A tudományos-fantasztikus filmek és regények alapján nagy többségünk úgy képzeli, hogy a földönkívüli civilizációk tagjai szörnyszerű lények, nagy fejjel, hatalmas szemekkel és kicsi, vékony testtel. Egy egészen friss kutatás azonban arra a nem kevéssé meghökkentő megállapításra jutott, hogy az idegenek – feltéve természetesen, hogy léteznek ilyene
Az már biztos, hogy a közutakon az önvezető autózás jelenti a jövőt, azonban arról eddig egyáltalán nem esett szó, hogy mi a helyzet akkor, ha letévedünk a kiépített utakról. A Ford most erre is választ adna, ugyanis egy olyan rendszert fejleszt, ami kemény terepen is képes irányítani az autót, felismerve azt, hogy képes lesz-e átkelni az adott akadályon a négykerekű.
November 15-től csak a szerződéssel nem rendelkező üzleti partnereinél limitálta két csomagterméknél (MPL Üzleti csomag és MPL Netcsomag) a feladási mennyiséget. A változtatás az egyetemes postai szolgáltatást nem érinti – áll a cég közleményében.
A Volkswagen Beetle modernizált verziója immár második generációját éli – már elég régóta –, és azt már korábban elárulták a németek, hogy ebben a formában nem fog tovább folytatódni a modell élete. Most azonban újabb lehetőségek adódtak, méghozzá az elektromos hajtásláncok térhódításának köszönhetően, és úgy tűnik, hogy a németek komolyan elgondolkodnak egy ilyen lehetőségen.
Összesen 30 milliárd forintot nyert versenyképességének és termelékenységének erősítésére 530 mikro-, kis- és középvállalkozás a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) 5 pályázatán, a támogatásokkal csaknem 60 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg – közölte Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára…
„Botrányosan jó ez a dízel” – a Volkswagen kapcsán sokat hallott kifejezés így új értelmet lel. Megújult, felfrissült formában teszteltük a kompakt kategória egyik, ha nem a legjobb képviselőjét, nem akármilyen eredményre jutva: ez a Golf a legjobb autó, amit nem szabad megvenni.
A világ legnagyobb vagyonkezelője, a norvég állami nyugdíjpénztár szerint változtatni kell a pénzpiacok jelenlegi működésén, hogy minden kereskedő egyenlően férhessen hozzá a lényeges információkhoz - írja a Bloomberg. A devizapiacok...
Kedvenc edzőtermemben gyakran szembesülök azzal, mennyi sóvár és irigykedő pillantást vált ki egy-egy rendkívül hajlékony jógázó kecses mozgása. Nem tagadom, én is szívesen legeltetem a szemem a kígyótestű jógikon, ugyanakkor mozgásterapeutaként legtöbb nőtársamnál jóval árnyaltabban vizsgálom a hajlékonysággal kapcsolatos kérdést. Nézzük meg, vajo
Jogaik megsértése miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordult Carles Puigdemont leváltott katalán elnök és Carme Forcadell, a feloszlatott katalán parlament elnöke - közölte a strasbourgi székhelyű bíróság pénteken.
Kiss Éva, a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC kapusa nem szerepel a decemberi világbajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott 19 fősre szűkített keretében.
„Botrányosan jó ez a dízel” – a Volkswagen kapcsán sokat hallott kifejezés így új értelmet lel. Megújult, felfrissült formában teszteltük a kompakt kategória egyik, ha nem a legjobb képviselőjét, nem akármilyen eredményre jutva: ez a Golf a legjobb autó, amit nem szabad megvenni.
A fővárosi rendelet a Hungária körúton élők számára is lehetővé teszi a kedvezményes parkolást, illetve eltörli a parkolójegyek kihelyezésének kötelezettségét, de ez 31 nap múlva lép hatályba.
Miután 1943-ban a szovjet hírszerzés tudomást szerzett arról, hogy az ellenség atombombát fejleszt, Igor Vasziljevics Kurcsatovot (képünkön) bízta meg a Szovjetunió vezetése a nukleáris program beindításával. A tudós ekkor éppen a hadihajók mágneses aknák elleni védelmén dolgozott, a II.
Vlagyimir Putyin és Donald Trump szót váltott egymással az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) szervezet vietnami csúcstalálkozó protokollfotózásán.
Te is olyan síelő vagy, aki nem csak egy hétre utazik el egy szezonban síelni? Ha több mint 15-20 napot síelsz egy évben, neked is megérheti szezonbérletet vásárolni! Több mint 60 olyan síterepcsoportot gyűjtöttünk össze, melyek egy közös síbérletet adnak ki több síterepre. Óriási a választék, adunk hát pár tippet!
Haszan Naszrallah, a Hezbollah libanoni síita szervezet vezetője kijelentette pénteken, hogy Szaúd-Arábia hadat üzent Libanonnak és a Hezbollahnak, és Szaad Haríri kormányfőt, aki múlt héten egy Szaúd-Arábiában rögzített tévébeszédben lemondott, fogva tartják a vahhábita királyságban.
A bejelentkezett húsz pályázó közül tizenegyen nem teljesítik az induláshoz szükséges törvényes feltételeket - közölte Klára Peknicová, a cseh belügyminisztérium szóvivője.
A riasztási fokozatnál a belső égésű motorral hajtott, rendszámtábla nélküli segédmotoros kerékpárok forgalmát is korlátozzák – közölte a Főpolgármesteri Hivatal
Megnyílt a budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár pénteken Budapesten, a Vörösmarty téren. Az Európa tíz legszebb vására között számon tartott, több hétig tartó eseményen gazdag gasztronómiai kínálattal, zsűrizett kézműves és iparművészeti termékekkel, ünnepi műsorokkal várják a látogatókat november 10. és december 31. között.
Libaleves, ludaskása, párolt lilakáposzta, sült libacomb: november második hétvégéjén a legtöbb étteremben Márton-napi fogásokkal várják a vendégeket. Ha viszont nem akarunk vagy nem tudunk most vagyonokat hagyni a vendéglőben, mi magunk...
November elsejétől péntekre már 12 forinttal, 363 forintra emelkedett a benzin literenkénti átlagára. A drágulást főként a kőolaj kitermelésének csökkentéséről szóló hírek és geopolitikai feszültségek okozzák - közölte az InfoRádió kérdésére az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője.
Szombattól tovább szigorodik a budapesti szmogrendelet, riasztási fokozatnál a belső égésű motorral hajtott, rendszámtábla nélküli segédmotoros kerékpárok forgalmát is korlátozzák - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
A 30 milliónál olcsóbban kínált ingatlanok körében az érdeklődések több mint harmada a panellakásokra érkezik az ingatlan.com statisztikái szerint. Az eladási árnál milliókat számíthat az, hogy milyen állapotban van a lakás, ezért érdemes lehet belevágni - csak szánjuk rá az időt, mert nem biztos hogy gyorsan találunk hozzá szakembert.