2016. július 28. csütörtök

júl. 28
13:35
Az ország kétharmada korruptnak tartja a kormányt (ATV)
A Fideszt legalább olyan korruptnak látja a közvélemény 2014 novembere óta, mint a 2010-ig kormányzó szocialistákat – derül ki a HVG és a Medián közös közvélemény-kutatásából.
júl. 28
13:36
5 évet kaphat a mozgássérültet megtámadó kamionos (Blikk)
Pécs - Kicsavarta a kezét majd az árokba lökte a mozgássérült férfit tavaly decemberben egy helyi buszsofőr, aki ellen most emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség.
júl. 28
13:37
Szavazás! Ön szerint Rióban is lesz dopping-botrány? (Blikk)
Szocsi — Folytatódik az orosz doppingbotrány! Kiderült, kémfilmekbe illő módszerekkel óvták a tiltott szerekkel élő sportolókat a lebukástól a szocsi téli olimpián.
júl. 28
13:39
Csökkent a spanyol munkanélküliség (ProfitLine)
Spanyolországban a második negyedévben 4,5 százalékkal, több mint 216 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma - tette közzé legfrissebb felmérésének eredményét a spanyol statisztikai hivatal (INE) csütörtökön.
júl. 28
13:39
Ez milyen titkosszolgálat? Még fényképük is volt a pap gyilkosáról, de nem tettek semmit! (Blikk)
Azonosították a normandiai templomban elkövetett késeléses merénylet második elkövetőjét is, a férfi radikális iszlamistaként ismert volt a titkosszolgálatok előtt - közölte csütörtökön a francia államügyészség.
júl. 28
13:42
Megszólalt Hajdú Péter: Valóban válságban a házasságom (444.hu)
Nincs szüksége ellendrukkerekre.
júl. 28
13:44
Kínában le akarnak számolni a nagy falat téglánként szétlopó parasztokkal (444.hu)
A helyiek gyakran csákánnyal esnek neki az erődítménynek, ha építőanyag kell nekik, de a turistáknak is adnak belőle.
júl. 28
13:46
Hosszú Katinka már úton van Rióba (444.hu)
Két úszónk és két tornászunk indult el az olimpiára a ma reggeli géppel.
júl. 28
13:48
Kilométereken át szívatta a rendőröket egy szlovák motoros (444.hu)
Végül behajtott a zsolnai kórház udvarára, hogy lerázza őket.
júl. 28
13:48
Ömlik a pénz – létrejött az igazi világuralom (Privátbankár)
Ismét egy elképesztő növekedés a Facebook eredményében – aranybánya lett a cég. Igaz, az eredmény közzététele után figyelmeztetett is a társaság, hogy ez a növekedés már nem megy akármeddig ilyen ütemben, de hát ez érthető is, hisz az emberiség közel negyede ügyfél, vagyis akit lehetett, bevonzott a cég.
júl. 28
13:50
Rajta vagy ezen a NAV-listán? Ezért ellenőrizd! (Privátbankár)
Ahhoz, hogy valaki folyamatosan szerepeljen a köztartozásmentes adózói adatbázisban, az adókötelezettségeket határidőben teljesítenie kell.
júl. 28
13:51
Csempésszen egy kis napsütést a napjába: nézegessen képeket a Miss Balaton gyönyörű döntőseiről (Blikk)
Kétnapos fotótáborban vettek részt a Miss Balaton by Cosmopolitan versenyzői Balatonfüreden, ahol Ajkai Dávid készített róluk izgalmas képeket. Nem sok ideje lesz pihenni a szépségeknek, ugyanis augusztus elsejétől már a felkészítő táborba várják őket a szervezők, augusztus 6-án pedig kiderül, kinek a fejére kerül a korona.
júl. 28
13:51
Beszakadt a 12 hónapos kincstárjegy aukciós hozama (Portfolio)
Nem volt erős a vételi érdeklődés a ma megtartott 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukción, így az Államadósság Kezelő Központ a tervezett 30 milliárd forint helyett csak 25 milliárd forintnyit...
júl. 28
13:51
Rió: Ennyi pénz jár az aranyért egy magyar olimpikonnak (ATV)
A riói olimpián egyéniben aranyérmet szerző sportolók részére 35 millió forint állami jutalom jár.
júl. 28
13:51
Riói olimpia: Ezeket az érmeket várják a magyar csapattól (Agroinform)
Az Olympic Medals Predictions az előkelő 11. helyre várja Magyarországot a riói játékok éremtáblázatán.
júl. 28
13:53
Pazar látvány: Így néz ki a sarki fény az űrből nézve! (Blikk)
Nagyon külömös égi jelenségnek lehetett szemtanúja egy űrhajós, amit meg is örökített.
júl. 28
13:53
Meddig emelkedhetnek a hazai részvények? (Portfolio)
Egyre magasabbra kúsznak a nemzetközi tőzsdék, amely a hazai börzét is húzza magával. Ebben a jó hangulatban és a magyar gyorsjelentési szezon nyitányán érdemes megnézni, hogy milyen lehetőségek...
júl. 28
13:54
Sarka Kata: Életem egyik legnehezebb időszakát élem! (Blikk)
Hajdú Péter után Sarka Kata is a Facebookon oszlatta el a kétségeket: tényleg nehéz időszakot élnek meg férjével. Az ország legismertebb sztárpárjának álomházassága hullámvölgyben van.
júl. 28
13:55
Pucér fenekű nő provokálta az országútat - videó (Blikk)
Oroszország - Pucér fe­neket villantott egy sportmotor női utasa a megelőzött sofőrökne­k. A mutatványt végig dokumentálták, de hogy pontosan miért provokálták az utazóközönséget a fiatalok, egyelőre nem tudni.
júl. 28
14:03
Tiltakozó menekültek - Rosszabbul vannak az éhségsztárjkolók Horgosnál (Spa Trend Online)
Már ötödik napja étel nélkül, a tűző napon harcolnak azért, hogy továbbmehessenek Nyugat-Európába.
júl. 28
14:05
"Ilyet senki nem ígért soha" - Tarlós reagált a 3-as metró terveire (Spa Trend Online)
A főváros el akarja készíttetni a metróvonal meghosszabbításának terveit Káposztásmegyerig.
júl. 28
14:06
Lemaradtál az ingyen hűtőről? Most már nem is lesz (Privátbankár)
Kifogyott a keret, véget ért a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hűtőgép-csere programja.
júl. 28
14:09
Pucér fenekű motoros provokálta az országúti sofőröket- videó (Blikk)
Oroszország - Pucér fe­neket villantott egy sportmotor női utasa a megelőzött sofőrökne­k. A mutatványt végig dokumentálták, de hogy pontosan miért provokálták az utazóközönséget a fiatalok, egyelőre nem tudni.
júl. 28
14:09
Miért árulna fürdőruhát és gyereksapkát a Vodafone? (Kreatív Online)
Mert ez a bikini az UV-sugárzás mértékéről is tájékoztat. IoT mintakollekciót készített a márka.
júl. 28
14:09
Merkel kilenc pontos terrorellenes javaslata (Portfolio)
Kilenc pontból álló terrorellenes biztonságpolitikai programot terjesztett elő Angela Merkel német kancellár csütörtökön Berlinben a hatóságok előzetes adatai szerint iszlamista hátterű würzburgi és...
júl. 28
14:09
A magyarok harmadának nincs munkája (Pénzcentrum)
Kevesebb a munkanélküli, mint egy éve....
júl. 28
14:09
Tarlós meghosszabbítaná a 3-as metró vonalát (ATV)
A főváros el akarja készíttetni a 3-as metróvonal meghosszabbításának terveit Káposztásmegyerig - közölte Tarlós István főpolgármester a Klubrádió csütörtök déli műsorában.
júl. 28
14:11
Megvan, mi a közös a Föld lakói közül 1,7 milliárd emberben! - Ön közéjük tartozik? (Blikk)
A Facebookot egyre többen használják világszerte, de most egy még meglepőbb információra derült fény.
júl. 28
14:12
Fahéjas-szilvás-zabos muffin (Mindmegette)
3 dl tej (1,5%-os) 20 dkg zabkorpa 1 üveg cukormentes szilvabefőtt 3 db tojás 0,5 csomag sütőpor 3 evőkanál édesítőpor fahéj
júl. 28
14:12
"Ilyet senki nem ígért" - Tarlós reagált az új hírekre (Alternatív Energia)
A főváros el akarja készíttetni a 3-as metróvonal meghosszabbításának terveit Káposztásmegyerig.
júl. 28
14:12
Itthon is csökkent a munkanélküliségi ráta (ProfitLine)
Egy év alatt 76 ezerrel, 234 ezerre csökkent a munkanélküliek száma, és 1,8 százalékponttal 5,1 százalékosra mérséklődött a munkanélküliségi ráta az április-júniusi időszakban - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
júl. 28
14:13
Csodás évforduló: Ezzel az álomnyaralással ünnepeltek Farkasházi Rékáék - videó (Blikk)
Remek ajándékot talált ki maguknak a 15. házassági évfordulójukra Farkasházi Réka.
júl. 28
14:15
Megszólalt Sarka Kata: Életem egyik legnehezebb időszakát élem (444.hu)
A Facebookon üzennek híveiknek a válófélben lévő sztárcelebek.
júl. 28
14:17
A kosaras Dirk Nowitzki élesben újra eljátszotta Zaza kihagyott tizenegyesét (444.hu)
Szerencsére nem tétmeccsen.
júl. 28
14:19
A 20 éves férfi nem elégedett meg a műszaki cikkekel, kellett neki egy fekete malac is (444.hu)
De ehhez már a szomszédhoz is be kellett törnie.
júl. 28
14:21
Újra kiszögezték a fákra a kísérteties óriási pinafotókat a Velemér melletti erdőben (18+) (444.hu)
Őrült? Kanos remete? Veszett maszturbátor? Művész? Az Őrség erdőinek trágár szörnyetege újra lecsapott.
júl. 28
14:23
Egyetlen mondat Hajdú Péter és Sarka Kata kapcsolatának válságához (444.hu)
Ha ezt az egy mondatot elolvasod, mindent megértesz.
júl. 28
14:24
Aukció: nyoma se maradt a múltkori tolongásnak (Privátbankár)
Kisebb hozammal értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
júl. 28
14:26
A turistáknak mindegy, csak minél messzebb legyenek Törökországtól (Privátbankár)
Brutálisan visszaesett a Törökországba látogató turisták száma júniusban.
júl. 28
14:27
Csúnya: Ronaldo egyszerűen félrelökte a rajongóját! (Blikk)
Cristiano Ronaldo nagyszerű focista, de vannak árnyoldalai a személyiségének. Nyilván, csúnya dolog volt kigúnyolni, mikor hisztizett a portugálok elleni Eb-meccsünkön - különösen annak fényében, hogy mi később kiestünk - de azért az sem túl szép, ami ezen a fenti videón van.
júl. 28
14:27
Most közösség elleni uszítás miatt tesz feljelentést a PM (Gondola)
A Párbeszéd Magyarországért szóvivője ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz, mert a párt szerint a kényszerbetelepítés elleni népszavazással kapcsolatos kormányzati plakátkampány kimeríti a közösség elleni uszítás fogalmát
júl. 28
14:27
Kilenc pontos terrorellenes csomaggal állt elő Merkel (ATV)
Kilenc pontból álló terrorellenes biztonságpolitikai programot terjesztett elő Angela Merkel német kancellár csütörtökön Berlinben a hatóságok előzetes adatai szerint iszlamista hátterű würzburgi és ansbachi terrortámadásra reagálva.
júl. 28
14:28
Durvul a helyzet Szíriában - nevetséges lépés Aszadtól? (Privátbankár)
Azután, hogy kormányerők híradások szerint lebombáztak négy kórházat, a szíriai elnök megint belóbálta az amnesztiát a felkelőknek.
júl. 28
14:29
Itthon is megerősíthetik a templomok védelmét (Gondola)
A Magyar Idők úgy tudja, a franciaországi templomi terror miatt itthon is megerősíthetik a templomok és a vallási intézmények védelmét
júl. 28
14:29
MSZP: a kormány a földek után az erdőket is kiszervezi a haveroknak (ATV)
Nem törődnek bele a szocialisták a földkérdésben tartandó népszavazás látszólagos kudarcába és minden követ megmozgatnak, hogy a referendum kiírásra kerüljön. Van azonban egy ennél nagyobb problémájuk, méghozzá azok az aggasztó jelek, amely alapján arra következtetnek, hogy az állami földek privatizációja után a kormány az erdővagyon kiszervezésére is sort kerít.
júl. 28
14:30
Tragédia! Utánfutóról zuhant az útra egy kocsi az M1-esen (Alternatív Energia)
A balesetben egy másik autó felborult, a benne ülők közül egyikük azonnal meghalt.
júl. 28
14:31
Ferenc pápa: Isten azzal ment meg, hogy kicsivé válik (Gondola)
Isten úgy meg menti meg az emberiséget, hogy kicsivé, közelivé és konkréttá válik - mondta Ferenc pápa csütörtökön Czestochowában.
júl. 28
14:32
Jó híreket közölt a kórházba került magyar sportoló (Alternatív Energia)
Sárosi Laura mégis elutazhat Rióba.
júl. 28
14:34
Tarlós reagált a 3-as metró meghosszabbításának hírére (Alternatív Energia)
A főváros el akarja készíttetni a metróvonal terveit Káposztásmegyerig.
júl. 28
14:42
Megint pénzt ad az EU a menekültekre (Privátbankár)
Az Európai Bizottság újabb 1,4 milliárd eurót hagyott jóvá a Törökország területén tartózkodó szíriai menekültek ellátására.

Keresés