2016. július 22. péntek

júl. 22
12:12
Ez történik, ha meleg zsidóként kérdezni mersz az ásotthalmi mezőőrségről (444.hu)
A Helsinki Bizottság munkatársa feltett pár kérdést a fegyveres határőrökről, de az önkormányzat helyett Toroczkai-hívek százai reagáltak.
júl. 22
12:12
Harangozó: A Fidesz esetében a legalapvetőbb eljárások sem indulnak meg (ATV)
Az egész vagyonnyilatkozatnak nem az a lényege, hogy kinek mennyi vagyona van pillanatnyilag, nem is ez a leglényegesebb, hanem, hogy mennyi van akkor, amikor befejezi a pályafutását, és a kettő közötti különbség kijön-e abból a pénzből, amiből hivatalosan gazdálkodik – ezt Harangozó Tamás mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
júl. 22
12:14
Így csinált tini kapusából középcsatárt a Liverpool mestere (Blikk)
Amerikai túrája előtti utolsó edzőmeccsén érdekes lépést hajtott végre Jürgen Klopp, a Liverpool csapatának edzője.
júl. 22
12:14
Jeszenszky: a V4-ek egy platformra tudnák hozni az uniós országok felét (hirado.hu)
A V4-ek nem tudnak változtatni az uniós politikán, az északi államokkal kiegészülve ugyanakkor már lenne esély - véli a volt külügyminiszter, aki azonban óva int attól, hogy új keleti blokk jöjjön létre.
júl. 22
12:14
Pokemonnal könyörögnek szír gyerekek, hogy mentsék ki őket (444.hu)
Az egyik felkelő csoport indította a kampányt.
júl. 22
12:15
A V4-ek egy platformra tudnák hozni az uniós országok felét (Gondola)
A négy visegrádi ország még kevés ahhoz, hogy változtasson az unión, de a hasonló problémákkal küzdő térségbeli országokkal, valamint az északi tagállamokkal már lenne erre esély - mondta Jeszenszky Géza volt külügyminiszter az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában
júl. 22
12:16
Gázolt a vonat Bocskaikertben (hirado.hu)
Egy InterCity vonat a bocskaikerti vasúti megállóban eddig tisztázatlan körülmények között elütött egy férfit.
júl. 22
12:17
Rekord alacsony ózontartalmat mértek Magyarország felett (Gondola)
A kevés ózon egyik következménye a magas UV-sugárzás. Nagyjából 12 százalékkal alacsonyabbat mértek, mint az erre a napra vonatkozó sokéves átlag.
júl. 22
12:18
Snowden még minig rejtély Oliver Stone-nak (hirado.hu)
Oliver Stone szerint a nagy amerikai filmstúdiók nem vállalnak be egy Snowden-filmet.
júl. 22
12:18
Hamiltoné az első szabadedzés (Kripto Akadémia)
Rosberg végzett a második, Sebastian Vettel a harmadik helyen.
júl. 22
12:18
Nézd meg grafikonokon a kgfb-díjak alakulását (ProfitLine)
A Netrisk.hu adatai szerint 2016 első félévében a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves átlagdíja 31 800 forint volt, ami 27 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában regisztrált 25 000 forintos összeget. A piacvezető online biztosításközvetítő cég statisztikái szerint – szemben az előző év 17 százalékos emelkedést produkáló első félévével – 2016 első felében már nem…
júl. 22
12:20
Megzuhant a brit gazdaság (hirado.hu)
A globális pénzügyi válság mélypontja óta nem tapasztalt ütemben esett júliusban a brit gazdaság aktivitása a pénteken ismertetett előzetes összágazati beszerzésimenedzser-index tanúsága szerint.
júl. 22
12:22
Újabb illegális migránstábort számolnak fel Párizsban (hirado.hu)
Ez már a 26. hasonló művelet a francia fővárosban.
júl. 22
12:30
Ismét balhé fenyeget a Városligetben (Blikk)
Budapest - Péntek reggelre ismét kiéleződött a helyzet a Városligetben, ahol ligetvédő fiatalok egy csoportja akadályozta a törmelékkel megrakott teherautókat, hogy elhagyják az építkezési területet.
júl. 22
12:31
Isten veled, képmagnó! (hirado.hu)
Drasztikusan csökkent a kereslet, és az alkatrész-utánpótlás is akadozik.
júl. 22
12:31
Ezzel küzd a fél ország: mi a megoldás az allergiára? (Pénzcentrum)
Nyakunkon a parlagfű szezon....
júl. 22
12:31
Závecz: Az Eb-siker is oka annak, hogy felszálló ágban van a Fidesz (ATV)
A legfontosabb eredmény, hogy a Fidesz támogatottsága hullámzó, most éppen felszálló ágban van, ennek a migránskampány az egyik oka, a másik pedig az Európa-bajnokságon elért siker, erre éppen eléggé rászállt a kormányzat kommunikációs szempontból – ezt Závecz Tibor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
júl. 22
12:32
Drogbulit csinált volna a berceli SUN Fesztiválon a két nő- rendőri akció a partin! (Blikk)
Fél kiló, különböző állagú kábítószert foglaltak le a berceli SUN Fesztiválon egy lakókocsiban. A jármű sofőrje és utasa, egy olasz és egy spanyol nő ellen eljárást indítottak.
júl. 22
12:34
Hoppá! Budapesten is összefutott Lewis Hamilton és Palvin Barbara - Fotó (Blikk)
Budapest - Palvin Barbara (22) és Lewis Hamilton (31) újra együtt bulizott. A világhírű magyar modell és a Forma-1 háromszoros világbajnoka Budapesten is találkozott.
júl. 22
12:36
Azbesztcsata a Ligetben - Észhez tér végre a hatóság? (Alternatív Energia)
A Pest Megyei Kormányhivatal emberei mintát vettek a területen és a teherautók platóján lévő törmelékből.
júl. 22
12:36
Sajtburgerében körmöt talált egy anyuka, ezzel szúrták ki a szemét! (Blikk)
A négygyermekes édesanya nagyon meglepődött, amikor körömdarabot talált a McDonald's egyik sajtburgerében. A kellemetlenségért egy 20 dolláros kuponnal akarják „elcsitítani”.
júl. 22
12:45
Háromsávos lesz az autópálya Győr felé is (444.hu)
Új földalattit és új budapesti (csepeli) hidat is akar a kormány.
júl. 22
12:47
85 disznót gyilkolt meg a Magyar Honvédség teljes titokban a táborfalvai hadgyakorlaton (444.hu)
A hadsereg szerint ez azért volt fontos, mert az élő sertésszövet az emberi szövet szerkezetéhez hasonlóan reagál a külső behatásokra. A végén az állatorvos az állatokon „eutanáziát” hajtott végre.
júl. 22
12:48
Gyomron rúgták a britek Európát – mekkora a baj? (Privátbankár)
A vártnál kicsit kevésbé lett pocsék az euróövezeti BMI, de így sem láttunk ilyen rosszat másfél éve.
júl. 22
12:48
Napozási kisokos: kerüljük el az égő helyzeteket! (Blikk)
Előttünk van ugye a kép? Fürdés, napozás, koktélozás, majd gyönyörű csokoládészínünk bemutatása az irigykedő munkatársaknak. Az elképzelés remek, de ha gondolkodás nélkül fejest ugrunk a nyárba, a vakációnk hátralévő részében a hűtőnek dőlve sirathatjuk a bőrünket.
júl. 22
12:48
Eltűnt egy indiai katonai gép (hirado.hu)
29-en voltak a fedélzeten.
júl. 22
12:48
Sztárok sora állt be Hillary Clinton mögé (ATV)
Bár a demokrata konvenció teljes programja még nem került nyilvánosságra, egy maroknyi híresség már jelezte, hogy a jövő héten Hillary Clinton mellett fog felszólalni.
júl. 22
12:50
Magyarország ma - Biztonságos befektetésnek hirdették a semmit (Blikk)
Hat ember ellen emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében. így a Quaestor után a második legnagyobb hazai brókerbotrány ügye is a bíróság elé kerülhet.
júl. 22
12:50
Ezért drágábbak a magyar lakáshitelek a külföldinél (hirado.hu)
Ezer és egy oka lehet annak, amiért a bankunk drágítja a hitelünket, ezért nem árt tudni, hogy milyen tényezők alapján szabják meg a pénzintézetek a prémiumokat.
júl. 22
12:50
Magyar Nagydíj: Hamilton nyerte az első szabadedzést - képek (ATV)
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája volt a leggyorsabb a 31. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki első szabadedzésén a Hungaroringen.
júl. 22
12:51
Brexit - A globális pénzügyi válság óta nem mért ütemben zuhan a brit gazdaság aktivitása (ProfitLine)
A globális pénzügyi válság mélypontja óta nem tapasztalt ütemben zuhant júliusban a brit gazdaság aktivitása a pénteken ismertetett előzetes összágazati beszerzésimenedzser-index (BMI) tanúsága szerint.
júl. 22
12:52
Havasi: Orbán Viktor vagyonnyilatkozata teljes (hirado.hu)
A kormányfő sajtófőnöke, Havasi Bertalan közölte, "ami Orbán Viktor vagyonnyilatkozatában le van írva, az úgy van". Egy sajtócikkre reagált.
júl. 22
12:52
Havasi: "ami Orbán Viktor vagyonnyilatkozatában le van írva, az úgy van" (ATV)
A miniszterelnök vagyonnyilatkozata törvényes, teljes és hiteles - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke pénteken az MTI-vel.
júl. 22
12:54
Szívszorító! Először hallja édesanyja hangját a süket baba - Videó (Blikk)
Szívmelengető felvétel látott napvilágot egy csecsemőről, aki életében először hall.
júl. 22
12:54
Orbán szabálytalan vagyonnyilatkozata - Havasi megmagyarázza (Kripto Akadémia)
Irtó jól szórakozhatnánk ezen a bohózaton, ami itt zajlik, ha nem menne a bőrünkre.
júl. 22
12:54
Nálunk vettek ujjnyomatot a würzburgi ámokfutótól (hirado.hu)
A dublini előírások alapján a német hatóságok a magyarországi regisztráció miatt megtagadhatták volna a belépést a magát afgán állampolgárnak mondó, felnőtt kísérő nélkül érkezett kiskorútól - írja a FAZ.
júl. 22
13:03
Hamiltonéké az első szabadedzés (Sport365)
A négyszeres hungaroringi győztes, Lewis Hamilton edzéselsőségével indult a Magyar Nagydíj hétvégéje. A brit 0,2 másodperccel előzte meg Nico Rosberget, míg az őket követő Ferrari egyelőre óriási hátrányban. A Red Bull még rejtőzködik.
júl. 22
13:06
Tombolnak a nyári viharok – hogyan előzhetjük meg a károkat? (Privátbankár)
Országszerte komoly gondokat okoztak a múlt heti és hétvégi viharok: a Generali Biztosítóhoz beérkezett bejelentések száma mostanra túllépte a 10 ezret, a legtöbb esetet Vas és Veszprém megyéből jelentették. A legnagyobb pusztítást a jég és a vihar végezte, de a tetőbeázás, a villámlás és a felhőszakadás is sok bosszúságot okozott. A keletkezett károk összértéke megközelíti az 1 milliárd forintot.
júl. 22
13:06
Hadihajók vonultak el a Parlament előtt - a magyar hadtörténet egyik legnagyobb diadalát ünnepeljük ma - fotók! (Blikk)
A magyar hadtörténet egyik legnagyobb diadalát, a nándorfehérvári győzelem 560. évfordulóját ünnepelték ma ünnepi hajókötelékkel és díszsortűzzel Budapesten. Völner Pál államtitkár furcsa párhuzamba vonta ebből az alkalomból a menekülteket és az egykori hatalmas magyar diadalt. Javasoljuk inkább a képek megtekintését:
júl. 22
13:06
A meteorológia alábecsülte a felmelegedést (hirado.hu)
A csalóka történelmi időjárási adatok miatt téves következtetéseket vontak le.
júl. 22
13:06
Nyaralni indulsz? Itt úszhatod meg a legolcsóbban a valutaváltást (Portfolio)
Kedvelt turistacélpont lehet számunkra az eurozóna bármely országa, például a görög, olasz vagy francia partokra utaznak előszeretettel a honfitársaink. Összegyűjtöttük, hol tudunk most a...
júl. 22
13:06
Nem engedik a transzneműeket a másik mosdóba, áthelyezte az All-Star gálát az NBA (ATV)
A homo- és biszexuálisok, valamint a transzneműek közösségét diszkriminatívan érintő törvény miatt jövőre mégsem Charlotte-ban rendezik az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) All-Star gáláját - jelentette be a kosárlabda-szövetség.
júl. 22
13:06
Európa Liga: Azt kaptuk a magyar csapatoktól, amit vártunk (Agroinform)
Aki velünk tartott, nem szomorkodott, hiszen 4/4-es találati arányt sikerült összehoznunk.
júl. 22
13:08
Ilyen nincs és mégis! Halálos balesetet élt túl a tanárnő (Blikk)
Colchester - A mentők először nem is látták, hogy személyautó gyűrödött a kamion alá.
júl. 22
13:08
Program híján saját személyéről szól Trump kampánya (hirado.hu)
Magyarits Tamás Amerika-szakértő nyilatkozott, miután Donald Trump elfogadta az elnökjelöltséget a republikánusok konvencióján.
júl. 22
13:08
Réz András: A világ megőrül a Pokémon Goért, én a valóságra vagyok kíváncsi (ATV)
Nem fogom kipróbálni a Pokémon Go-t, a játékon kívül is van élet, a világ megőrül érte, én viszont a létező világra vagyok kíváncsi – ezt Réz András mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
júl. 22
13:09
Völner: a magyar hadtörténet egyik legnagyobb diadala (Gondola)
A magyar hadtörténet egyik legnagyobb diadala volt a nándorfehérvári győzelem - hangsúlyozta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken, a nándorfehérvári diadal 560
júl. 22
13:09
Elsöprő erejű olimpiai reklám a Samsungtól (Kreatív Online)
Különböző nemzetek himnuszaiból mixeltek zenét hozzá.
júl. 22
13:11
Nálunk vettek ujjnyomatot a würzburgi ámokfutótól (Gondola)
A dublini előírások alapján a német hatóságok a magyarországi regisztráció miatt megtagadhatták volna a belépést a magát afgán állampolgárnak mondó, felnőtt kísérő nélkül érkezett kiskorútól - írja a FAZ
júl. 22
13:12
Több nemzetközi sporteseményt is milliókkal támogat a kormány (Kripto Akadémia)
A Nemzetközi Triatlon Szövetség budapesti világkonferenciája 20 millió forintos állami támogatást kap.

Keresés