2016. július 28. csütörtök

júl. 28
18:39
Trump azt állítja, hogy csak "szarkasztikus" volt (Alternatív Energia)
Donald Trump a demokraták szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
júl. 28
18:39
Visszadobták a feljelentést, az ügyészség nem nyomoz Volner megfigyelési ügyében (444.hu)
A legfurább, hogy a jobbikos politikus erről a kormánypárti bulvárlap újságírójától szerzett tudomást.
júl. 28
18:41
Brutális képek az M1-esen történt halálos balesetről! (Blikk)
Tata - Összetört személyautó az M1-es autópálya 72-es kilométerszelvényénél. A gépkocsi egy utánfutóról az úttestre zuhant személygépkocsiba rohant, majd felborult.A személyautóban egy svájci házaspár utazott, egyikük életét vesztette, másikuk pedig súlyos sérüléseket szenvedett.
júl. 28
18:43
Ennyi pénzt fizetett Neymarért anno a Barca és ennyit ér a játékos most! (Blikk)
Barcelona – Kiderült az igazság Neymar (24) átigazolási összege körül, akit még három évvel ezelőtt nemzetközi viszonylatban viszonylag olcsón szerzett meg a katalán együttes.
júl. 28
18:57
Öveket bekötni! Jason Bourne lezúzza Las Vegast! (Blikk)
Las Vegas – Nálunk is telt házakkal debütál a Jason Bourne című ügynökkalandos akciókrimi, amelyben végre az is látható, januárban miért zárták le többször is a bűn városának legfőbb útvonalát, a legendás Las Vegas Boulevardot, ahol Matt Damon (46) a rendőrségi Dodge Charger volánjánál párbajozott egy nyolc tonnás Lenco BearCat páncélautóval. Az is elképesztő, ahogy szanaszét zúzzák a bontásra…
júl. 28
18:57
Nagyobb pár centivel? A NAV azonnal bírságol! (Gondola)
Ha nagyobb a ház, már nem csak az áfa-különbözetet kell utólag kifizetnie, hanem a bírságot is.
júl. 28
18:57
Zsiday: itt az idő, csökkentsük a járulékokat! (Portfolio)
Itt az idő és a lehetőség a munkaadói és a munkavállalói járulék csökkentésére Magyarországon - mondta Zsiday Viktor a Klubrádiónak. A Megbeszéljük című műsor "Mi a teendő" rovatában a befektetési...
júl. 28
18:57
Drónokkal támad a cseh rendőrség (ATV)
Drónokat vetne be a cseh rendőrség tömegrendezvények megfigyelésére, nehezen járható terepen végzett keresőfeladatok ellátására, valamint a gyorshajtás és más közúti vétségek elleni küzdelemben.
júl. 28
18:59
Tehetetlenül hallgatta végig a mozgássérült férfi, ahogy ellopják az autóját (Blikk)
Budapest — Barátai segítsége nélkül ki sem tud mozdulni a lakásból Koncz Balázs. A mozgássérült férfinak ugyanis elkötötték speciálisan átalakított autóját – a saját háza elől. Balázs másfél éve használta az egyedi módon átszerelt Volkswagen Caddyt.
júl. 28
19:01
Gyászol Oszvald Marika (Blikk)
Gyászol a színházi világ! Szinte felfoghatatlan, hogy elhunyt Marik Péter Jászai Mari-díjas színművész. Oszvald Marika a Mokkában emlékezett meg szeretett kollégájáról, s bér letört volt a színésznő, elismerően mesélt Marikról.
júl. 28
19:03
Szépet erősödött a forint, esik az olajár (Privátbankár)
Az európai részvénypiacok lefordultak, a BUX is gyengült. A remek negyedéves adat után magasan nyitó Facebook napközben elvesztette erejét.
júl. 28
19:03
Házak falát döntötte ki, tetőket tépett le - Ekkora pusztítást végzett a vihar Borsodban! (Blikk)
Múcsony, Borsod-Abaúj-Zemplén megye: A hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék és az erős szél együtt pusztító hatást ért el Múcsony településén.
júl. 28
19:05
Tragédia! Hétéves kislányt ölt meg az elefánt (Blikk)
Marokkó - Meghalt egy hétéves kislány a Rabat állatkertben, akit eltalált egy kő amelyet egy elefánt dobott ki a kifutójáról. A gyermeket a mentők kórházba szálíltottá, de pár órával később belehalt sérüléseibe.
júl. 28
19:06
Ismét engedély nélküli lőfegyvert találtak (ProfitLine)
Engedély nélkül tartott lőfegyvert és lőszereket foglaltak le a rendőrök egy házban Ágfalván, az ott lakó 57 éves férfit a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége a helyszínen elfogta - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.
júl. 28
19:06
Végre befejeződhet a Pogba-szappanopera (Sport365)
A jelek szerint napokon belül befejeződhet a nyár leghosszabb megy-e, marad-e típusú kötélhúzása. Paul Pogba transzferében már csak arról kell megegyezni, ki fizesse Mino Raiola ügynöki járadékát.
júl. 28
19:12
Egyre több menekült dolgozik, csökken a munkanélküliség Németországban (444.hu)
Egy év alatt megduplázódott a Szíriából vagy Afganisztánból származó munkavállalók száma.
júl. 28
19:14
Csak viccelni akart az orosz hackertámadással Trump (444.hu)
Miután hazaárulással kezdték vádolni, magyarázkodásba kezdett a republikánus elnökjelölt.
júl. 28
19:16
Megmutatja az FHB, hol vannak a családbarát környékek (Portfolio)
Családbarátkörnyék-indexet készített az FHB Bank; a pénzintézet a fővárosi ingatlanvásárlókat szeretné segíteni az új szempontú elemzéssel - közölte a bank csütörtökön az MTI-vel. A tájékoztatás...
júl. 28
19:16
Indul a gólyák versenye a legjobb lakásokért (Pénzcentrum)
Hatalmas különbségek vannak a piacon....
júl. 28
19:16
Móka és kacagás – Mercedes-Benz CLA 250 Sport 4Matic teszt (Auto Pult)
Kecskemét büszkesége, a kizárólag hazánkban gyártott Mercedes-Benz CLA szép csendben egy ráncfelvarráson esett át, és még szinte alig száradt meg a festék az első frissített példányokon, szerkesztőségünknél máris kikötött az újdonság. Méghozzá nem is akármilyen kivitelben, hanem a bivalyerős AMG 45 sportváltozaton innen a kínálat csúcsmodelljeként, négyajtós karosszériával – és persze minden földi…
júl. 28
19:33
Oszvald Marika gyászol (Blikk)
Gyászol a színházi világ! Szinte felfoghatatlan, hogy elhunyt Marik Péter Jászai Mari-díjas színművész. Oszvald Marika a Mokkában emlékezett meg szeretett kollégájáról, s bér letört volt a színésznő, elismerően mesélt Marikról.
júl. 28
19:33
Erősödött a forint (Kripto Akadémia)
Az eurót 19 óra tájban 311,30 forinton jegyezték.
júl. 28
19:33
Új eljárást rendel el a horvát legfelsőbb bíróság Glavas háborús bűnössel szemben (ATV)
A horvát legfelsőbb bíróság új eljárást rendelt el Branimir Glavas háborús bűnökkel vádolt volt tábornok egyik - elsőfokú - ítélete kapcsán, amelyet szerb civilek ellen elkövetett háborús bűncselekmények miatt szabtak ki rá - közölte a horvát közszolgálati televízió.
júl. 28
19:33
Riói olimpia: Harcsa Zoltán esélytelenként is éremre vágyik (Agroinform)
A 23 éves ökölvívónál 15-en is esélyesebbek az olimpiai aranyéremre.
júl. 28
19:35
"Bújj hozzám, Hillary!" - Ezért ölelgette meg Obama Hillary Clintont! (Blikk)
Washington — Mint egy édesen andalgó pár, úgy öltelte meg egymást Hillary Clinton elnökjelölt és Barack Obama, az Egyesült Államok jelenlegi elnöke.
júl. 28
19:37
Bevallotta: Depressziós volt és öngyilkos akart lenni A szökés sztárja! (Blikk)
A szökés című sorozat sztárja, Wentworth Miller már többször mesélt arról, hogy bizony voltak mélypontok az életében.
júl. 28
19:39
Nem változtat markánsan a Richter a jövőképén (ProfitLine)
A vártnál jobb második negyedéves eredmények ellenére csak részben változtat idei előrejelzésein a Richter Gedeon Nyrt., a gyógyszergyár továbbra is nulla és 5 százalék közötti árbevételcsökkenést vár 2016-ban.
júl. 28
19:45
Kubatov: Vizoviczki be akart fektetni a Fradiba (444.hu)
Az óvodai ünnepségen kívül még egyszer találkoztak, állítja a Fidesz pártigazgatója.
júl. 28
19:47
Egy TEK-es utazik Rióba, hogy a magyar csapat biztonságát garantálja (444.hu)
Az ATV Start című reggeli műsorában jelentette be Csákó Ibolya, az ORFK alezredese, hogy Magyarországról egy rendőr, és egy TEK-es utazik az Olimpiára. Utóbbi a Rio de Janeiro-i központban kap helyet, illetve a magyar olimpiai csapat biztosításáért felel majd a sportesemények helyszínén. Brazília városba Csákó utazik majd, hogy együttműködjön az Europol-al, Interpol-al és az Ameripol-al.
júl. 28
19:51
Házak falát döntötte ki, tetőket tépett le - Tornádószerű pusztítást végzett a vihar Borsodban! (Blikk)
Múcsony, Borsod-Abaúj-Zemplén megye: A hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék és az erős szél együtt pusztító hatást ért el Múcsony településén.
júl. 28
19:51
Erősödött a forint (Gondola)
Erősödött a forint csütörtök estére a bankközi devizapiacon. Az eurót 19 óra tájban 311,30 forinton jegyezték a kora reggeli 313,25 forinttal szemben
júl. 28
19:51
Tovább tart a részvénypiaci pihenő Amerikában (Portfolio)
Az elmúlt hetek emelkedését kipihenve többnyire oldalaztak a legnagyobb amerikai részvények a csütörtöki kereskedésben, így a Dow enyhe mínuszban zárt. Leginkább a gyorsjelentések, vállalati hírek...
júl. 28
19:51
Reagált a Kreml Trump szarkazmusára (ATV)
"Abszurdnak és az ostobaság határát súrolónak" nevezte a Kreml csütörtökön azokat a vádakat, amelyek szerint Moszkvának köze volt a demokrata párt országos bizottságának szervere ellen végrehajtott hackertámadáshoz, amelynek következtében napvilágra került több tízezer elektronikus levél.
júl. 28
19:53
Tragédia! Hétéves kislányt ölt meg az állatkerti elefánt (Blikk)
Marokkó - Meghalt egy hétéves kislány a Rabat állatkertben, akit eltalált egy kő amelyet egy elefánt dobott ki a kifutójáról. A gyermeket a mentők kórházba szálíltottá, de pár órával később belehalt sérüléseibe.
júl. 28
19:54
Újabb furcsa részletek a müncheni ámokfutó körül (Privátbankár)
Miután kiderült, hogy iráni származású létére a müncheni ámokfutó náci nézeteket vallott és gyűlölte a bevándorlókat, most azt is feszegetni kezdték, hogy az egész megelőzhető lett volna. A rendőrség is felelős a történtekért, amiért évekkel korábban nem nyújtott neki védelmet, amikor kérte.
júl. 28
19:55
Döntse el, ki a szebb: Kiszel Tünde vagy Donatella? (Blikk)
Kiszel Tünde lánya, Donatella milliók szeme láttára lett cserfes kislányból érett kamasz hölgy. Nemrég ünnepelte a 15. születésnapját, s szépségére nem csak az udvarlók, hanem bizony a modellszakma is felfigyelt.
júl. 28
19:57
Kim Kardashian férje meglepő kijelentést tett! (Blikk)
Egyesült Államok - A legtöbb férfi nem lenne túlságosan boldog, ha a feleségét mások is láthatnák anyaszült meztelenül. Nos, Kanye West nem tartozik a többséghez.
júl. 28
20:09
Pokoli tűzvész pusztított a Fülöp-szigetek fővárosában (Blikk)
Manila, Fülöp-szigetek - A fővárosban rengeteg ház lett a tűz martaléka, az emberek az utcára kerültek. A pusztító tűzvészben rengeteg ház vált teljesen lakhatatlanná, a tüzet valószínűleg egy rosszul bekötött elektromos vezeték okozhatta.
júl. 28
20:09
Ferenc pápa: az irgalmasok szíve megnyílik a menekültekre (Gondola)
Az irgalmas szív képes megosztani a kenyeret az éhezővel, és nyitott arra is, hogy befogadja a menekülteket és a bevándorlókat - hangsúlyozta csütörtök délután Ferenc pápa azon a szertartáson, melyet a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) keretében mutatott be
júl. 28
20:09
Storcz öt éremnek, közte több mint egy aranynak örülne Rióban (Kripto Akadémia)
A legkomolyabb éremesélyekkel a női kajakosok utaznak.
júl. 28
20:11
Hihetetlen! Vállsérüléssel úszta meg a müncheni mészárlást Gábor (Blikk)
Solymár — Még egy magyar áldozata is volt az egy héttel ezelőtti müncheni lövöldözésnek, igaz, ő sérülésekkel megúszta: válltörést szenvedett az a neve elhallgatását kérő férfi, akitől nem messze nyitott tüzet az ámokfutó.
júl. 28
20:11
A török hadsereget az elnöki hivatal alá vonják (Gondola)
A török hadsereget és a titkosszolgálatot vonják az elnöki hivatal ellenőrzése alá – így foglalt állást Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön a CNN Türk hírtelevízió jelentése szerint
júl. 28
20:12
Zab Gábor a HEINEKEN Hungária új marketingigazgatója (ProfitLine)
2016 júliusától Zab Gábor látja el a HEINEKEN Hungária Zrt. marketingigazgatói feladatait. Elődje, Jan Willem van Wensem júniusban távozott a vállalattól, hogy hazájában folytassa karrierjét.
júl. 28
20:13
Videó: Így parodizálta ki az NBA-sztár Zaza büntetőjét (Blikk)
Mainz – Szerda este rendezték meg a Forma-1-es pilótaválogatott – Dirk Nowitzki sztárjai jótékonysági mérkőzést (9-6), amelynek teljes bevételét Michael Schumacher (47) gyógykezelésére fordították.
júl. 28
20:15
Nem kell húzni, magától követ a gurulós bőrönd (444.hu)
A haj tart, a csomag közlekedik.
júl. 28
20:17
Hajmeresztő dologra vállalkozott ez a férfi: 24 órára beállt háziasszonynak és anyának (444.hu)
Minden keményen dolgozó apa kíváncsi, hogy amíg ő tolja a szekeret, addig a nők mit kezdenek azzal rengeteg rájuk szakadt szabadidővel. Feleségemtől 24 órára átvállaltam a 3,5 éves Samut, a 10 hónapos Jakabot és a komplett háztartást.
júl. 28
20:27
Döntse el, ki a szebb bikiniben: Kiszel Tünde vagy Donatella? (Blikk)
Kiszel Tünde lánya, Donatella milliók szeme láttára lett cserfes kislányból érett kamasz hölgy. Nemrég ünnepelte a 15. születésnapját, s szépségére nem csak az udvarlók, hanem bizony a modellszakma is felfigyelt.
júl. 28
20:27
A magyar származású David Szalay is a jelöltek között (Gondola)
Egy magyar származású író, David Szalay is szerepel a Man Booker-díj 2016-os jelöltjeinek hosszú listáján
júl. 28
20:27
Naposabb, szárazabb idő jön (Kripto Akadémia)
Péntek délután 26-31 fokra van kilátás.
júl. 28
20:29
Aleska a szabadban szexiskedett! - Fotók (Blikk)
Mi lehetne jobb ebben a borús időben, mint egy csinos, dekoratív hölgyet nézni? Nos, nézze meg hogyan edzett ma Aleska, ráadásul nyilvános helyen!

Keresés