Mintegy 200 millió forintos eszközbeszerzéssel, fele részben európai uniós forrásból növelte termelési kapacitását a pécsi Somapak Csomagolástechnikai Gépgyártó Kft.
Nem tudni, hogy provokálni akart vagy csak figyelmetlen volt annak az iráni hajónak a kapitány,a amelyik túlságosan közel merészkedett egy amerikai hadihajóhoz.
Jennifer Lopez szakított kedvesével, Casper Smarttal. Bár a külvilág felé mindig azt kommunikálták, hogy minden rendben a kapcsolatukkal, már jó ideje csak veszekedve, kiabálva tudtak beszélni egymással.
Az iskoláskor új igényeket teremt a gyerekszoba berendezésében. A szülők feladata ilyenkor egy tanulásra és pihenésre egyaránt alkalmas szoba kialakítása. A berendezés során könnyű elkövethetni olyan hibákat, amelyek negatívan hathatnak nemcsak a gyermek egészségére, hanem iskolai teljesítményére is. Vegyük most sorra a leggyakoribbakat.
Onyutha Judit időjóst hatalmas tragédia érte, ugyanis hosszan tartó betegség után elhunyt szeretett édesanyja. Bár Judit tudta, hogy bármikor bekövetkezhet a legrosszabb, lélekben egy ilyen helyzetre szinte lehetetlen felkészülni. Amikor jött a telefon, hogy nagy a baj, azonnal repülőre pattant, hogy utoljára megvallja az édesanyjának, hogy mennyire szereti is őt.
Elrabolták és agyonverték a bolíviai belügyminiszter-helyettest sztrájkoló és utakat lezáró bányászok csütörtökön az ország egyik hegyvidéki települése, Panduro közelében
Az általános forgalmi adó (áfa) további csökkentését tartja szükségesnek a sertéságazatban a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) – mondta a VHT elnöke csütörtökön Budapesten egy szakmai kerekasztal-beszélgetésen.
Budapest – Orbán Viktor (53) miniszterelnök elmondta, Magyarország egy olyan masszívabb védelmi rendszert épít a magyar-szerb határon, amely több százezer ember megállítására is kész.
Ma este rendezik meg az ország 11 településének 12 állatkertjében az Állatkertek éjszakája elnevezésű programot, amelynek során szakvezetéssel, látványetetéssel és interaktív programokkal várják a látogatókat
A IV. században élt kínai orvos és író, Ke Hong tett elsőként említést arról, hogy az ételmérgezést, hasmenést hígított széklet beöntésével gyógyították. Ezt hívták sárga levesnek. Európában a XVII. században tehenek bélpanaszait kezelték ezzel a módszerrel, majd 1958-ban dr. Ben Eiseman ismertetett egy esetet, amikor páciensének álhártyás bélgyulladását sikerült egészséges emberből nyert,…
Meg kell erősíteni a magyar-szerb határzárat, ezért egy újabb kerítéssor létesül a határszakaszon a legmodernebb technikai eszközökkel - ezt Orbán Viktor miniszterelnök közölte pénteken, aki két...
Az euró és a dollár fillérre csütörtök esti kurzusán forgott, a svájci frankkal szemben viszont kissé gyengült a forint péntek reggelre a bankközi devizapiacon.
Újabb erős utórengés rázkódtatta meg pénteken reggel Olaszország középső részét, és okozott további károkat Amatrice településén. Újabb halálos áldozatokról, sérülésekről ugyanakkor egyelőre nincs hír.
Az Uber egy konferenciahívás keretein belül ismertette néhány tucat részvényesével az első féléves eredményeit. A sajtóban megjelent információk szerint az amerikai operáció kivételével globálisan az...
Meg kell erősíteni a magyar-szerb határzárat, ezért egy újabb kerítéssor létesül a határszakaszon a legmodernebb technikai eszközökkel - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A gazdasági válságtól és ennek a kisebb orosz bankokra gyakorolt negatív hatásaitól való félelmükben tömegével pártolnak át a legnagyobb bankhoz, a Sberbankhoz az orosz ügyfelek, ami a bank...
Autóba rejtett pokolgép robbant péntek reggel a főként kurdok lakta, délkelet-törökországi Cizre városban, a készenléti rendőrség ellenőrzőpontjánál, kilenc rendőr meghalt, több mint hatvan ember megsebesült - jelentette a Habertürk török hírtelevízió.
Bírósági döntés született arról, hogy Hillary Clinton amerikai demokrata párti elnökjelölt újonnan előkerült elektronikus leveleit a külügyminisztériumnak szeptember 13-ig nyilvánosságra kell hoznia
Amikor idén az olaj ára 30 dollár / hordó alá esett, a bankok eldobtak kapát-kaszát és azon kezdtek el dolgozni, hogy megszabaduljanak az energiapiaci kitettségüktől. Hiába nőtt azóta 80 százalékot a...
Mintegy 50-80 ezer ember hiányzik a zöldség-gyümölcs ágazatból az idénymunkák időszaka alatt - közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke a Világgazdasággal
A nagy sportesemények és zenei fesztiválok ellenére az alacsonyabb átlaghőmérséklet miatt elmaradt a várt kiemelkedően jó sörértékesítés a nyári hónapokban - olvasható a Magyar Nemzet pénteki számában
Legkevesebb nyolc külföldi vesztette életét az olaszországi földrengésben - legalábbis ezt véli tudni Londonból az AFP francia hírügynökség az érintett országok kormányainak jelzései alapján
Iránban belpolitikai és történelmi okai is vannak, hogy egy hét alatt szétesett a megállapodás Moszkvával az orosz bombázók ügyében. De mit mutat az incidens a térség jövőjére nézve?
Az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésnapján megválasztja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának új tagját - írta a fideszes Bánki Erik közlésére hivatkozva pénteki számában a Magyar Idők
Ázsiában vegyes mozgások voltak megfigyelhetők a ma reggeli kereskedésben, a japán részvényindex a vártnál rosszabb júliusi inflációs adatok miatt több mint 1 százalékot esett. A határidős indexek...
Öngyilkos merénylő követte el azt a robbantásos támadást a főként kurdok lakta, délkelet-törökországi Cizre városban péntek reggel, amelyben tizenegy rendőr meghalt, hetvennyolc ember - javarészt szintén rendőr - pedig megsebesült - derül ki az Anadolu török állami hírügynökség jelentéséből.
A maga szerény 1500 lóerős teljesítményével a Bugatti Chiron méltán pályázik a világ leggyorsabb autója címre, különösen, ha a teljes csomag tudását nézzük. A vásárlók azonban folyamatos fejlődésre vágynak, amelyre az elektromos rásegítés adhat választ.
Napok óta a 310-es szint körül mozog az euró-forint árfolyam, és nincs hír, ami megmozgatná a kurzust. A kiváró hangulat a tőkepiac más szegmenseire is jellemző, az értékelések szerint a befektetők...