2016. szeptember 4. vasárnap

szept. 4
0:18
Mennyit fogyaszt az autód? Kalkulátor segítségével kiszámolhatod a költséget (ProfitLine)
Melyik autó mennyit fogyaszt? A gépkocsi fogyasztása függ a gépjármű típusától valamint a megtett út (km-ben mért) hosszától.
szept. 4
0:24
A felhő-technológia kiaknázásához ez is kell (Adózóna)
A felhő-technológiában rejlő teljes üzleti és gazdálkodási potenciál kiaknázásához kultúraváltásra van szükség a cégek informatikai döntéshozatali folyamatában – állapítja meg az Oracle tanulmánya.
szept. 4
1:24
A neander-völgyiek kihalásának oka: nem volt kabátjuk (ProfitLine)
A korai emberfélékkel ellentétben, akik rájöttek, hogyan készítsenek maguknak párkaszerű ruházatot a hideg ellen, a neandervölgyieknek valószínűleg azért nem sikerült átvészelniük a jégkorszakot, mert nem tudták melegen tartani magukat az állatok bundájával - állapították meg a kanadai Simon Fraser Egyetem kutatói.
szept. 4
4:06
Siratod a banki kamatokat? Íme egy 5-8%-os hozamot ígérő befektetés (ProfitLine)
Vonzó osztalékhozam és kedvező értékeltség jellemzi a Magyar Telekomot. Ráadásul a technikai képen is megjelent a várva várt fordulós jelzés. Jövő évi eredmény után (2018-ban) akár 35 forintos osztalék is kifizethetőnek tűnik, így a részvény osztalékhozama bő 500 bázisponttal (5%-kal) verné meg a 10 éves magyar államkötvényeket.
szept. 4
5:12
Most mi lesz? Egymás után szüntetik meg az iskolabuszokat (ATV)
Egymás után szüntetik meg az iskolabuszokat az önkormányzatok, leginkább a pénzhiányra hivatkozva. A falvakból a gyerekek jó része Nógrád megyében már csak menetrend szerinti autóbuszokkal juthat el az iskolákba. A menetrend azonban nincs tekintettel a délutáni elfoglaltságokra és az egyéb iskolai programokra, így a gyerekek sok esetben nem tudnak az iskolai rendezvényeken részt venni. További…
szept. 4
6:06
Megbánta a gyilkosságot a román tüdőgyógyász (ATV)
Beismerte, és állítólag megbánta a gyilkosságot az a román tüdőgyógyász, aki a hét éves gyerekei szeme láttára lőtte agyon korábbi szeretőjét és annak férjét Nyíregyházán. A gyerekeket sokkolták a történtek, a kislány állítólag azóta nem beszél senkivel. Az orvost a román bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, és hamarosan kiadhatják a magyar hatóságoknak.
szept. 4
6:15
Ön is visszakaphat 130.000 Ft-ot a NAV-tól! Hogyan? (ProfitLine)
A kedvezőtlen demográfiai tendenciák Európában mindenhol komoly kihívást jelentenek a nyugdíj-ellátásban. Az egyéni öngondoskodás hiányában a társadalmi ellátórendszerek néhány évtizeden belül komoly kihívásokkal szembesülhetnek, így a nyugdíjbiztosítások elterjedése egyszerre szolgálja az állam és a fogyasztók érdekeit, mivel hozzájárul a nyugdíjjövedelmek kiegészítéséhez és ezáltal csökkenti a…
szept. 4
6:24
Molnár: Az MSZP vezette be az országot az EU-ba, benn is fogja tartani (ATV)
Az MSZP vezette be az országot az Európai Unióba, benn is fogja tartani – ezt Molnár Gyula, a szocialisták elnöke mondta a párt kampány-nyitóján. Pártját a legnagyobb ellenzéki pártnak nevezve azt mondta: a lehetőség megragadása a feladat, de ehhez október másodikán távol kell maradni a miniszterelnök hazug kérdésének megválaszolásától. Szigetvári Viktor szerint nem szokás hazudni azoknak, akik a…
szept. 4
6:39
Katás bt. értéke: tagi kölcsön, leltár, házi pénztár (Adózóna)
Ha egy bt. 2015 .január 1-jétől katás adózó, hogyan lehet meghatározni a cég értékét? – kérdezte olvasónk. Sinka Júlia, okleveles adószakértőnk válaszolt.
szept. 4
7:00
Három ábra arról, mekkora király volt Magyarország az elmúlt években (Portfolio)
A héten jelent meg az OECD friss elemzése a tagállamok állampapírpiacáról, az anyagban több Magyarország szempontjából hízelgő ábra is szerepel. Ezek a grafikonok alátámasztják azt, amiről már...
szept. 4
7:09
Sonka, polenta és grappa: olasz konyha, a spagettin túl - 1. rész (Mindmegette)
A Magyarországhoz legközelebb fekvő olasz tartományban az Alpok az Adriával, a rusztikus hegyvidéki konyha pedig a tengerpart kifinomult konyhaművészetével randevúzik. A találkozásukból született ételek osztrák és szlovén vonásokat is mutatnak, hiszen sokáig itt volt az Osztrák–Magyar Monarchia tengeri kijárata. Ezekből adunk most egy kis ízelítőt!
szept. 4
7:15
Ezt tőled is kérdezték állásinterjún? Pert akaszthatsz a nyakukba (Pénzcentrum)
Mutatjuk azt is, hova érdemes most pályázni....
szept. 4
7:18
Ezek a fordulatok várhatók a lakáspiacon (ProfitLine)
Országszerte 15-20 ezer új lakás átadása várható 2018 elejéig az ingatlan.com friss előrejelzése szerint, így a kínálat elkezd felzárkózni az erős kereslethez. Igaz, a válság miatt elmaradt újlakás-átadások miatt több mint 100 ezer lakás hiányzik a piacról. A prognózisból kiderül az is, hogy a lakáshitelezés is emelkedőre került: az erőteljes - júniusban például 44 százalékos bővülés ellenére -…
szept. 4
7:33
Az Ötöslottó nyerőszámai a 35. héten (Pénzcentrum)
Vajon elvitte valaki a főnyereményt?...
szept. 4
7:36
Indulhatna ennél szebben a reggel? (444.hu)
Amíg a hírek megérkeznek, nézd élőben, hogyan pihennek a kiscicák a Kitten Academy cicamenhelyen: (Egy kis izgalomért érdemes visszatekerni a közvetítést néhány órával, ahol például játszanak vagy mosakodnak)
szept. 4
7:38
Új Netflixes sorozatban tér vissza az Állítólag csapata (444.hu)
Visszatér legendás műsor három nem szakállas műsorvezetője.
szept. 4
8:09
Időjárás: mire számíthatunk ma? (2016.09.04) (Pénzcentrum)
Itt a Pénzcentrum 2016.09.04-i időjárásjelentése....
szept. 4
8:09
Százezren tüntettek az abortuszhoz való jog ellen Chilében (444.hu)
Ott jelenleg akkor is tilos az abortusz, ha az veszélyezteti az anya vagy a baba életét.
szept. 4
8:11
Börtön járt volna egy eldobott papír zsebkendőért, önkéntes jogászok mentették meg a hajléktalant (444.hu)
Hat éve minden péntek délután a Blahán várják az Utcajogász fiatal jogászai azokat, akik máshol nem számíthatnak igazi jogi segítségre.
szept. 4
8:13
Ma avatják szentté Teréz anyát (444.hu)
Magyarországi idő szerint délelőtt fél tizenegykor kezdődik a ceremónia.
szept. 4
8:21
Bolgár és német csapatok Romániában (Alternatív Energia)
Máris megindult az ellencsapás Erdélyben. Hírek Nagyszeben visszavételéiről. Osztrák, magyar és német csapatok román határterületen harcolnak
szept. 4
8:23
Babos Tímea a legjobb 16 közé került (Alternatív Energia)
"Nem volt egyszerű felállni a pályára egy ilyen egyéni meccs után, de vannak céljaim, így tudtam, mi a dolgom."
szept. 4
8:24
A kövér emberek agya hamarabb megöregszik (ProfitLine)
Feltűnően kisebb a túlsúlyos középkorú emberek agyának fehérállománya az azonos korcsoportú soványokéhoz viszonyítva - derítették ki a Cambridge-i Egyetem kutatói, akik kiszámolták, a különbség azt jelenti hogy, a túlsúlyos emberek agya tíz évvel idősebb a soványokénál.
szept. 4
8:25
Elsüllyedt turistahajó - Egy túlélő mondta el, mi történt (Alternatív Energia)
A parti őrségnek 82 embert sikerült kimenteni, egy hajótörött után még kutatnak.
szept. 4
8:27
Az utolsó rohamra indulnak - Ezekben a percekben veszi vissza ezer katona az ISIS utolsó bástyáját - videók, fotók (Blikk)
Vasárnapra tervezik Szirt városánál az utolsó csatát a líbiai kormányerők az Iszlám Állam terroristái ellen, miután szombaton újabb támadást indítottak a líbiai fővárostól 450 kilométerre fekvő városnál a dzsihadista terrorszervezet megmaradt erői ellen.
szept. 4
8:39
Csokis-banános muffin (Mindmegette)
20 dkg liszt 2 teáskanál sütőpor 1 teáskanál szódabikarbóna 3 teáskanál kakaópor (nem instant) 1 db tojás 17,5 dkg cukor 1 dl olaj 1 pohár kefir 3 db érett banán fahéj étcsokoládé
szept. 4
8:39
Theresa May: nem lesz zökkenőmentes a Brexit (Alternatív Energia)
A kormányfő szerint Nagy-Britannia sikert kovácsolhat a kilépésből.
szept. 4
8:42
Ez itt a Föld, élőben az űrből (444.hu)
Csodálatos, mint mindig.
szept. 4
8:45
"Ha meghal, az nem a mi felelősségünk" - helyszíni riport az ukrán frontról (ATV)
A világ jelenleg Szíriára figyel. Európát lefoglalja a migránskrízis, Ukrajna kikerült a hírekből. Pedig változatlanul háború van Ukrajnában, minden este megy az adok-kapok a keleti területeken. Egy éjszakát töltöttünk az ukrán katonákkal az avgyievkai fronton. A Hetek cikke.
szept. 4
8:47
Kvótanépszavazás: Az ATV-ben csapott össze a két oldal (ATV)
Élő adásban ütköztette álláspontját az Amnesty International igazgatója és a Századvég kutatási igazgatója az őszi népszavazásról.
szept. 4
8:54
Elég volt már az áremelésből: mi történik az üzemanyagárakkal? (Privátbankár)
A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. Márpedig a Reuters adatközlése alapján a héten a benzin ára a mediterrán piacon, heti átlagban 0,5%-kal lett olcsóbb, a gázolaj ára 5,4%-kal csökkent. Mit hoz ez a magyar benzinkutakon? A GKI Energiakutató ezúttal is kiszámolta, mire számíthatunk.
szept. 4
8:57
Segítsen! Nem ért haza az iskolából a tatabányai kislány, őt keresi most mindenki (Blikk)
Nem érkezett haza az iskolából pénteken a 17 éves Veres Virginia tatabányai otthonába. A család kéri, hogy aki tud róla valamit, segítsen!
szept. 4
8:57
G20 - Történelmi gesztust tett Obama és Hszi Csin-ping (Alternatív Energia)
Washington és Peking egyszerre ratifikálták a tavaly Párizsban megkötött klímavédelmi megállapodást.
szept. 4
8:59
Cuki képpel kíván szép vasárnap reggelt Sarka Kata! (Blikk)
A reggelek általában sosem indulnak könnyen, de szerencsére most hétvége van, így a legtöbben kihasználhatják az időt egy kis pihenésre. Akinek gyermekei vannak, azok tudják, hogy a koránkelés az esetükben független a naptártól, - hacsak úgy nem, hogy suliidőben alig lehet kirobbantani őket az ágyból, hétvégén viszont már korán reggel kipattan a szemük.
szept. 4
9:03
Zarándokvonat indult Mátraverebélyre (Gondola)
Először indult útnak az Angyalos Boldogasszony-zarándokvonat a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyre a budapesti Keleti pályaudvarról vasárnap hajnalban
szept. 4
9:03
Tusk: Európa lassan megtelik (ATV)
Az Európai Unió lassan eléri azt a pontot, amelyen túl már nem tud újabb menekülteket befogadni - jelentette ki vasárnap Hangcsouban az Európai Tanács elnöke, aki a világ 19 legfejlettebb gazdaságú országát, valamint az Európai Uniót tömörítő G20-csoport csúcstalálkozója alkalmából érkezett a kínai városba.
szept. 4
9:05
Választás Mecklenburg-Elő-Pomerániában (Gondola)
Tartományi törvényhozási (Landtag-) választás kezdődött vasárnap reggel a németországi Mecklenburg-Elő-Pomerániában
szept. 4
9:05
Több tízezren tüntettek az abortusz törvény enyhítése ellen Chilében (ATV)
Tízezrek vonultak utcára helyi idő szerint szombaton a chilei főváros központjában, hogy tüntessenek az abortuszhoz való jog tervezett bevezetése ellen.
szept. 4
9:07
Kezdődik a Zsidó Kulturális Fesztivál (Gondola)
Vasárnap kezdődik a szeptember 11-ig zajló Zsidó Kulturális Fesztivál, amelynek programját különböző zenei világokat vegyítő koncertek, mozipremier előtti vetítések, könyvbemutatók és kiállítások színesítik a főváros több helyszínén
szept. 4
9:09
Ismeretlen múmiát rejt Hori koporsója (Gondola)
A pápai múmia titokzatos szerzet, már csak azért is mert a koporsó az övé, a bebalzsamozott test azonban egy több száz évvel később élő férfié
szept. 4
9:12
Nő a fizetés az egészségügyben - mikor kapnak annyit, mint egy villanyszerelő? (Privátbankár)
Az egészségügyben dolgozók bére az elkövetkező években több ütemben emelkedik. A szakorvosok örülnek is ennek, de még mindig a tizedét keresik meg az angliai fizetéseknek - persze már az is előrelépés, ha kapnak annyit, mint egy magyar villanyszerelő.
szept. 4
9:15
Citrusos-zabkekszes mascarponekrém (Mindmegette)
25 dkg mascarpone 20 dkg görög joghurt (zsíros) 2 db tojás (sárgája) 2-3 evőkanál vaníliás cukor 1 db narancs 1 db citrom 1 db lime 1 evőkanál balzsamecetkrém 1 csokor citromfű 1 kanál habfix 5 db zabkeksz 1 kevés fahéj 1 db őszibarack néhány levél menta
szept. 4
9:15
Trump bent imádkozott, kint ellene tüntettek (Alternatív Energia)
A fekete szavazók több mint 90 százaléka Hillary Clintont támogatja.
szept. 4
9:15
Csak tíz piktogramból áll, mégis mindent elmond a 21. századi társadalom életmódjáról (444.hu)
Adj okostelefont az embernek, és egy napra lefoglalod. Taníts meg őt internezni, soha életében nem fog unatkozni.
szept. 4
9:17
Kivégezték az iszlám vezetőt (Alternatív Energia)
Mir Kaszim Alit már két évvel ezelőtt halálra ítélték a 45 évvel ezelőtt elkövetett háborús bűnei miatt.
szept. 4
9:18
Kiállítás a pesti srácokról (Gondola)
Az 56-os pesti srácokról nyílik interaktív kiállítás és indul programsorozat szeptember 20-án Budapest VIII
szept. 4
9:19
Tízezrek tüntettek Erdogan ellen (Alternatív Energia)
A török elnök diktatórikusnak ítélt lépései miatt tiltakoztak.
szept. 4
9:20
Tusk: az EU már nem sokáig bírja (Gondola)
Az Európai Tanács elnöke a G20-csúcson azt kérte, a nemzetközi közösséget, hogy vegye ki a részét a menekülthullám jelentette teherből
szept. 4
9:22
Ferenc pápa ma szentté avatja Boldog Kalkuttai Teréz anyát (Gondola)
Nobel-békedíjas apáca, a Szeretet Misszionáriusai rend alapítója szentté avatása az irgalmasság rendkívüli szentévének egyik legnagyobb tömegeseménye.
szept. 4
9:30
Hogy került az a rengeteg pénz a bankszámlánkra? (Privátbankár)
Még eggyel kevesebb okunk van bemenni a bankfiókba: egyre több a készpénz befizetésére is alkalmas automata, egyre nagyobb összegek kerülnek így a bankszámlánkra.

Keresés