A korábban vártnál is nagyobb fordulatszámon pöröghet majd a Tesla új gyára, a Model 3 évi 20 milliárd dollár körüli forgalmat hozhat - közölte a cég vezetője, Elon Musk egy tegnapi sajtókonferencián...
Kedd este nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. A 111 ezer jelentkező 67 százalékának sikerült bejutnia valamelyik egyetem, főiskola szeptemberben induló képzésére. Az elmúlt évekhez hasonlóan a legtöbb hallgatót idén is az ELTE vette fel, itt a legmagasabb ponthatár egyébként 480 pont volt a biológia-fizika szakon. Akadt olyan főiskola, ahol a maximális pontszámmal…
Csak hab volt a tortán a Deutsche Bank számára a Brexitről szóló népszavazás a második negyedévben. A legnagyobb német bank nyeresége szinte nullára olvadt "saját jogon" is, többek között a bank...
Immár hivatalos, hogy a 68 éves egykori first lady, New York-i szenátor és külügyminiszter a demokrata párt jelöltje a november 8-án tartandó amerikai elnökválasztáson
Mila Kunis elárult egy óriási titkot! Vajon, milyen Ashton Kutcher pénisze? A színésznő a The Late Late Show-ba ment el Christina Applegate-el, ahol James Corden faggatta őket, egy játék keretein belül.
Hihetetlen videót készítettek azok a munkások, akiket 3 medve támadott meg. Az emberek annyira megijedtek, hogy felmásztak az egyik teherautó tetejére és onnan figyelték az eseményeket.
Hozta a "kötelezőt" az Apple a második negyedévben. Az iPhone-eladások nem alakultak olyan rosszul, mint amire sokan számítottak, így a társaság kissé felül tudta teljesíteni az elemzői konszenzust....
Házkutatást tartott szerdán a japán rendőrség annak a 26 éves késes ámokfutónak az otthonában, aki előző nap tizenkilenc embert megölt, több tucatnyi megsebesített egy fogyatékkal élőknek létesített intézményben a főváros, Tokió közelében.
London - A brit Channel 5 televízió bocsánatot kért, amiért a Sam, a tűzoltó című animációs gyerekprogram egyik részében a Korán egyik oldala egy cipő alá került.
Minden lehetséges - ismerte el helyi idő szerint kedden Barack Obama amerikai elnök, hogy nem tartja elképzelhetetlennek, hogy valójában Moszkva áll amögött, hogy a Wikileaks a múlt héten kiszivárogtatott csaknem húszezer e-mailt, amelyek rossz fényt vetnek a Demokrata Pártra.
Csak hab volt a tortán a Deutsche Bank számára a Brexitről szóló népszavazás a második negyedévben. A legnagyobb német bank nyeresége szinte nullára olvadt "saját jogon" is, többek között a bank...
Az iszlamista fenyegetés még sosem volt ennyire súlyos Franciaország és az Európai Unió számára, mint most - jelentette ki Francois Hollande francia elnök kedden, miután két, az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez kötődő merénylő megtámadott Normandiában egy katolikus templomot, majd megöltek egy idős papot.
Házkutatást tartott szerdán a japán rendőrség annak a 26 éves késes ámokfutónak az otthonában, aki előző nap tizenkilenc embert megölt, több tucatnyi megsebesített egy fogyatékkal élőknek létesített intézményben a főváros, Tokió közelében.
Hétfői erősödését teljesen elvesztette kedden a forint az euróval szemben, ami elsősorban technikai elemzési okkal függ össze: 312 körül beleütközött egy erős támaszba az árfolyam, így lepattant róla...
Csúcsfoci szerdán: folytatódnak a Bajnokok Ligája selejtezői, átadják a Copa Libertadorest, illetve lesz Real Madrid-PSG és Bayern-Milan is. Emellett bringa, sznúker, tenisz!
A magyar válogatott csapatkapitányát most az Olympiakosszal hozták hírbe. Menedzsere szerint a játékos az Európa-bajnokság után nagyobb érdeklődésre számított.
Szeptemberben egésznapos munkabeszüntetést tartanak az önkormányzati köztisztviselők, akik továbbra is átlagosan 30 százalékos béremelést akarnak - mondta a Magyar Nemzetnek Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke
A francia hatóságoknak sikerült azonosítaniuk az egyik férfit, aki késsel felfegyverkezve túszokat ejtett kedd délelőtt egy normandiai templomban, mielőtt a rendőrök agyonlőtték
Ami napokkal ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, mára valósággá vált: Gonzalo Higuaín a Napoli csapatából az olasz első osztálybeli rivális, Juventusba igazolt. Mégpedig nem is akármilyen összegért.
Az utóbbi öt évben összesen háromezer, az idén eddig pedig már kétszáz bejelentés érkezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH) egyebek mellett a világhálón fellelt online pedofil tartalmakkal kapcsolatban - írta a Magyar Idők szerdán
Hatalmas lángcsóvát láthattak szerdán reggel a Dunakeszi környékén közlekedők. A több mint tíz méter magasra csapó, fáklyaszerú lángoszlopot kilométerekről is jól lehetett látni.
Házkutatást tartott szerdán a japán rendőrség annak a 26 éves késes ámokfutónak az otthonában, aki előző nap tizenkilenc embert megölt, több tucatnyi megsebesített egy fogyatékkal élőknek létesített intézményben a főváros, Tokió közelében
A világ hedge fundjai közel 21 milliárd dolláros tőkekivonást szenvedtek el júniusban, függetlenül attól, hogy egyébként a legtöbbjüknél javult a teljesítmény. A múlt havi adat összességében mínuszba...