Barack Obama szerint nincs jobb elnökjelölt Hillary Clintonnál, az amerikai elnök ezt a CBS televízió "Szemtől szembe a nemzettel" című műsorában jelentette ki, egyúttal élesen bírálta Donald Trump republikánus elnökjelöltet.
Stoke-on-Trent — Csalásért kell bíróság elé állnia annak az angol testépítőnőnek, aki az elmúlt években azt hazudta, olyan beteg, hogy járni sem tud. Maria Hughes (45) közel 16 millió forint értékben vett fel segélyt nem létező ízületi gyulladásaira.
Ahogy a robotika fejlődik, egyre gyakrabban kerül elő a téma, hogy a szexet is helyettesíteni tudják-e vagy sem, és annak milyen társadalmi hatásai lesznek. Vannak, akik szerint nemsokára mindenki ilyet fog használni, mások szerint ez még sok év kérdése, megint mások meg inkább betiltanák az egészet.
Munkaviszony mellett egy másik cégnél is besegítene a munkavállaló a nyári szabadságolások idején. Megbízási jogviszonyban alkalmaznák; mire kell figyelni a szerződés megkötésénél? – kérdezte olvasónk. dr. Hajdu-Dudás Mária, munkajogász szakértőnk válaszolt.
Dover - A francia hatóságok különösen alapos biztonsági intézkedéseknek vetették alá a brit autósokat Dovernél, akik emiatt napokig álltak a több kilométeres dugóba. A Twitterezők szerint ez a bosszú a Brexit miatt. A franciák viszont a fokozott terrorkészültséggel igazolták a szigorításokat.
A filmtörténet egyik legborzongatóbb jelenetében, Alfred Hitchcock Psycho című thrillerjének egy új feldolgozásában Rihanna, a 28 éves popsztár alakítja az áldozatot, Marion Crane motelvendéget, akit zuhanyozás közben szúrnak le - jelentették be a Bates Motel című tévésorozat producerei a San Diegó-i szórakoztatóipari vásáron (Comic Con).
München — Minden szülő rémálma, amit R. Roberto (†15) anyukája élt át a pénteki müncheni fegyveres merénylet után. Az asszony ugyanis sokáig nem tudta, hogy Münchenben lévő fia meghalt, vagy túlélte a szörnyű vérengzést. De érezte, hogy baj van, hiszen gyermeke nem vette fel a telefonját. Minderről egy zárt Facebook-csoport oldalán lehetett olvasni.
Öt napra sátortáborrá változik a hatvani strand, amelyet július 27-én szállnak meg a rasztahajúak: kezdődik a 24. Reggae Camp néhány külföldi és számtalan hazai formáció fellépésével, és az Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A szervezés dandárjában kerestük a fesztivál atyját, a Ladánybene 27 vezetőjét.
Bernie Sanders vermonti szenátor, Hillary Clinton riválisa a demokrata párti előválasztásokon a párt vezetőjének lemondását követelte vasárnap a WikiLeaks által kiszivárogtatott információk alapján.
Lynchburg — Tökéletesen terepszínű! Ez olvasható abban a hirdetésben, amely az egyik legnagyobb amerikai apróhirdetési portálon jelent meg, majd futótűzként terjedt.
Azt senki sem tagadja, hogy a Városligetbe szánt új épületek igenis növelik a park bépítettségét. A Liget-projekt kommunikációja mégis azt harsogja, 60-ról 65%-ra növelik a zöldfelületet. Ez mégis hogy lehet? Utánajártunk a turpisságnak.
A republikánus elnökjelölt, Donald Trump legidősebb fia szívesen lenne New York városának polgármestere. Az ifjabb Donald Trump erről a CNN hírtelevízióban beszélt vasárnap.
Az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogvédő szervezet arra kéri a török hatóságokat, hogy engedjenek független megfigyelőket a puccskísérlet miatt őrizetbe vett emberekhez, mert "alapos bizonyítékok" vannak arra, hogy rosszul bánnak velük, és kínzás és megerőszakolás is előfordul.
Tusnádfürdő — Ismét erős beszédet mondott Orbán Viktor az idei Bálványosi Szabadegyetemen: a miniszterelnök Brüsszel bukásáról, a demokrácia és az elitek válságáról, valamint a bevándorlás és a terrorizmus veszélyeiről értekezett az erdélyi településen. Az Európát fenyegető problémák megoldását pedig szerinte Donald Trump republikánus elnökjelölt javaslatai alapján lehetne elkezdeni.
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton nyerte vasárnap a 31. Forma-1-es Magyar Nagydíjat, a Mercedes brit pilótája ötödször győzött a Hungaroringen, ahol előtte ez még senkinek sem sikerült, és átvette a vezetést a vb-pontversenyben
Sajnos egyre gyakrabban kényszerülünk olyan összeállításokat készíteni, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak: véres terrorcselekmények Európa utcáin, s ráadásul mind közelebb határainkhoz.