A riói Magyar Olimpiai Csapat első tagjai szombaton utaztak el Brazíliába, ahol vasárnap nyitotta meg kapuit az olimpiai falu. A legnépesebb küldöttség egy hét múlva kel útra.
A héten a mediterrán piacon drágult a benzin, a gázolaj ára viszont csökkent. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt viszont gyengült a dollárhoz képest. Mit jelent ez a magyar autósokra nézve? Merre fognak tartani az üzemanyagárak? Megint jól fogunk járni vagy árat emel a Mol? Itt a GKI szokásos jövő heti üzemanyagár-becslése.
Többszörösen jogsértő lenne halálbüntetéseket kiszabni Törökországban a puccskísérletben részt vevőkre - közölte Tóth Norbert nemzetközi jogász az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában
Az Erste Bank Hungary 2020-ra a három vezető bank egyike akar lenni a hazai vállalatfinanszírozási piacon - mondta Szabados Richárd, az Erste Bank Hungary vállalati üzletágvezetője az MTI-nek adott nyilatkozatában.
Már csak néhány kilométerre vannak a magyar-szerb határtól azok a migránsok, akik gyalog indultak el Belgrádból, mintegy 130-an. Az M1 tudósítói délelőtt azt jelentették, hogy hajnalban érkeztek Szabadkára, ezután Palicson látták őket, vagyis mintegy 10 kilométerre vannak a magyar határtól.
Az év egyik kiemelkedő bokszcsatáján, címegyesítő meccsen diadalmaskodott az amerikai Terence Crawford az ukrán Viktor Posztol ellen a las vegasi MGM Grandben rendezett szombat esti gála főmeccsén, kisváltósúlyban. A győztes promótere, Bob Arum a szorítóban azt mondta, nem kizárt, hogy pár év múlva Crawford lesz a sportág új szupersztárja.
Komoly bajban vannak a hedge fundok: folyamatosak a befektetési guruk körüli botrányok az Egyesült Államokban és még a piac ikonjai is gyengén teljesítettek az elmúlt években. Az ügyfelek egyre...
Védelmet kér a BKV-sofőrök számára az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ), vezetőfülkéket és kamerarendszert tartanak szükségesnek a járművezetők elleni támadások megakadályozása érdekében.
Idén is egyedi támogatásban részesülhetnek az önkormányzatok, ha autómentes napot szerveznek. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) 65 millió forintos vissza nem térítendő támogatással segíti a...
Rijad Mahrez megmutatta, miért érdemes 50 millió eurónak megfelelő összeget kifizetnie érte az Arsenalnak: biciklicsel után csavart a kapu túlsó oldalába szombat este, vezetéshez juttatva ezzel a Leicestert a Celtic otthonában. A skótok Eoghan O'Connell révén egyenlítettek, így végül büntetőpárbajban nyert az angol bajnok a felkészülési találkozón.
Vonattal ütközött egy traktor vasárnap reggel a Csongrád megyei Fábiánsebestyénnél, a mezőgazdasági jármű vezetője meghalt - közölte a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel.
A müncheni lövöldözés sebesültjei közül hárman továbbra is életveszélyben vannak - közölte vasárnap a bajor tartományi bűnügyi hivatal (LKA) szóvivője.
Németh Zsolt kriminálpszichológus szerint a müncheni támadó elkeseredett lehetett, aki ezzel a támadással akarta felhívni magára a figyelmet. Mint elmondta, egyre divatosabb, hogy sokan így akarnak kitűnni.
A müncheni lövöldözés sebesültjei közül hárman továbbra is életveszélyben vannak - közölte vasárnap a bajor tartományi bűnügyi hivatal (LKA) szóvivője.
A müncheni lövöldözés halálos áldozatainak többsége külföldi, a kilenc ember közül csak ketten voltak német állampolgárok - közölte vasárnap a bajor tartományi bűnügyi hivatal (LKA)