Csak az utóbbi másfél évben a jegybank 7 jogosulatlan online devizakereskedési szolgáltatóval (forex-kereskedő) és közvetítőikkel szemben hozott felügyeleti intézkedést, a devizaügyletek több száz...
Az Új Nemzedék Újratöltve program elnevezése a lehető legcinikusabb, inkább azt kellett volna neki adni, hogy „újratömve”, ugyanis valójában a fideszes fiatalokat tömték ki most rengeteg közpénzzel – erről Hadházy Ákos beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Törökország - Döbbenetes képsorok készültek a július 15-i puccskísérlet ellen tüntető civilek lemészárlásáról. A katonák által lezárt Boszporusz-híd térfigyelő kameráinak felvételein jól látható, ahogy a puccspárti fegyveresek tüzet nyitnak a védtelen tömegre.
Júliusban bár a júniusi két és fél éves csúcsról visszaesett a német feldolgozóipar kilátásait nyomon követő Markit beszerzésimenedzser-index értéke, az előző hónapot leszámítva így is bő két éves...
A Magyar Rádió fővárosi, Bródy Sándor utcai és Pollack Mihály téri épületeinek sorsáról, múzeumi hasznosításuk előkészületeiről és a Nemzeti Múzeum kertjének felújításáról határozott a kormány - írja...
Nagy dobás lesz Japán Hosszú várakozás után végre Japánba is megérkezett a Pokémon GO, ami a Pokémon franchise tulajdonosának, a tőzsdén jegyzett Nintendónak is fontos, mivel Japánban nagy...
Hat ember ellen emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében. Gyugyi Csilla közlése szerint a főügyészség különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és más...
A Groupama Biztosító tapasztalata szerint az autóval nyaralni indulóknak több, máskor nem jellemző kockázattal kell szembenézniük, melyek a nagy távolságokból, és a felkészülés hiányából erednek jellemzően. A társaság megvizsgálta, hogy melyek a legjellemzőbb kockázatok, amikor autóval utazunk külföldre és hasznos tanácsokat is ad, hogy a nyaralás valóban felhőtlen kikapcsolódás lehessen.
Budapest – Imádja a focit Jolyon Palmer (25), a Renault Forma-1-es autóversenyzője. A mezőny újonca Nagy-Britanniában él, így nem lenne meglepő, ha az angol válogatott valamelyik sztárja lenne a kedvence. Ám Palmer meglepő választ adott, amikor a Magyar Nagydíjon arról faggattuk, hogy ki a kedvenc játékosa.
Meddig tart a piacok szárnyalása? Venni vagy eladni? Ne maradj le díjmentes előadásunkról, ahol profi trader oktatónkkal áttekintjük a főbb hazai és külföldi részvényeket, a vezető tőzsdeindexeket,...
Garázdaság vétségének gyanúja miatt pénteken elrendelte a nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség a vasárnapra virradó éjszaka az Olof Palme sétányon történtek miatt - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI-t.
A nyáron világra jött gyermekekből boldogabb felnőttek lesznek, mint a téliekből. A legpozitívabb életszemlélettel pedig a május végén, június elején született emberek rendelkeznek.
A válság óta nem látott alacsony szintekre estek a legfontosabb brit konjunktúramutatók értékei a Brexit-népszavazás utáni hónapban. A Markit szolgáltató szektorbeli kilátásokat nyomon követő...
Szombat reggeltől vasárnap reggelig lezárják a Lánchíd utcát és a Várkert rakpartot, valamint szombaton késő este a Palota utat a Dísz tér és a Váralja utca között futóverseny miatt, ezért az érintett közösségi közlekedési járatok útvonala is módosul - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Bár itthon épp nincsen verőfényes napsütés, de a Földközi-tengeren az idő csodás, ahol történetesen Eva Longoria nyaral. Formentera szigetén vakációzik férjével, Jose Bastonnal és néhány barátjukkal, köztük a színész Amaury Nolascoval és Maria Bravoval.
Kismértékű erősödéssel kezdte a pénteki napot a forint az euróval szemben, így már 314 alatt jár a jegyzés. A feltörekvő devizapiacokon összességében jó a hangulat, a brit font viszont esni kezdett...
Eddig sem volt olcsó az amerikai részvénypiac, az árfolyamok legutóbb látott meredek emelkedése pedig még inkább feszítetté tette az értékeltséget. Ez pedig jó eséllyel közel sem a csúcs, az elemzői...
Négy évig tartott fogva az Egyesült Államokban egy férfi egy öreg veteránt, hogy felvehesse a hajdani tengerészgyalogos nyugdíját és más járandóságait. Az idős ember a szabadulása után azt hitte, mindössze négy napot töltött fogságban.
A Magyar Rádió fővárosi, Bródy Sándor utcai és Pollack Mihály téri épületeinek sorsáról, valamint a Múzeumkert felújításáról döntött a kormány - derül ki a Magyar Közlönyből. A határozat értelmében kulturális célra szeretnék használni a Magyar Nemzeti Múzeum környezetében lévú épületeket, tereket. A fejlesztésről szóló Új Nemzeti Múzeum koncepciót szeptember 30-ig kell elkészíteni. A kert…
Mekkora összegű, futamidejű és törlesztőrészletű lakáshitelt vállalnak be manapság a magyarok? A fix vagy a változó kamatozás a menő, és használt vagy új lakásra veszünk fel inkább hitelt? Többek...
A jegybankok védőszárnyai alatt hamar túljutottak a befektetők a Brexit-sokkon: a részvénypiacok már ledolgozták az esést, miközben a kötvénypiaci hozamok továbbra is mélyponton vannak. A közeledő amerikai elnökválasztás és a geopolitikai feszültségek azonban okozhatnak még meglepetéseket, amik jelenleg nincsenek beárazva, ezért a következő hónapokban inkább a hosszú távú befektetési stratégiát…