Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője elmosolyodott. Az MTI-nek sikerült ezúttal már művészi magasságokba emelkedő kockákat lőnie róla, mégpedig úgy, hogy a hétköznapokon állandóan szigorú arckifejezéssel járó-kelő politikust egy villanásnyi időre a humor illékony felhőcskéje lengi körül. Az egész a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban történt, s a pillanat már sosem múlik el:
Megnyílt a 26. Művészetek Völgye összművészeti fesztivál, Veszprém megye három településén, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden tíz napon keresztül több mint ezer kulturális program várja az érdeklődőket
A közös valutát eddig 19 tagállam vezette be, 9 nem, és nem volt nagy aránytalanság, mert a külön valutával rendelkező országok GDP-je az eurózóna adatának 40 százaléka volt, ha viszont Anglia távozik, ez 16-ra esik. Marginalizálódni fog-e nyolc ország, és a közös pénz bevezetésére kényszerül-e, vagy marad élet a zónán kívül?
Párizs — 130 éves titokra derülhet fény a zseniális festő, Vincent van Gogh levágott fülének sorsát illetően. Az Art Newspaper cikke szerint egy hamarosan megjelenő könyv rántja le a leplet a rejtélyről, hogy vajon mi történhetett a legendás testrésszel, amit a mester maga metszett le egy őrjöngési rohama közben. Van Gogh füléről a festőzseni halála óta legendák és mítoszok tucatjai születtek, de…
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) folyamatosan dolgozik azon, hogy a határon túli magyarok számára is elérhetővé tegye a sportközvetítéseket - mondta pénteken Vaszily Miklós, az MTVA megbízott vezérigazgatója a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen
A jégkárt szenvedett gazdák után a fagykár sújtotta agrárvállalkozások is részesülhetnek teljes támogatásban az Agrár Széchenyi Kártya (ASZK) konstrukció keretében - közölte a KAVOSZ Zrt. pénteken az MTI-vel.
Nyomozás indult a Matolcsy-féle MNB-s alapítvány, a PADA ügyében "hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt." A feljelentést Tényi István magánszemély tette. A nyomozással a főügyészség az első kerületi rendőrkapitányságot bízta meg.
Az egyik ukrán hírportál közzétett egy videofelvételt, amelyen állítólag a feltételezett merénylők láthatók, akik a robbanószerkezetet a héten Kijevben meggyilkolt közismert újságíró, Pavel Seremet autója alvázára felszerelik.
Nem sikerült túl jól a Manchester United bemutatkozása Kínában, a Bajnokok Kupája elnevezésű tornán. A Vörös Ördögök a Borussia Dortmundtól kaptak ki csúnyán, 4-1-re.
Cleveland — Hillary Clintonnak öltözve, láncra verve, narancssárga rabruhában jelent meg egy michigani küldött a republikánusok elnökjelölt-állító nagygyűlésén, amelyet óriási show-val megfűszerezve tartottak a clevelandi Quicken arénában.
Szabó Marcel, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettese arra kérte az illetékes hatóságokat, hogy hozzák nyilvánosságra a szennyezésről rendelkezésükre álló adatokat.
Az Európai Unió egyik legnagyobb egységes informatikai fejlesztése van készülőben és mindezt a hamisított gyógyszerek elleni küzdelem érdekében vetik be az érintettek. Ha ugyanis ilyen készítmények...
Megszólalt pénteken az a robogós, aki megpróbálta megállítani a nizzai merénylőt; a Nice-Matin című helyi napilapnak a Franck néven említett férfi azt mondta: mindenáron meg akarta állítani a támadót.
A Fidesz kifogásolja, hogy az a párt, a Jobbik kér számon másokat, amelyik "tele van korrupciós ügyekkel és Európa legnagyobb korrupciós botrányában érintett"
Megszólalt pénteken az a robogós, aki megpróbálta megállítani a nizzai merénylőt; a Nice-Matin című helyi napilapnak a Franck néven említett férfi azt mondta: mindenáron meg akarta állítani a támadót.
De szakértők szerint lehetetlen, hogy a marihuána hatóanyaga egy egész város ivóvizét be tudja szennyezni, és nem tudni azt sem, honnan kerülhetett volna ennyi THC a vízbe.
Bíróság előtt kell számot adnia Christine Lagarde-nak, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetőjének egy vitatott kártalanítási ügyben játszott szerepéről - határozott pénteken a francia Semmítőszék
lete legnehezebb időszakán van túl Céline Dion, aki az év elején vesztette el élete legnagyobb szerelmét, René Angélilt. Bár sokan aggódtak az énekesnőért, úgy tűnik sikerült túllépnie a gyászon és végre újra a régi önmaga!
A migránsok egy része már járt a magyar határon, és visszautasították menedékjogi kérelmét, ezért visszatért Belgrádba, és a szerb fővárosban próbál meg új tervet kitalálni, hogyan tudná folytatni útját az Európai Unió felé
A Brexit következményeivel szembeni ellenállásra utaló módon a vártnál kevésbé, de másfél éve a legalacsonyabb szintre csökkent az euróövezet júliusi összetett beszerzésimenedzser-indexének (BMI) előzetes érétke - derül ki a londoni Markit Economics pénteken közzétett felméréséből.
Unod minden vasárnap a hagyományos rántott húst sütögetni? Próbálj ki valami mást! Sorozatunkban hétről hétre olyan fogásokat gyűjtünk össze nektek, melyekkel nem vallotok szégyent a hétvégén akár a családra, akár egy nagyobb vendégseregre főztök! A receptek között a szárnyas-, a marha-, hal- és a sertéshúskedvelők is megtalálják a kedvencüket, de a tésztaimádók, az egytálétel-rajongók és a…
A helyszínen semmisítik meg azt a második világháborús bombát, amit a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér 2-es termináljának közelében, építkezés közben találtak. Emiatt egy rövid időre szüneteltetni fogják a reptér légiforgalmát is
A Volvo az XC90-nel kezdte meg nem is olyan régen nagy megújulását, aminek bizony hatalmas tétje volt a márka jövője szempontjából. Mindenki nagy örömére azonban kifejezetten jól sült el a dolog, amit a nagy SUV töretlen sikerei, és az azóta bemutatott S90/V90 páros népszerűsége is jól mutat. Mindez természetesen számok terén is megmutatkozik, hiszen a svéd gyártó előreláthatólag rekordot fog…
Építkezés közben feltehetően világháborús bombát találtak a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér 2-es termináljának taxiparkolójában, az érintett területet lezárják, de ez a reptér forgalmát nem érinti.
Tata - Büntetőeljárás indult egy 17 éves fiatalember ellen, mert egy számítógépes parti után annyira megverte játszótársát, hogy az életveszélyes sérüléseket szenvedett. A 23 éves fiatalembert ugyanis koponyatöréssel szállították kórházba, mindezt azért, mert a játék miatt összevesztek.
Négy nagy európai nehéztehergépjármű-gyártó után pénteken ötödikként a svéd Scania is bejelentette: megfizeti az Európai Bizottság által kartellezés miatt kiszabott bírságot.