Természetesen a NASA sem szeretne lemaradni a technológiai vívmányoktól, így a közösségi média felületein is jelen vannak. Bár arra talán nem gondoltak, hogy még ők is megüthetik a bokájukat.
Több okkal is magyarázható az, hogy az amerikai jegybank miért nem nyúlt a június 14-15-i ülésén az irányadó kamathoz, amelyek közül az egyik legfontosabb az egy hétre rá tartott brit népszavazás...
Németországban a szövetségi kormány jövőre 19 milliárd eurót, azaz közel 6000 milliárd forintot fordítana a menekültügyre a költségvetés szerdán elfogadott tervezete szerint. A tartományok elégedetlenek és a támogatás növelését sürgetik.
Az amerikai részvénypiacok nyitása után még egyértelműen borongós volt a nemzetközi befektetői hangulat, majd az erős amerikai ISM-adat után fordulat bontakozott ki. A vezető amerikai indexek pluszba...
A július elsejétől szeptember végéig tartó fokozott nyári ellenőrzés része a volt hegyeshalmi határátkelőnél zajló közlekedésbiztonsági ellenőrzés - reagált az ORFK szerda este az MTI megkeresésére, miután Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter előző nap kijelentette: a magyar hatóságok jogtalan határellenőrzést folytatnak a közös határon.
A forint ma egész nap lényegében stagnált az euróval szemben 316,5 körül, míg a dollárral szemben minimálisan erősödni tudott. A font hajnali mélyrepülése és mai szenvedése a font/forint árfolyamon...
San Francisco – Hamarosan nem lesz szükség kigyúrt kopasz biztonságiakra? A fuvarmegosztó szolgáltatásával világhírűvé vált Uber már két K5-ös robottal oldja meg az autóparkolójának őrzését San Franciscóban. Az Uber úttörő, futurisztikus megoldása bevált, felére csökkent a bűncselekmények száma.
A januártól hatályba lépő új jövedéki törvény által bevezetett kisüzemi bortermelői státus mintegy 6000 termelő adminisztratív terheit csökkenti, a könnyítés a magyar borászat mintegy 90 százalékára vonatkozik - közölte a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) az MTI-vel kedden.
A Ferencváros góltalan 90 percet követően tizenegyesekkel győzte le a friss belga kupagyőztes Standard Liege-t a Groupama Arénában játszott szerda esti felkészülési mérkőzésen.
Felháborodtak az ellenzéki pártok a Ligetben történtek miatt. Az LMP-s Csárdi Antal testközelből nézte végig az eseményeket. Ő azt mondja, már lélektani határhoz ért az ügy, és ha most nem állítják meg a Városliget Zrt-t, akkor nem biztos, hogy holnap meg lehet. A Fidesz viszont úgy reagált: politikai hisztériakeltés, amit a Városliget körül folyik. Szerintük az ellenzék csak hangoskodni tud,…
Budapest - Posztumusz hadnaggyá nevezte ki a múlt pénteki hortobágyi robbanásban elhunyt négy tűzszerész katonát Simicskó István honvédelmi miniszter - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
Posztumusz hadnaggyá nevezte ki a múlt pénteki hortobágyi robbanásban elhunyt négy tűzszerész katonát Simicskó István honvédelmi miniszter - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán az MTI-vel.
Visszavágott Niger Farage. Azt mondta, "hiányozni fog az Európai Parlament színházi hangulata, és az is, hogy én lehettem az ügyeletes mumus”. Az euroszkeptikus politikus szerint a brit kilépés lezárulta egyben az unió végét is jelenti. További részletek a videóban.
Van olyan, hogy az ember képtelen parancsolni az érzelmeinek, de olyat ritkán látunk, hogy egy szerelmes pár a nyílt utcán elégítik ki egymást, mindenki szeme láttára.
Határozatlan ideig tart az osztrák hatóságok által Burgenlandban bevezetett intenzív és szigorított határellenőrzés - tájékoztatta a burgenlandi rendőrség sajtószóvivője az MTI-t kedden délután.
A katonai együttműködés elmélyítéséről Szíriában és az ukrajnai válság rendezéséről folytatott szerdán telefonbeszélgetést Vlagyimir Putyin orosz és Barack Obama amerikai elnök - tájékoztatott a Kreml sajtóközleményében.
Az amerikai részvénypiacok nyitása után még egyértelműen borongós volt a nemzetközi befektetői hangulat, majd az erős amerikai ISM-adat után fordulat bontakozott ki és ezt a Fed mai jegyzőkönyvének...
A személyautók általában tele vannak olyan baktériumokkal, amelyek életveszélyesek is lehetnek. Az autókban gyakran több baktérium található, mint a nyilvános mellékhelyiségekben használt felmosórongyokon. Ezeket állapították meg a British University of Nottingham mikrobiológusai a személyautók higiéniai állapotát vizsgáló idei kutatásukban.
Megszavazta szerda este a lengyel szejm a kiskereskedelmi különadóról szóló törvényjavaslatot, a progresszív különadó bevezetése ellen az Európai Bizottság egyelőre nem emelt kifogást. A jogszabályt...
Az Egyesült Államokkal ellentétben Németországban nem kell büntetést fizetnie a Volkswagen (VW) német járműgyártó csoportnak, amiért a károsanyag-kibocsátási adatokat meghamisító szoftverrel szerelt...
A nagy melegben a háziállatokat több veszély fenyegeti, mint azt az állattartók gondolnák. A leggyakoribb megbetegedések a hőguta, a gyomorrontás és a gyomorcsavarodás – hívja fel a felelős gazdák figyelmét Dr. Bánfi András állatorvos a Groupama Biztosító megkeresésére. A biztosítótársaság szakértője egyúttal leszögezi: a megbetegedett kedvencek kezelése akár több százezer forintos összeget is…
Először sikerült rendes játékidőben nyerniük a portugáloknak a történelme legjobb eredményét elérő Wales ellen. Nagy taktikai harc volt, amit Ronaldo három percen belül döntött el.
Miután pénteken három, tegnap pedig egy negyedik terület is új kormánybiztost kapott, a legfrissebb Magyar Közlöny további két területet is megjelölt: kinevezték a Magyar Államkincstár (MÁK)...
Legfeljebb 25 milliárd forintot fordít az állam az Iparművészeti Múzeum rekonstrukciójára és az intézmény szakmai fejlesztésére - olvasható a Magyar Közlönyben szerdán megjelent kormányhatározatban. ...
A portugál labdarúgó-válogatott 2-0-ás győzelmet aratott Wales ellen szerda este a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság elődöntőjében, Lyonban, így elsőként jutott be a vasárnap esti fináléba
Alighogy leszálltunk a repülőről, már tűkön ülve keressük a lehetőséget, hogy internetkapcsolatra tegyünk szert. A Kaspersky Lab kutatása szerint utazásaink során türelmetlenségünk gyakran arra sarkall, hogy nem biztonságos Wi-Fi hálózatokra kapcsolódjunk, ezzel pedig komoly veszélybe sodorjuk az adatainkat.
Portugália jutott elsőként a franciaország labdarúgó Eb vasárnapi döntőjébe, miután megérdemelt, 2-0-s győzelmet aratott a torna meglepetéscsapata, Wales felett szerda este Lyonban. Cristiano Ronaldo percekkel a fejesgólja után gólpasszt adott Naninak a második félidőben. Wales néhány Bale-átlövés kivételével ártalmatlan volt. CR-ék először nyertek az Eb-n rendes játékidőben, és továbbra is…