Több mint két évtizedes autóipari tapasztalattal rendelkezik az Apollo Vredestein új értékesítési vezetője, Matthias Urban. A szakember júliustól tölti be a pozíciót az abroncsgyártó vállalatnál. Elődje, Jaap van Wessum új kihívások felé fordul - áll a portálunknak eljuttatott sajtóanyagban.
Nyolc csapat nevezett az Apollo Tyres házi labdarúgó-bajnokságára szombaton, Gyöngyöshalászon. A bajnokság egyben csapatépítés is volt - tájékoztatták portálunkat.
● Új építésű lakások országos átlagára júliusban 441 ezer forint volt, ami 31 százalékos drágulás éves összevetésben a kínálati piac alapján ● Budapesten 23 százalékkal 556 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár ● Az új építésű lakások kínálata az idei évben 32 százalékkal nőtt, emiatt jelentősebb drágulás a közeljövőben nem várható ● A meglévő kínálatban szereplő új építésű lakásoknak…
Jár-e végkielégítés valamint 30 vagy 35 napos felmondási idő? A lényeg: 3,5 éve dolgozom határozatlan szerződéssel egy cégnél. Fel akarok mondani, munkámmal és magatartásommal sose volt probléma . A felmondás oka: pénteken éjjelre mentem be dolgozni, és egy füzetbe felírva közölték, hogy hétfőtől más műszakban kell dolgoznom. Semmi hivatalosan értesítés, nem jogkörét ellátó személy írta (kb mintha…
A Mercedes új kecskeméti gyárának frissen bejelentett megépítése kiszámítható jövőképet és Magyarországon párját ritkító karrierlehetőséget kínál a július 1-én megalakult Pallasz Athéné Egyetem (PAE) hallgatóinak - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján az intézmény ideiglenes vezetője.
Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt emberölés és testi sértés kísérletének vádjával a londoni központi büntetőbíróság hétfőn egy paranoid skizofréniában szenvedő férfit, aki tavaly év végén késsel támadt metróutasokra a brit fővárosban, egy embernek pedig az Iszlám Állam terrorista szervezet módszereit utánozva le akarta vágni a fejét.
Augusztus 1-jétől több változás is hatályba lép az adótörvények júniusban elfogadott módosításai alapján. Változik az egészségügyi ellátás finanszírozása is.
A munkáltató kötelez a napi 7 óra után naponta két óra túlórára, illetve a másik héten pedig szombaton teljes munkaidőben azaz 7 órát rendel el. Megváltozott munkaképességű személy hogy dolgozhat többet naponta mint azt a felülvizsgálaton illetve az üzemorvos megállapítottak? Akkreditált foglalkoztatóról van szó, aki idáig is így foglalkoztatta a dolgozóit, mivel itt értelmi, látás- és…
Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyomat az elmúlt évben kinevezés módosítással megbízott intézményvezetőre változtatták 2016.07.31-ig. A megbízott vezetői státusz mellé a törvény alapján pótlékot is számfejtettek. A munkaviszonyomat a munkáltató 2016.06.31-i dátummal felmondta. Az első értesítést 2016.06.27-én kaptam, a közalkalmazotti jogviszony megszűnéséről pedig 06.31-én. Szintén…
Az október 2-i kvótanépszavazáson is másképpen voksolhatnak a külföldön dolgozó, tanuló magyarok és a határon túli kettős állampolgárok - írta a Népszabadság.
Gyakori probléma ma a magyar munkaerőpiacon, hogy egy munkavállaló egy szaktanfolyam elvégzése után nem tud elhelyezkedni, mert nincsen hozzá gyakorlata. Általában a cégek minimum 1-3 év szakmai tapasztalatot kérnek, ezért esély sincsen arra, hogy a tanfolyam elvégzése után munkát találjon a dolgozni kívánó álláskereső. Erre a problémára kerestük a választ; hogyan hidalható át, hogy ne kelljen még…
Az informatikushiány komoly kárt okoz az országnak. Több cég saját programokkal támogatja a szakemberképzést és így a munkaerőhiányt is csökkentik - írja a Népszabadság.
A washingtoni Pew Kutatóközpont tanulmánya szerint az Y generáció, azaz a 18-34 év közötti fiatalok fontosnak tartják, hogy karrierjük során olyan munkakörnyezetben dolgozhassanak, ahol korcsoportjukra jellemző tulajdonságokat, mint például a technológia iránti szenvedélyüket kamatoztathatják. Az alábbi szakmai anyagból kiderül, mi szól a szolgáltató központ mint munkahely mellett.
Jeb Bush volt floridai kormányzó és volt elnökjelölt-aspiráns főtanácsadója, Sally Bradshaw kilépett a Republikánus Pártból, és valószínűleg Hillary Clintonra, a demokraták elnökjelöltjére szavaz majd a novemberi elnökválasztáson.
Nekiütközött egy személyautó a Tiszalökről Debrecenbe tartó vonat oldalának Hajdúböszörménynél hétfő este, a baleset miatt Debrecen és Hajdúböszörmény között pótlóbuszok viszik az utasokat - tájékoztatta a Mávinform az MTI-t.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a kilenc évvel ezelőtti választási kampányban törvénytelen pénzforrásokból fizethetett egy Ehud Barak elleni lejárató kampányt a rendőrség gyanúja szerint – jelentette a tízes tévécsatorna híradása vasárnap este.
A UPS üzleti jelentésében bejelentette, hogy 2016. második negyedéves egy részvényre jutó nyeresége 1,43 dolláros értékével 6 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához hasonlítva. A nemzetközi csomagszállítás működési nyeresége 11 százalékkal 613 millió dollárra növekedett, így ez már a hatodik egymást követő negyedév, mely kétszámjegyű növekedést eredményezett ebben az üzleti…
A rajongók össznépi pofonosztással tisztelegtek az egy hónapja elhunyt Carlo Pedersoli emléke előtt. A Magyar Kétfarkú Kutyapárt kezdeményezte,hogy a Kaszásdűlőnél található füves területet nevezzék át Bud Spencer parkra.
Nem bánt kesztyűs kézzel az ellenfelével Megan Anderson női ketrecharcos, aki úgy megverte a riválisát, Peggy Morgant, hogy az arca felismerhetetlenségig eltorzult.
Péntek estére 311 alá tudott erősödni a forint az euróval szemben, azonban a hétfői kereskedés első felében gyengülni kezdett a magyar deviza. Délutánra viszont megint fordult a hangulat, így megint...
200 méterrel a cél előtt esett össze a budapesti Ironman egyik versenyzője. A 41 éves szlovák férfit kórházba vitték, de már nem tudták megmenteni. A triatlon résztvevői összesen 113 kilométert tettek meg: úsztak, bicikliztek, végül lefutottak egy félmaratont. Tavaly úszás közben lett rosszul egy versenyző, de őt sem tudták újra-éleszteni. Részletek a videóban.
A tavaly áprilisi, nepáli földrengés egyik túlélője, a 13 éves úszó, Gaurika Singh lesz a legfiatalabb versenyző a pénteken kezdődő Rio de Janerió-i olimpián.
Mindenkinek van olyan pillanat az életében, amikor egyszer csak elengedi, hogy mások mit gondolnak és csak úgy jól érzi magát. Így vannak ezzel a hírességek is, ám körülöttük valahogy mindig ott bujkál néhány paparazzo.
Több mint 1500 embert mentettek ki hétfőn a Földközi-tengerből az észak-afrikai ország partjainál. Év eleje óta több mint 3 ezren fulladtak meg átkelés közben.
A vezető amerikai részvényindexek eltérően teljesítenek a hét első kereskedési napján, a Nasdaq erősödik, míg a Dow Jones és az S&P 500 esik. A befektetők elsősorban az energiaszektort büntetik azt...
Úgy szeretem, hogy legszívesebben elvenném feleségül. De már megtaláltam az igazit. A BMW 4-es kabriójának talán legfinomabb verziója járt nálunk, amely igazi élményautó tud lenni, úgy, hogy közben semmilyen kompromisszumra nem késztet. Sokoldalúságát pedig ügyesen kamatoztatta a teszthét alatt: a gumifüstben üvöltő sportolóról egy szempillantás alatt kifinomult esküvői meseautóvá változott.
Világszerte több száz embertől összesen több mint 60 millió dollárt csalhatott ki egy 40 éves nigériai az interneten keresztül; a Mike álnéven ismert férfit a nigériai Port Harcourt kikötőjében vette őrizetbe júniusban a rendőrség - közölte hétfőn az Interpol.
Légitámadásokba kezdett az amerikai hadsereg az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet állásai ellen a líbiai Szirtben - közölte hétfőn Fájez esz-Szarrádzs, az ENSZ által támogatott líbiai egységkormány feje.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa hétfői ülésén megadta az előzetes szakhatósági hozzájárulást ahhoz, hogy a Mediaworks Hungary Zrt. egyedüli irányítást szerezzen a Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft.-ben - közölte az MTI-vel az NMHH.