Hihetetlen felvételeket kaptunk Kambodzsából, ahol a szegények legszegényebbjei egy temetőben kénytelenek élni mindennapjaikat. A Doeum Sleng nevű kínai-vietnámi temetőben 95 család lakik. Itt főznek, zuhanyoznak, alszanak, mosnak, végzik hétköznapi tevékenységeiket a síremlékek között, felhasználva, beépítve azokat használati tárgyként - akár fekvőhelyként - a mindennapokba.
A szerb kormány tevékenységének és reformjainak elismerése az, hogy július 19-én megnyílhat két újabb csatlakozási tárgyalási fejezet Szerbia és az Európai Unió között - vélekedtek szerbiai politikusok és szakértők azt követően, hogy biztossá vált, egyetlen uniós tagállam sem gördít akadályt a fejezetek megnyitása elé.
Az Európa-bajnokság elődöntőjében Wales és Portugália küzd majd meg egymással. Chris Colemannek a csoportból továbbjutás után már ez is egy álom, Fernando Santos pedig leszögezte: nem Bale és Ronaldo párosáról szól majd a meccs.
A Le Soir című napilap beszámolója szerint a 4 és fél perces videóban a dzsihadisták franciául énekelnek, miközben egymást követik a felvételek a novemberi párizsi és a márciusi brüsszeli terrortámadásokról.
Év végéig megszületik az az átfogó turizmusfejlesztési stratégia, amelynek alapján 2017-től a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) irányítja az ágazat fejlesztését - írja a Magyar Idők. Tokaj, Balaton,...
Az MSZP elnöke megerősítette, amit mindenki tudott: Tóth Bertalan váltja Tóbiás Józsefet a frakcióvezetői poszton. A képviselőcsoport szerda délelőtt tartotta ülését.
Egy 34 éves nőt azzal gyanúsítanak, hogy 18 évvel ezelőtt megölte újszülött gyermekét Székesfehérváron - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján.
Tüntetés vette kezdetét az Egyesült Államok déli Louisiana államának fővárosában, Baton Rouge-ban szerdára virradóra, miután a közösségi médiában nyilvánosságra került egy mobiltelefonnal készült videofelvétel, amelyen az látható, hogy két fehér rendőr vitába keveredik egy fekete férfival, majd egyikük leteperi, a másikuk pedig agyonlövi.
Marseille – Úgy hírlik, hogy az idei Európa-bajnokság lehet az utolsó nagy tornája a német labdarúgó-válogatott támadójának, Lukas Podolskinak (31) - írja a Bild című német napilap.
A magyar hatóságok jogtalan határellenőrzést folytatnak az osztrák-magyar határszakaszon - jelentette ki Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter az osztrák közszolgálati televízió (ORF) kedd késő esti műsorában
Lindsay Lohan Görögországban, családi körben ünnepelte 30. születésnapját. (Július 2-án volt 30 éves.) Új szerelme, a fiatal, mindössze 22 esztendős orosz üzletember, Egor Tarabasov is vele volt.
Tüntetés vette kezdetét az Egyesült Államok déli Louisiana államának fővárosában, Baton Rouge-ban szerdára virradóra, miután a közösségi médiában nyilvánosságra került egy mobiltelefonnal készült videofelvétel, amelyen az látható, hogy két fehér rendőr vitába keveredik egy fekete férfival, majd egyikük leteperi, a másikuk pedig agyonlövi
A Petőfi Zenei Díj gálája után is folytatódik a magyar tehetségek bemutatása a Petőfin. A legújabb zenéket két héten át maguk az előadók hozták el a rádióba, a Talpra magyart minden reggel más ismert zenészek vezették.
Fontos szerepe volt a kultúr- és tudománydiplomáciának abban, hogy 2015 a magyar külgazdaság történetének legsikeresebb éve volt - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a külföldi magyar intézetek igazgatóinak találkozóján szerdán, a budapesti Balassi Intézetben.
A magyar-osztrák határszakaszon nincsen schengeni határ, Magyarország teljesen jogtalanul végez ellenőrzést - mondta a belügyminiszter, és arról is beszélt, hogy emiatt bekérette a bécsi magyar nagykövetet.
A Fitch májusi felminősítése után ezen a héten öt és fél év után először van arra reális esély, hogy Magyarország két nagy hitelminősítőnél kerüljön vissza a befektetésre ajánlott kategóriába. Ha...
Ismét visszatért a félelem a piacokra, a befektetők elkezdtek megint aggódni az EU jövője miatt, ami a brit fontot 3 évtizedes mélypontra lökte. Lényegében az összes kockázatos eszköztől szabadulnak...
Ha nincs kertünk, udvarunk vagy balkonunk, akkor nyáron is a lakásban kell szárítanunk a mosott ruhát. Ennek azonban káros következményei lehetnek a szervezetünkre.
Milyen adózási következményei vannak annak, ha az adózó az üzleti partnerének ingyen ad át terméket? Egy olvasói kérdés apropóján Juhász Tibor okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő bontotta ki a témát.
Jövőre is folytatódik az immár három éve futó munkahelyvédelmi akció, amely jelentősen hozzájárult a munkanélküliség és a munkáltatók terheinek csökkentéséhez - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Csaknem 82 millió forintból bővítette síküveg megmunkáló kapacitását az Orosházaglas Kft. Az összeget felerészben európai uniós forrás fedezte - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Memphis - Hatalmas port kavart az Egyesült Államokban egy memphisi reptéren történt "akció", mely során egy 17 éves hallás- és látáskárosult lányt a földre tepertek, majd letartóztattak a reptéri biztonsági őrök. A lány éppen egy vizsgálaton volt, édesanyja most perli a biztonsági szolgálatot a történtek miatt.
Az új-zélandi Kitangatában túl sok a munkahely, rengeteg megfizethető lakással rendelkeznek, viszont nincs elég ember. A polgármester munkaerő-toborzási kampányba kezdett az idilli helyen.
Bártfai-Mager Andreát nevezte ki a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztosnak a kormány szerdán a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározata szerint. Az MNB pedig azt közölte, hogy Bártfai-Mager Andrea lemondott a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsában betöltött tagságáról.
Sergio Agüero is lemondhatja a válogatottságot Lionel Messi után. A két labdarúgó szoros barátságban áll egymással, és Messi visszavonulása hatással lehet a Manchester City támadójára is.
Nem is gondolná, hogy milyen veszélynek van kitéve a hallása egy látszólag csendes munkahelyen is, ráadásul statisztikák szerint ez a leggyakoribb foglalkozási betegség Európában.
Spéder/Lázár/Simicska emberét Matolcsy embere váltotta a takarékintegráció élén. Bárfai-Mager Andrea már nem is Lázárnak, hanem Orbánnak fog dolgozni, és erősebbek lesznek a jogkörei, mint Németh Lászlónénak voltak.
Megszűnt a teherautók torlódása az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pont közelében - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-t.
Szinte az összes piaci kommentár azt hangoztatja, hogy az arany árfolyamát a félelem hajtja felfelé, a befektetők a Brexit után kialakult bizonytalan helyzetben a menedék eszközök felé fordulnak. Azt...
A Toyota az év első hat hónapjában a magyarországi személyautó és haszongépjármű piacon az iparág egyik legmagasabb piaci részesedés-növekedését elérve 35,4%-al fokozta értékesítéseit a tavalyi év azonos időszakához képest, aminek köszönhetően két helyet előrelépve a hatodik helyen zárta az első félévet. A növekedés motorját a vállalat által az év első felében bemutatott vadonatúj személyautók…
Alkotmánybíróval „randizott” a nyomozók látókörébe került Spéder Zoltán – ezzel a címmel közölt képriportot a mások által Fidesz közelinek mondott Pesti Srácok. Utolértük az alkotmánybírót, aki nem kívánta minősíteni az esetet, környezetéből viszont erős jelzőket hallottunk.
Azt hiszem, szinte mindenkinek leesett az álla, amikor a Renault lerántotta a leplet a Scénic új generációjáról. Az egyterű igazán látványosra sikerült, a legnagyobb visszhangot mégis a modell kerékválasztása kapta: az újdonság kizárólag malomkőnyi, 20 colos darabokkal lesz elérhető. Most eláruljuk, hogy miért.
Hivatalosan is megerősítették: két év múlva, vagyis 2018-ban kezdik meg a Rolls-Royce Phantom új generációjának gyártását. A márka csúcsmodellje vadonatúj, teljesen alumínium karosszériát kap, így valószínűleg több száz kilót ledob majd magáról.