A sok egyéb siker mellett most összejött ez is: A hétvégén átlépte a magyar filmek idei nézettsége az egymillió főt. A magyar alkotások 2008 óta nem látott magas nézőszámát nyereményjátékkal ünnepelte a Magyar Nemzeti Filmalap és a Cinema City Magyarország.
Brenner János rábakethelyi káplán az 1956 utáni időszak első olyan magyar egyházi személye lesz, akit boldoggá avatnak, "a kádári diktatúra első boldoggá avatott áldozata" - mondta Soós Viktor Attila történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) tagja az M1 aktuális csatornán vasárnap
Kívül mézes, ropogós bőr, belül pedig porhanyós hús jellemzi ezt a pompás egészben sült csirkét, amit egyszerűen nem lehet nem szeretni. Köretnek zsenge zöldségekkel tálaljuk, amik tökéletesen kiegészítik ezt a fogást. Nem utolsó sorban pedig a karácsonyi menü egyik éke lehet. Jó étvágyat!
A terv az volt, hogy elkészítsék a legjobb Porschét. Nem sportautót, mert az már rég megszületett. Olyat, amit mostanában imádnak az emberek, egy SUV-t, de ami úgy megy, mint egy 911-es, csak öt főnek is elég tágas, és több, mint 700...
A Kükládok-szigetcsoport délnyugati tagjáról, a Folégandroszról készített remek felvételeket az a drón, amelyet a „mezei” fotókészítés mellett alacsony Föld körüli pályára (Low Earth Orbit, LEO) is befogtak. Ennek pedig mi nagyon örülünk, hiszen úgy csodálhatjuk meg Görögország egyik legszebb szigetét, ahogyan eddig csak nagyon kevesen.
A pikkelysömör (psoriasis) olyan bőrbetegség, mely gyakran vörös, hámló foltokkal jelentkezik. Több típusa is van, de legtöbb esetben a beteg egyszerre csak egyféle típustól szenved. Néha előfordul, hogy a tünetek elmúlnak, majd egy idő múlva valamilyen külső vagy belső kiváltó tényező hatására a betegség egy másik típusa jelentkezik. Cikkünkben a
Kevés statisztikai adat lát napvilágot a jövő héten, de annál érdekesebbek lesznek: kiderülhet, miért döccent meg a magyar ipar, információkat kapunk a száguldó magyar építőipari termelés mögötti aggasztó folyamatokról és ha igazak az elemzői várakozások, most valami igazán nagy durranást kell látnunk a magyar GDP-ben.
Óriási nyersgyémántot találtak Sierra Leonéban, mindössze néhány hónappal az után, hogy a mostani 476 karátos drágakőnél is méretesebb, 709 karátos darabra bukkantak.
Egy új, országos kutatás szerint a magyarok számára fontos az élelmiszerek összetétele, energiatartalma, azonban a vásárlási és fogyasztási döntéseket megalapozó, a tápanyag-bevitellel kapcsolatos tudás meglehetősen hiányos. Bár...
Becsületbeli ügynek nevezte szombaton Krakkóban Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) vezetője, hogy Lengyelország háborús jóvátételt követeljen Németországtól a második világháborúban okozott pusztításért.
Mély gazdasági válság és politikai krízis sújtja a brazil társadalmat. A lakosság biztonságérzete is csökken az elharapózó bűnözés rémtetteitől. A Rio de Janeiró-i favellákban a kábítószerbandák könyörtelen harca folyik.
Véget ért a Fidesz tisztújító kongresszusa Budapesten a Hungexpón. Délelőtt szó volt többek között a következő olimpiára való készülésről, a manipuláló sajtóról, az eddigi eredményekről és a választás tétjéről. Délután az Európában és a világban fenyegető káoszról, a Magyarországot fenyegető veszélyekről, a múlt eltörléséről is szó esett. Döntöttek
Kiszabadult és szombaton a Terrorelhárítási Központ munkatársainak kíséretében Budapestre érkezett az a magyar állampolgár, akit október 21-én raboltak el nigériai kalózok - közölte a TEK szombaton este.
Orbán Viktor rászólt Kövér Lászlóra, aki nem akart beszédet tartani a Fidesz mai kongresszusán, amely a párt történetének eddigi legnagyobb kongresszusa.
Az MSZP szerint hiába alakult meg a családügyi kabinet, ez a kormány nem családbarát, mert nem érdekli, hogy megszülessenek azok a gyermekek, akik a lombikprogrammal világra jöhetnének
Kevés statisztikai adat lát napvilágot a jövő héten, ezek közül a harmadik negyedéves bruttó hazai termék (GDP) alakulásának előzetes adatai számíthatnak leginkább a piac érdeklődésére.
Bejelentették a Fidesz vezető pozícióira jelöltek nevét vasárnap a Fidesz XXVII., tisztújító kongresszusán. Meglepetés nincs, egy alelnök személye változik.
A hétvégén átlépte a magyar filmek idei nézettsége az egymillió főt. A magyar alkotások 2008 óta nem látott magas nézőszámát nyereményjátékkal ünnepelte a Magyar Nemzeti Filmalap és a Cinema City Magyarország.
Egyetemi képzés - építőkockával? Nem is olyan lehetetlen! Az egri után a nyíregyházi egyetemen is elkezdődhet egy olyan képzés pedagógusoknak, amelyben a Lego segítségével próbálnak meg ismereteket átadni. A módszer iránt a közép- és általános iskolai tanárokon túl egyre több óvodapedagógus is érdeklődik.
Gyermekek esélyteremtésére, mozgássérült fiatalok támogatására és életmentésre szeretné fordítani a felajánlásokat a közmédia Jónak lenni jó! jótékonysági kampányának idei kedvezményezettje, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat - mondta Győri-Dani Lajos, a szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke vasárnap az M1 aktuális csatornán
A kormány az idén egymilliárd forinttal támogatja a szociális ágazatban dolgozók lelki egészségének megőrzését - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága.
Sokan még akkor is képtelenek megtakarítani, ha egyébként a jövedelmükből telne rá. Vannak akik elindulnak az úton, félreteszik a fizetésük egy részét, ám a megspórolt pénzt végül mégiscsak idő előtt költik el valamire. Az ilyen...
"Rendben vagyok, csak bátorítsanak" - ezt Orbán Viktor mondta, amikor megérkezett a Fidesz 27. tisztújító kongresszusára. A párt szimpatizánsai szinte megrohamozták a miniszterelnököt. Voltak, akik csak átölelték, de voltak olyanok is, akik szelfizni szerettek volna vele. Az erről készült videót Orbán saját Facebook-oldalán osztotta meg.
Legalább huszonkét rendőr megsebesült a marokkói futballválogatott győzelmét ünneplő szurkolók randalírozása miatt kialakult összecsapásokban Brüsszel központjában - jelentette a belga sajtó vasárnap.
Kimaradások vannak a UPC Magyarország internet-, televízió- és vezetékestelefon-szolgáltatásaiban Budapest VII., XI. és XIV. kerületében - közölte a cég.