Felrobbantották az egykori olajgyár kéményét, Győrben. Nem véletlenül, a város ugyanis értékesíteni akarja a területet. A kéményt csaknem 30 kiló robbanóanyaggal döntötték le. A robbantás idejére lezárták a környéket a forgalom elől, de a helyiek végigfotózták az egészet. További részletek a videóban.
Mely ételek vannak jó hatással az idegrendszerre, és melyik vitamin segíti a működését? Erre a kérdésre adott választ Somogyi-Kovács Anita, a Mindmegette dietetikus szakértője.
A rendkívüli állapot bevezetése után Törökország az Emberi Jogok Európai Egyezményét is hatályon kívül akarja helyezni. Vannak, akik attól tartanak, az ország diktatúra lesz, mások szerint ez már be is következett. Visszatérhetnek a korábbi kínzások, a hadseregből afféle iszlám forradalmi gárdát csinálhatnak.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter irányítja a kormányzati munkában újonnan létrehozott stratégiai kabinetet, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pedig a gazdasági kabinetet - olvasható a csütörtöki Magyar Közlönyben, amelyben megjelentek a kormány két új kabinetjéről szóló jogszabályok.
Szombat reggeltől vasárnap reggelig lezárják a Lánchíd utcát és a Várkert rakpartot, valamint szombaton késő este a Palota utat a Dísz tér és a Váralja utca között futóverseny miatt, ezért az érintett közösségi közlekedési járatok útvonala is módosul - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Tegnap az újabb japán gazdaságélénkítő csomaggal kapcsolatos várakozások hajtották felfelé a részvényárakat a Távol-Keleten, ma viszont arra esnek a tőzsdék, hogy az EKB inaktivitásával csalódást...
A Videoton 1-1-es döntetlent ért el a Cukaricki vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának csütörtöki visszavágóján, így a múlt héten hazai pályán aratott 2-0-ás győzelmének köszönhetően továbbjutott.
Jogosult-e táppénzre, betegszabadságra, baleseti táppénzre, ha nyugdíjas, ha szünetel nyugdíjának folyósítása, ha korhatár előtti, vagy rokkantsági ellátásban részesül? A válasz több jogszabály együttes értelmezését igényli.
Az idei második negyedévben több mint feleződtek az Apple okosórák eladásai, ami arra utalhat, hogy a Tim Cook vezetése alatt piacra dobott első fontos új termék nem igazán hozza a várakozásokat -...
Magyarország - Bolondját járatja velünk az időjárás, nem is akárhogy! Igazi, fülledt időnk lesz a hét utolsó hétköznapján, ugyanis a 30 fokos hőmérsékletet óriási esők kísérhetik, a páratartalam így jócskán megnőhet!
Henning Berg, a Videoton vezetőedzője nem volt teljesen elégedett annak ellenére sem, hogy csapata 3–1-es összesítéssel továbbjutott az Európa-liga második selejtezőköréből, miután a szerb Csukaricski elleni idegenbeli összecsapásán 1–1-es döntetlent játszott.