, három fontos országot is nők fognak irányítani az év végén, több kisebb állam mellett. Nem is beszélve egyes szervezetekről. A nők a jelek szerint általában akkor kerülnek igazán magasra, ha a férfiak zsákutcába kerültek és kudarcot vallottak, válságba vitték az országot vagy vállalatot.
Székesfehérvár – A jelenleg a szlovák Slovan Bratislava labdarúgócsapatát erősítő Priskin Tamás (29) minden bizonnyal a bajnoki ezüstérmes fehérvári gárdánál folytatja a pályafutását.
Az RTBF belga közszolgálati televízió a belga külügyre hivatkozva arról számolt be, hogy húsz, a dél-franciaországi városban tartózkodó belga állampolgár csütörtök este óta nem lép kapcsolatba országa hatóságaival
A magyar miniszterelnök szerint megdöbbentő és elfogadhatatlan, ami az előző éjjel Nizzában történt - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője, aki elmondta: Orbán Viktor a terrorcselekmény miatt táviratban fejezte ki részvétét Francois Hollande francia köztársasági elnöknek
A francia hatóságok azonosították a csütörtök esti nizzai terrorcselekmény elkövetőjét: valóban az a 31 éves, tunéziai születésű férfi volt, akinek a személyazonosító iratait már korábban megtalálták a tömeggyilkossághoz használt teherautóban - értesült az AFP pénteken rendőrségi forrásból
Nem tudott még visszakapaszkodni csütörtök reggel indult gyengüléséből a forint, péntek reggel is a 314,40-es szintek környékén ingadozott az euróval szembeni árfolyam. Délután az amerikai...
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint a csütörtök esti nizzai terrortámadás nem egyszerűen az emberi élet kioltására irányult, hanem az európai kultúra, szokások és norma elleni merénylet volt
Az osztrák Red Bull Salzburg vagy a lett Liepaja együttese lehet a Ferencváros ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában
Ismét elérhetőek a befektetők számára a BUX certifikátok a Budapesti Értéktőzsdén, miután az Erste Group Bank AG öt új terméket vezetett be a parkettre. A termékfejlesztésnek köszönhetően a befektetők az új certifikátok segítségével tőkeáttétellel profitálhatnak a BUX index mozgásából.
A magyar bajnok Ferencváros az osztrák Red Bull Salzburggal vagy a lett FK Liepajával játszhat a BL harmadik, vagyis utolsó előtti selejtezőkörében, ha jövő szerdán kiejti a Partizani Tiranát (az első meccsen 1-1 született Albániában)! A Fradi kezdhetné otthon a BL-playoffért zajló párbajt július végén.
Kétszer öt százalékkal emelkedik a bírósági dolgozók fizetése - jelentette be Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a bíróságok napja alkalmából rendezett pénteki budapesti ünnepségen
Jó helyre került Nagy Ádám, akit a Serie A-ban szereplő Bologna szerződtetett, ugyanakkor még korai a magyar labdarúgó-válogatott Eb-felfedezettjét Andrea Pirlóhoz hasonlítani - véli Détári Lajos. Az olasz klub egykori sztárja az m4sport.hu-nak mondta el, hogy mire számíthat a középpályás új csapatánál.
Az osztrák Red Bull Salzburg vagy a lett Liepaja lehet az FTC ellenfele a BL-selejtező 3. fordulójában. Ehhez még szerdán itthon meg kell küzdenie az albán Partizanival, ami ellen odakint 1-1-et játszott. A selejtező 3. fordulójának első meccsét július 26-án és 27-én, a visszavágóit egy héttel később bonyolítják le. (MTI)
Az Állami Számvevőszék átadta az Országgyűlésnek a 2016. második félévi ellenőrzési tervét. A következő félévben az ÁSZ ellenőrzéseket végez egyebek mellett a Magyar Nemzeti Banknál, a Magyar...
Egészen érzéketlen kijelentéseket tett az a brit hölgy, aki a Sky Newsnak adott interjújában azt ecsetelte, hogy mennyire sajnálja, hogy a terrortámadás elrontotta a bevásárlókörútját.
Tegnap, halála után néhány órával csupán Esterházy Péter legütősebb mondatait adtuk közre. Egyelőre mellőztük ama összeállítást, amelyben mások fejtették ki véleményüket róla, a könyveiről, a nyilatkozatairól. Azóta megjelentek a nekrológok is, amelyekből kirajzolódik egy nagy író esztétikai nézőpontból egyértelmű, világnézeti szempontból azonban eltérő megítélése.