2016. július 25. hétfő

júl. 25
13:18
Közmunkásokat soroznának be katonának (Blikk)
Győr – Állásajánlatnak és toborzónak álcázott behívó parancsokat küld a Honvédség a közmunkásoknak – derül ki a Kisalföld című napilaphoz forduló érintettek leveleiből.
júl. 25
13:18
Éjszaka arat a halál az utakon - Nem megfelelő a közvilágítás (Kripto Akadémia)
Jelenleg a hazai utak megvilágításának több mint harmada nem felel meg a szabványnak.
júl. 25
13:20
DK: Orbán "coming outolt" Trumppal kapcsolatban (Kripto Akadémia)
Nekünk sem mindegy, ki lesz az elnök.
júl. 25
13:22
Lövések az éjszakai klubban - Fiatalok szórakoztak a helyszínen (Kripto Akadémia)
Az NBC szerint két férfi halt meg, de még nem azonosították őket, három embert vettek őrizetbe.
júl. 25
13:24
Lemondott Kondás Elemér, a Debrecen edzője (Sport365)
Benyújtotta lemondását Kondás Elemér, a Debreceni VSC vezetőedzője, aki eddig 162 alkalommal vezette bajnokin a hajdúsági csapatot.
júl. 25
13:24
Nemzetközi taxisvállalat áll az Uber helyére Budapesten (Kripto Akadémia)
A három éve Észtországból indult vállalkozás tavaly hárommilliónál is több fuvart bonyolított.
júl. 25
13:30
Egy teknős utánozza Pogba táncolós gólörömét - videó (Blikk)
A Juventus és a francia válogatott középpályása olyannyira berobbant a köztudatba, hogy már a teknősök is az ő gólörömét utánozzák.
júl. 25
13:32
Hivatalos: Lemondott a Loki kétszeres bajnok edzője (Blikk)
Lemondott vezetőedzői posztjáról a Debrecen szakvezetője, Kondás Elemér!
júl. 25
13:34
Mindjárt kezdődik az olimpia! Sajátítsuk el a brazíliai életérzést! (Blikk)
A dolgos munkanapokat nyáron talán még nehezebb elviselni, mint a többi évszakban. A szikrázó napsütés, a kellemes meleg az iroda falain kívülre, messzi tájakra csábíthat: egy homokos tengerpartra a pálmafák alá, vagy akár egy izgalmas nyári utazásra.
júl. 25
13:36
Kondás Elemér távozik (Gondola)
Lemondott Kondás Elemér, a labdarúgó NB I-ben szereplő Debrecen vezetőedzője
júl. 25
13:36
Tudta? Ezért van minden férfiszobornak kicsi pénisze! (Blikk)
Valószínűleg már mindenki fejében átfutott a kérdés, miért rendelkezik minden klasszikus férfiszobor kicsi pénisszel.
júl. 25
13:38
Elhunyt Oláh János (Gondola)
Oláh János a kortárs magyar irodalom egyik legkiválóbb novellistája és kitűnő költő volt - hangsúlyozta az MTI-nek Kovács István író, költő, történész és polonista, a hétfő hajnalban életének 74
júl. 25
13:40
Újabb magyar rendőrkontingens indult Macedóniába (Gondola)
Újabb magyar rendőrkontingens indult útnak Macedóniába hétfő reggel, a huszonöt emberből álló egység a macedón-görög határszakaszon teljesít majd szolgálatot
júl. 25
13:48
Szuper recept: Zöldfűszeres túrókrém paradicsommal (Blikk)
A sovány túró és joghurt nem csak finom és kevés kalóriát tartalmaz, hanem könnyen emészthető is, így kiválóan alkalmas forró nyári napokon reggelire vagy vacsorára.
júl. 25
13:48
NFM: lezárták a kedvezményezetteknek a hűtőgépcsere-pályázatot a Közép-Dunántúlon (ProfitLine)
A közép-dunántúli régióban lezárták a nyugdíjasoknak, illetve a nagycsaládosoknak a hűtőgépcsere-pályázatot hétfőn 9 órakor, miután több mint 3 ezer pályázó jelentkezett az ügyfélkapun keresztül az Otthon Melege Program keretében meghirdetett lehetőségre - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hétfőn.
júl. 25
13:48
Vége a magyar internetnek: privátra állította az Instagramját a Fidesz és Magyarország Legfotogénebb Asszonya (444.hu)
Nekünk netproliknak ezentúl sokkal sivárabb lesz az életünk, mert nem láthatjuk, ahogyan pózol Rogán Cecília anya, háziasszony és dolgozó nő a Forma 1 rajtrácsától kezdve a báli lépcsőkig, mindenütt egyformán hódító tekintettel. Képválogatással és tisztelgő főhajtással búcsúzunk Publikus Cecília Asszonytól.
júl. 25
13:50
Dönget a faktoring (444.hu)
Oké, de WTF az a faktoring?
júl. 25
13:51
Vezet Donald Trump Hillary Clinton előtt (Gondola)
44-39%-ra vezet Donald Trump demokrata ellenfelével, Hillary Clintonnal szemben a Trumpot jelöltté választó republikánus nagygyűlés után.
júl. 25
13:51
Tegnap óta nincs UBER, de máris itt az utódja (Pénzcentrum)
Augusztus elején indul a szolgáltatás....
júl. 25
13:51
A müncheni lövöldöző barátja tudott a tervezett vérengzésről (ATV)
A müncheni ámokfutás elkövetőjének őrizetbe vett barátja tudhatott a vérengzés tervéről - közölték a nyomozás vezetői hétfőn a bajor tartományi fővárosban.
júl. 25
13:51
Európa Liga: Hazai pályán is esélytelen az egyetlen életben maradt csapatunk? (Agroinform)
A bukik szerint kettős verességgel búcsúzik a Videoton is a nemzetközi kupától.
júl. 25
13:52
Lopta volna az olimpiai lángot, de esélye sem volt (444.hu)
Sao Pauloban próbálta meg áttörni a kordont a fanatikus, a brazil fal összezárt.
júl. 25
13:53
Sound-ügy: Százmilliót követelnek a lányok? (ATV)
A Bors információi szerint 100 milliós kártérítési összeget követelhetnek a Balaton Soundon elájult lányok szülei.
júl. 25
13:54
Mourinho bekeményített: meccs előtt nincs Pokémon Go! (Blikk)
A Manchester United menedzsere tisztában van a játék veszélyeivel és erősen korlátozza használatában csapatának tagjait.
júl. 25
13:54
Gyanús csomag miatt lezárták a Keletit (Alternatív Energia)
A MÁV ezért onnan nem indított, és nem fogadott vonatokat.
júl. 25
13:55
Lemondott Kondás Elemér (ATV)
Lemondott posztjáról Kondás Elemér, a bajnokságban csupán egypontos, s az Európa Ligából kiesett Debrecen labdarúgócsapatának vezetőedzője.
júl. 25
13:56
"Most múlik a rajongás..."- Kiakadtak a Quimby tusványosi fellépésén (Alternatív Energia)
Elárasztották a zenekar oldalát a közösségi portálon.
júl. 25
13:58
Labdarúgó NB I - Lemondott Kondás Elemér (Alternatív Energia)
A "kialakult helyzetben" szükségét érezte a változtatásnak.
júl. 25
14:06
Tútolták a bulit - Harminc embert tartóztattak le egy Guns N' Roses koncerten (Blikk)
A New Jersey-i rendőrség szerint kicsit túlzásba vitték a bulizást a rajongók.
júl. 25
14:08
Halálos hibát vétettek a német hatóságok az ansbachi merénylő ügyében! (Blikk)
A bajorországi Ansbachban vasárnap este történt robbantás szíriai elkövetőjét korábban felszólították Németország elhagyására és kilátásba helyezték kitoloncolását Bulgáriába, egyelőre nem tudni, hogy ez miért nem történt meg - mondta a német szövetségi belügyminisztérium szóvivője hétfőn Berlinben.
júl. 25
14:09
Lavina miatt elmaradt a csúcstámadás (Gondola)
Lavina miatt elmaradt a csúcstámadás a 8611 méteres K2 felső szakaszán, így Klein Dávid és Suhajda Szilárd a csúcs elérése nélkül fejezte be az expedíciót
júl. 25
14:09
Műsorváltozás: Nézze meg Donald Trump beszédét az ATV-n (ATV)
Az ATV ma este, 21:40-től műsorra tűzi Donald Trump beszédét, amelynek külpolitikai programjait Orbán Viktor miniszterelnök is idézte tusványosi előadásában.
júl. 25
14:11
Összefoglaló: parlamenti határozatok (Gondola)
Szabad jelzésre számíthattak a kormányoldalról érkezők, és bár híven a hagyományokhoz az ellenzék indítványai is a retorika lángján lobogtak sorra elhamvadtak.
júl. 25
14:12
Vonattal ütközött - Nem tudott kimászni a sofőr, szörnyethalt (Kripto Akadémia)
A kamion az ütközés következtében kigyulladt - A MÁV szerint működött a piros jelzés.
júl. 25
14:14
Látszatország (Kripto Akadémia)
Amióta ez a kormány van hatalmon, másról sem szól az életünk.
júl. 25
14:18
Nézőpont: a hatékonyabb kormányzást célozza a kabinetek létrehozása (ProfitLine)
A hatékonyabb kormányzás megvalósítása a célja a stratégiai és a gazdasági kabinet létrehozásának - jelentette ki a Nézőpont Intézet ügyvezetője hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában.
júl. 25
14:19
Lassan egy hónapja már úgy jöhetnek a letelepedési kötvényes gazdag külföldiek, hogy egy percet sem kell Magyarországon tölteniük (444.hu)
Nem jött elég pénz, ezért tovább lazították a kritériumokat. Most már gyakorlatilag elég odaadni a zsák pénzt, és már meg is van a schengeni engedély.
júl. 25
14:27
Hivatalos: eladják a Yahoo-t (Portfolio)
Hivatalosan is megszületett a megállapodás, miszerint a Verizon 4,83 milliárd dollár készpénzért vásárolja fel a Yahoo internetes üzletágát, ezzel véget vetve a jobb napokat is megélt internetes cég...
júl. 25
14:27
Nincs akadály: ismét bizonyítottak a Toyota terepmodelljei (Auto Pult)
A Toyotától a múlt héten két olyan sajtóközleményt is kaptunk, amelyek a japánok terepmodelljeinek rátermettségét és legendás megbízhatóságát bizonyítják: a Toyota pickupja, az új Hilux – mi több, egészen pontosan 9 Hilux – a híres Selyemutat is átszelve, Bangkoktól közel 20.000 km-t megtéve egészen Velencéig jutott, az utazás célja pedig annak bebizonyítása volt, hogy a megbízhatóságáról és…
júl. 25
14:27
Kitoloncolás előtt állt a bajorországi robbantó (ATV)
Az Ansbachban vasárnap este történt robbantás szíriai elkövetőjét korábban felszólították Németország elhagyására és kilátásba helyezték kitoloncolását Bulgáriába, egyelőre nem tudni, hogy ez miért nem történt meg - mondta a német szövetségi belügyminisztérium szóvivője hétfőn Berlinben.
júl. 25
14:30
Gyerekpornográfiát terjesztő hálózatot lepleztek le (Alternatív Energia)
júl. 25
14:30
Így készül Dárdai a kettős terhelésre (Sport365)
Dárdai Pál, a német Hertha BSC vezetőedzője nem tart attól, hogy csapatának a Bundesligában és az Európa Ligában egyszerre kell helyt állnia.
júl. 25
14:32
Deutsch Tamás bejelentést tett (Alternatív Energia)
Hurrá, a nyár végére a kormány elé kerül a Digitális Oktatási Stratégia.
júl. 25
14:36
Kemény világ jön, rászáll a hatóság a taxisokra (Privátbankár)
Ősztől egy központba tömörítenék a fővárosi taxisok ellenőrzését, szigorúbb szabályozásra kell számítani.
júl. 25
14:38
Itthon működő cégek között tisztogathat Erdogan (Privátbankár)
Hazai vállalkozások láthatják kárát, ha Törökország nem stabilizálja csakhamar a gazdasági és politikai klímát. A török kézben lévő cégek közül lesznek nyertesek és vesztesek is.
júl. 25
14:39
Itt az új őrület! Így készíthet klasszikus festményt három kattintással! (Blikk)
Napok óta egyre több ember posztol festményszerű képeket elsősorban az Instagramra. Utána jártunk, mi is ez az új őrület, és hogyan készíthetünk mi is ilyen képeket!
júl. 25
14:41
Pedofilbotrány! Sportcentrum öltözőjében filmezték a vetkőző gyerekeket (Blikk)
Gyermekpornográfiát terjesztő országos hálózatot lepleztek le Spanyolországban; 14 tartományban összesen 21 embert vettek őrizetbe, akik munkahelyi számítógépeikről küldözgették a felvételeket - közölte a spanyol rendőrség hétfőn.
júl. 25
14:45
Átépített nagyolvasztót avattak (Gondola)
A második kohó felújításával és üzembe helyezésével tudja kiszolgálni a piaci igényeket az ISD Dunaferr - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a kohóavató ünnepség után
júl. 25
14:45
Hivatalos: eladják a Yahoot (Portfolio)
Hivatalosan is megszületett a megállapodás, miszerint a Verizon 4,83 milliárd dollár készpénzért vásárolja fel a Yahoo internetes üzletágát, ezzel véget vetve a jobb napokat is megélt internetes cég...
júl. 25
14:45
Autóval indulsz nyaralni? Erre sokan csak legyintenek, aztán meg jön a bírság (Pénzcentrum)
Erre idén is nagyon figyelnek a rendőrök....

Keresés