Ön engedné, hogy épüljön mecset, azaz iszlám templom Magyarországon? Mi a vezető értelmiségiek, és az utca emberének a véleménye a zaklatási botrányról, és annak szereplőiről? Miért hallgat a színházi szakma? Miért nem fognak Koltai Jánoson az évek? Mindezekre választ kaphat a Heti Napló Sváby Andrással vasárnapi adásában, 19:00-kor az ATV-n!
A Candida albicans a normál flóra résztvevője. Az egészséges szervezetben igen ritkán fordul elő az enyhe lefolyású betegségekért felelős kórokozó, ám a legyengült immunrendszerű betegeknél súlyos, gyakran végzetes kórfolyamot indíthat el.
Az idei ENSZ-klímakonferenciát a Fidzsi-szigeteki Köztársaság elnököli, a szigeteken azonban gyakorlati okokból, és a hatalmas költségek miatt, nem tarthatták meg a rendezvényt. Ezért lett a helyszín a németországi Bonn, ahol az ENSZ klímaváltozási ügynöksége székel.
Kihúzták az Ötöslottó 45. heti nyerőszámait; a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 46. héten már 1 milliárd 424 millió forintért izgulhatunk. Az Ötöslottó...
Ön mit tenne, ha hajléktalanok élnének az ablaka alatt? Nagyvárosi nyomor és mocsok az orrunk előtt. A hivatalok egymásra mutogatnak, a helyi lakosok pedig tehetetlenek. A Heti Napló riportja.
Szaad Haríri libanoni kormányfő a szaúd-arábiai fővárosból, videóüzenetben mondott le hivataláról, s azóta se tért haza, egyes vélemények szerint azért, mert a szaúdiak nem engedik. A rendkívül törékeny, aprócska Libanon több gigász érdekszférája, a mostani közel-keleti viaskodást így roppantul megszenvedi.
Jelentős változásokra van szükség az oktatásban - legalábbis ez derült ki az ellenzéki pártok elképzelései alapján. A Civil Közoktatási Platform meghívására 10, a választáson is induló párt politikusa mondta el terveit arról, mit és hogyan változtatna, ha tehetné. További részletek a videóban.
A fővárosban, Baranyában, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyében is történt halálos gyalogos gázolás 2017. november 11-én. A rendőrség az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét – olvasható a police.hu-n. Ebben az időszakban az időjárási, a látási és az útviszonyok egyaránt kedvezőtlenül változnak. A gyalogos balesetek magas számához nagy mérték
Az ember egyik legnagyobb hiábája, hogy mindenkinek meg akar felelni, mindent megtesz, csak hogy értékeljék. Annak azonban, amit ad, csak a töredékét kapja vissza. Tényleg muszáj így viselkedni, belerokkanni ebbe? Szakértőnk, Kováts Krisztina cikkét olvashatjátok.
Még az év vége előtt megkezdik a szerbiai Komercijalna Banka privatizációját, amelyre szerb lapértesülés szerint három érdeklődő van, közöttük az OTP Bank is.
Donald Trump amerikai elnök vasárnap vietnami sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre elmondta: nem tartja elképzelhetetlennek, hogy egy napon barátok lesznek Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.
Kiszabadult és szombaton a Terrorelhárítási Központ munkatársainak kíséretében Budapestre érkezett az a magyar állampolgár, akit október 21-én raboltak el nigériai kalózok - közölte a TEK szombaton este.
Hajdú Péter a tőle megszokott alapossággal járja körbe azokat a témákat, amikről mindenki beszél, amik mindenkit érdekelnek. Ma exkluzív különkiadással: Koós János 80 éves. Esti Frizbi Hajdú Péterrel, vasárnap este 21:00-kor az ATV-n.
Az egyes szilárd tüzelőanyagok használatának veszélyeire, a lakossági hulladékégetés tilalmára és káros hatásaira hívja fel idén is a figyelmet a Földművelésügyi Minisztérium a Fűts okosan! felvilágosító és tájékoztató kampányával.
A most megnyíló állateledel-üzemegység tovább erősíti Svájc és Magyarország gazdasági kapcsolatait, stabilitást és újabb lehetőségeket jelent a vállalat közel 2000 hazai beszállítója számára és Vas megye fejlődésében is jelentős szerepe van – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Nestlé Purina büki gyáregységének pénteki átadásakor.
Óriási nyersgyémántot találtak Sierra Leonéban, mindössze néhány hónappal az után, hogy a mostani 476 karátos drágakőnél is méretesebb, 709 karátos darabra bukkantak.
Emelkedő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 39 435,24 ponton állt, ami az előző heti záróértékénél 327,43 ponttal, 0,82 százalékkal alacsonyabb.
Legkevesebb négyszáz ember, feltételezhetően az Iszlám Állam nevű terrorszervezet áldozatainak maradványait tartalmazó tömegsírt találtak Irak északi részén, egy korábbi katonai bázison - jelentette az iraki sajtó a helyi kormányzóra hivatkozva.
Megkezdődött az elnökválasztás második fordulója vasárnap Szlovéniában: a hivatalban lévő államfő, a balközép politikai elveket valló Borut Pahor és szintén baloldali kihívója, Marjan Sarec mérkőzik meg egymással
Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati voksolást: Lendvajakabfán, Tilajban és Váraszón polgármestert, Kárászon pedig egyéni listás képviselőket választanak
Az atomfegyverek még mindig az erőegyensúly zálogai a világban - mondta Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő szombat reggel az M1 aktuális csatornán Ferenc pápa szavaira reagálva, aki a Vatikánban a nukleáris leszerelésről zajló nemzetközi találkozón szólalt fel.