Bercel — Tizenegy kiránduló gyerek és nevelőik tévedtek el a nógrádi hegyekben, akik túrázni indultak egy közeli gyermektáborból, ám nem lelték a hazafelé vezető utat.
Miközben a Nikkei gazdasági újság szerint nem 20 hanem már 30 ezer milliárd (cirka 300 Mrd dollár) lehet a gazdaság meglökését célzó pénz (GDP 7,1 százaléka), addig a központi bank elnöke szerint nem lesz semmiféle helikopter pénz. (forrás: ERSTE)
Még a dán átlagárnál is többe kerültek a magyar játszóterek, az unió kéri vissza a pénzt, de a magyar hatóságok nem nagyon keresik, hogy milyen magánzsebekbe vándorolt az EU-s lóvé.
Budapest — gazdaggá tettük az adóhatságot! Az elmúlt 3 évben közel 12 milliárd forintot „ajándékoztak” az adófizetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) azzal, hogy nem igényelték vissza a feleslegesen átutalt pénzeket - írja a Magyar Idők.
Lövések dördültek pénteken a müncheni olimpiai parkban található bevásárlóközpontban, több halálos áldozat is van a beszámolók szerint. A rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, és lezárták a...
Az nem újdonság, hogy az alkohol káros az egészségre – legalábbis gyakran, mértéktelenül fogyasztva. Egy tudóscsoport most megállapította, hogy nem kevesebb, mint hét különböző rákfajta kialakulásának kockázatát növeli a rendszeres alkoholfogyasztás, és ehhez még csak nem is kell anonim alkoholistának lenni.
Mátészalka — Nem nagyon tudta kezelni hirtelen feltörő indulatait az a férfi, aki vezetés közben szúrta ki, hogy a mellette haladó autóban egykori barátnője ül.
A magyar hadtörténet egyik legnagyobb diadala volt a nándorfehérvári győzelem - hangsúlyozta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken, a nándorfehérvári diadal 560. évfordulóján Budapesten.
Lövések dördültek pénteken a müncheni olimpiai parkban található bevásárlóközpontban, több halálos áldozat is van a beszámolók szerint. A rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, és lezárták a...
Tudjuk jól, hogy az aktuális 5-ös BMW-nek, ami 2010-ben lépett piacra, már nem kell sokáig húznia az igát az újautópiacon, hiszen utódja már a szériagyártás kapujában áll, és bár még hivatalosan nem leplezték le a bajorok a friss szériát, erre még minden bizonnyal idén sor kerül, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy álcázva már gőzerővel futja a következő 5-ös BMW a tesztköröket szerte a világon,…
A Volvo az XC90-nel kezdte meg nem is olyan régen nagy megújulását, aminek bizony hatalmas tétje volt a márka jövője szempontjából. Mindenki nagy örömére azonban kifejezetten jól sült el a dolog, amit a nagy SUV töretlen sikerei, és az azóta bemutatott S90/V90 páros népszerűsége is jól mutat. Mindez természetesen számok terén is megmutatkozik, hiszen a svéd gyártó előreláthatólag rekordot fog…
A Nissan Juke 2010-ben hatalmas lendülettel és meghökkentő formákkal robbant be az autópiacra, és bár az extravagáns vonásokat gyakran hamar meg lehet unni, a japánok kis crossovere azóta is igazán frissnek hat – erről persze a 2014-es frissítés alkalmával is tettek a gyáriak. Mindezek ellenére persze már nagyban zajlik az utód fejlesztése, melyről annak ellenére is elég sok információ kiderült…
A Suzuki SX4 S-Cross a Vitara megérkezésével talán kicsit kevesebb figyelmet kapott, de a japánok nem feledkeztek meg a nagyobb méretű crossoverükről, és jócskán felfrissítették az autót. A hobbiterepes új arcot, friss hajtásláncokat és modernebb technológiai megoldásokat is kapott, így minden téren sokat fejlődött.
A héten beharangoztuk 'Nagy Magyarok az autótörténelemben' című cikksorozatunkat, amit nem ok nélkül kezdeményezünk 2016-ban: amint arról szerdai írásunkban is megemlékeztünk, idén ünnepeljük az autózás 130. évfordulóját, ami éppen elegendő okot ad arra, hogy kicsit mi is visszatekintsünk a történelemben, mégpedig híres magyar feltalálók, mérnökök bemutatásával. A sort ezúttal Farkas Jenővel és…
Budapest — Parázságyon égett halálra egy asszony a hét elején a VIII. kerületben – tudta meg a Blikk. O. Éva (†72) a Wikipédia Ki kicsoda a magyar hírközlésben? című oldala szerint korábban szerkesztőként és újságíróként dolgozott.
Magyar vállalkozás, a BeeRides közösségi autómegosztást elősegítő szolgáltatása nyerte a Ford mobilitást előmozdító startup versenyét, amelyet a visegrádi országokban működő startupok bevonásával Budapesten tartottak meg csütörtökön.
Többen meghaltak, amikor péntek délután egy férfi lövöldözni kezdett egy müncheni bevásárlóközpontban. Később egy másik helyszínen, a plázától öt kilométerre is lövöldöztek, de ezt a rendőrség ezt egyelőre híresztelésnek nevezte.
Többen meghaltak, amikor péntek délután egy férfi lövöldözni kezdett egy müncheni bevásárlóközpontban. Később egy másik helyszínen, a plázától öt kilométerre is lövöldöztek. A térségben rendőrségi helikopterek kőröznek. A német sajtó először egy férfi támadóról írt, később már több elkövetőről írtak.
Budapest – Jól figyeljen a telefonnal kezükben sétáló emberekre, a Pokémon Go miatt ugyanis számos turista lepheti el a fővárost! A megszállott játékosak ugyanis képesek azért utazni, mert másik városban talán több kis virtuális lényt vadászhatnak.
Huszonötéves, holland válogatott belső középpályást szerződtetett a Liverpool a Newcastle együttesétől - jelentették be a Vörösök nem sokkal ezelőtt hivatalos honlapjukon.
A müncheni rendőrség jelenleg is nagy erőkkel keresi azokat a lövöldözőket, akik nem sokkal ezelőtt egy bevásárlóközpontban nyitottak tüzet ártatlanokra, majd elmenekültek a helyszínről. A város gyakorlatilag megbénult, az emberek rettegnek, hogy újabb áldozatok lehetnek.
A Volvo tervei szerint már 2021-re megjelenhet a járműveiben a teljesen önvezető technológia. Ezzel egyébként egyáltalán nem vállalja túl magát a gyártó, ugyanis a legtöbb rivális cég szintén...
Bajban a doktorok: a 40 évnél idősebb orvosok közül minden harmadik férfi nem éri meg a nyugdíjazást. A nőknek pedig a fele hal meg azelőtt. Az Orvosi Kamara elnöke szerint 600 milliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy csökkenteni lehessen az egészségügyi dolgozók terhelését. A Rezidensek Szakszervezeténél pedig arra panaszkodnak, hogy a társadalom nem támogatja őket. További részletek a…
Mogyoród - Hungarikummal lepték meg Lewis Hamiltont (31). A háromszoros világbajnok a Magyar Nagydíjon a péntek délutáni szabadedzés után kapott egy Rubik kockát.
Fontos makroadatok és vállalati gyorsjelentések hiányában a befektetők láthatóan igyekeztek távol maradni a részvénypiacoktól a kereskedés első szakaszában. Ezen a müncheni támadás sem változtatott,...
Bíróság előtt kell számot adnia Christine Lagarde-nak, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetőjének egy vitatott kártalanítási ügyben játszott szerepéről - határozott pénteken a francia Semmítőszék.
A még csak 41 éves sztárszakács közel két évtizedes pályafutásának egy darabja most már kicsit a miénk is. A május vége felé Budapesten nyitott olasz éttermében ugyan nem ráz velünk kezet a kölyökképű Jamie Oliver, de jelenléte mégis folyamatosan érződik.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) arra kéri a Münchenben élő magyarokat, hogy tartsák be a helyi hatóságok utasításait, és ne menjenek az utcára.
Előny, vagy éppen hátrány, hogy Donald Trump nem hivatásos politikus? Ez a kérdés többször is előkerült a republikánus konvención. A jelölőgyűlés utolsó napjának eseményeit a helyszínről Bombera Krisztina foglalja össze. További részletek a videóban.
Legalább három elkövetője és több halottja van a péntek délután kezdődött müncheni lövöldözésnek - jelentette a Bild című lap az online kiadásában Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszterre hivatkozva. A miniszter elmondta, hogy a tetteseket még nem sikerült kézre keríteni. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása az elmúlt öt évben végrehajtott lőfegyveres terrorista akciókról:
Legalább három elkövetője és több halottja van a péntek délután kezdődött müncheni lövöldözésnek - jelentette a Bild című lap az online kiadásában Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszterre hivatkozva. A miniszter elmondta, hogy a tetteseket még nem sikerült kézre keríteni. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása az elmúlt öt évben végrehajtott lőfegyveres terrorista akciókról:
Pécs – Hamis magániratok felhasználása miatt adtak ki országos elfogatóparancsot egy 58 éves nő ellen, akit Pécsen fogtak el a zsaruk. A bűnözőt csak igazoltatni akarták, amikor kiderült, hogy országosan körözött személlyel van dolguk.
Reggel még alig érezhető erősödés mutatkozott a forint piacán, a nap második felére azonban már érezhetően belehúzott a magyar deviza. De ezt a lendületet megtörték a müncheni események, amelyeket...