Babos Tímea vegyes párosban is befejezte szereplését az Amerikai nemzetközi teniszbajnokságon, a nyolcaddöntőben 6:3, 7:5-re kapott ki az amerikai Eric Butorac oldalán a Jaroszlava Svedova, Bruno Soares kazah, brazil kettőstől.
A mellplasztika az egyik legnépszerűbb plasztikai sebészeti műtét, hiszen előnyösen megváltozik a testkontúr, nő az önbizalom. Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni a lehetséges szövődményekről sem.
A brit szigeteken élő lengyeleket ért újabb támadás után három lengyel tárcavezető: Witold Waszczykowski külügy-, Mariusz Blaszczak belügy-, valamint Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter készül sürgősen Londonba - közölte vasárnap este a PAP hírügynökséggel a lengyel külügyi szóvivő.
Hétfőn az európai zónában kilenc mérkőzéssel folytatódnak a labdarúgó vb-selejtezők. A Vuelta a harmadik, a US Open a második hetébe fordul. Íme, a mai sportműsor.
Spanyolország több városában tartottak tiltakozó akciókat Nicolas Maduro venezuelai elnök ellen a hétvégén; a spanyol hatóságok adatai szerint vasárnap mintegy ötszázan, főként venezuelaiak vonultak utcára Madridban, követelve az elnök leváltását célzó népszavazás kiírását, a politikai foglyok szabadon bocsátását, valamint a humanitárius segélyszállítmányok beengedését a dél-amerikai országba.
Németországban a szociáldemokrata párt (SPD) végzett az első helyen, az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) pedig a berlini vezetés menekültpolitikáját élesen bíráló Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt mögé szorult a vasárnapi mecklenburg-elő-pomerániai tartományi törvényhozási (Landtag-) választáson az urnazárás után megjelent első becslések szerint.
Budapest — Egyetlen rossz mondat miatt reális esélye volt arra Józsefnek, hogy egész életére rács mögött maradjon. Egyik ismerőse ugyanis gyilkossági ügybe keveredett, majd amikor megkérdezték a rendőrök, hogy kit tart jó barátjának, annyit felelt: K. Józsefet.
Örkény — Az elsődleges információk szerint puszta kézzel verte agyon szállásadóját egy férfi szombaton Örkényben, az áldozat családi házában. A Pest megyei településen szombat reggel értesítették a rendőrséget, hogy vérbe fagyva találták házában az egyik falubelit.
Nyíregyháza—Kolozsvár — A Blikk információja szerint csak napokkal a tragédia után mondták meg a nagyszülők a hétéves ikerpárnak, Leának és Lázárnak, hogy édesanyjukat soha többé nem láthatják, mert S. Dan golyója végzett vele.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 35. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 3 (három) 11 (tizenegy) 26 (huszonhat) 32 (harminckettő) 34 (harmincnégy) 44 (negyvennégy) Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt; az 5 találatos szelvényekre 256 760; a 4 találatos szelvényekre 5000; a 3 találatos szelvényekre 1180 forintot fizetnek. (MTI)
Budapest — Áll a bál a hazai mulatós fronton. A Sláger Tv több sztárja is azt nyilatkozta a Blikknek, hogy nem kapták meg a jogdíjakból nekik járó pénzt.
Budapest — Kisebb riadalmat okozott Samantha Fox poggyásza a Liszt Ferenc repülőtéren. A popdíva pénteken érkezett Magyarországra, hogy fellépjen a Miskolci Sörfesztiválon, de az ötfős stáb egyik bőröndje elveszett. A reptéren tartózkodott a Blikk olvasó-riportere, ő számolt be a történtekről.
Budapest — Egy gyönyörű helyen lévő XII. kerületi ingatlant passzolt át tavaly márciusban, a Quaestor bukása utáni napokban Tarsoly Csaba és felesége egy másik házaspárnak – tudta meg a Blikk.
Rio de Janeiro — Az asztaliteniszező Berecki Dezső (34) tudja, élete talán legnagyobb esélyével élhet, s mindezt Dzsudzsák Balázsnak (29), a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányának is köszönheti. Dzsudzsák támogatta a pingpongos felkészülését, aki érmet szeretne szerezni Rióban!
Nőket zaklathattak a németországi Essenben egy fesztiválon a hét végén, a helyi rendőrség vasárnapi összesítése szerint hat feljelentés érkezett szexuális zaklatás miatt. Az Essen Original nevű, pénteken kezdődött háromnapos, ingyenes szabadtéri fesztivállal kapcsolatban összesen 26 feljelentést tettek, a többi között testi sértés, zsebtolvajlás és a fegyvertartásról szóló törvény megsértése…
Borús idővel, sok esővel kezdődik a hét, majd ismét visszatér a napsütéses, nyárias idő 30 Celsius-fok körüli maximumokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. Hétfőre a sok eső veszélye miatt Somogy és Zala megyére másodfokú, Baranya, Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas és Veszprém megyére elsőfokú…
Tévévitát kezdeményezett a népszavazásról az Együtt. Szigetvári Viktor az ATV stúdióiban vitázna a pártok képviselőivel, mert szerinte a nézetek ütköztetése segíthetne valóban megismerni a pártok álláspontját. A népszavazás mellett az ősz fő témája lesz a politikában az oktatás és az egészségügy helyzete. Valamennyi frakció készül a saját javaslataival, amelyeket a parlamentben vitathatnak majd…
A magyarországi mikro- és kisvállalkozások 50, illetve 45 százaléka alkalmazza a rugalmas munkaidőt az úgynevezett atipikus foglalkoztatási formák közül, a részmunkaidős megoldás a kisvállalkozások 61 százalékánál fordul elő, a mikrovállalkozásoknak pedig a 22 százaléka él ezzel a lehetőséggel – derül ki a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. megbízásából a KutatóPont által készült kutatásból.
A magyar bérekre rakódó elvonásokat ismerve aligha lehet a munkáltatói járulék csökkentése ellen érvelni. Az azonban már nem annyira egyértelmű, hogy ettől az eszköztől a munkaerőhiány problémájának...
„Kerüljék az üres beszédet, amikor a gazdasági növekedés gyorsításáról beszélnek.” Erre kérte a házigazda kínai elnök a G20-as találkozó résztvevőit. A világ legerősebb gazdaságait tömörítő csoport értekezletén Donald Tusk azt mondta: az unió hamarosan eléri azt a pontot, amikor már nem tud több menekültet befogadni. Barack Obama pedig azt ígérte Erdogan elnöknek: segítenek a puccskísérlet…
Ami a számunkra fontos jegybankokat illeti: az Európai Központi Bank a kamatokról dönt, a Fed legújabb Bézs-könyvét teszi közzé, míg a Magyar Nemzeti Bank az augusztusi ülés jegyzőkönyvét publikálja...