A hamburgi Oliver Haberstroh állítja: az Amazon robotja magától kapcsolt be, és bömböltette a zenét hajnalban a szomszédok kárára. A cég szerint Alexa jól működött.
Érdektelenségbe fulladhat a magyar válogatott idei utolsó mérkőzése. A szurkolók kemény magja már jelezte távolmaradását, a többi nézőt pedig a téliesre fordult idő és főképp a csapat luxemburgi játéka riaszthatja el az eseménytől. Kedd este Costa Rica ellen ér véget Szélesi Zoltán rövidre szabott szövetségi kapitányi korszaka.
A Kúria szerint törvénysértő volt az, hogy a Szegedi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a 2015-ben a röszkei határon történt tömegzavargás ügyében első fokon terrorcselekmény miatt elmarasztalt Ahmed H. ítéletét és új elsőfokú eljárást rendelt el.
Jelentős, kétmilliós sérelemdíj megfizetésére kötelezte a 444.hu-t kiadó Magyar Jeti Zrt.-t Kálomista Gábor producer részére a Fővárosi Ítélőtábla a napokban meghozott ítéletében. Mindemellett arra kötelezte a kiadót, hogy a közel 400 ezer forintos fellebbezési illeték nagy részét is fizesse meg az államnak.
A vártnál nagyobb mértékben nőttek októberben a termelői árak az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics kedden közzétett jelentése szerint.
Alaposan odamondott a miniszterelnöknek Bródy János. Az ismert magyar zenészt Orbán arra a Facebookon közzétett fotójára reagált, amely a Fidesz vasárnapi kongresszusán készült és azon rengeteg küldött szelfizik vele.
Az utánpótlás-nevelést nem lehet teljesen piaci alapon végezni, mivel a szülőktől nem követelhető annyi anyagi hozzájárulás, amennyire szükség lenne – vélekedik Markovits László. A Vasas Sport Club elnöke szerint az állami támogatásokkal megvalósuló infrastruktúra-fejlesztésekre égető szükség volt, modern létesítmények nélkül nem beszélhetünk még s
Az Országgyűlés új törvényeket hozott az adózás rendjéről és az adóigazgatási rendtartásról. Önálló törvény rögzíti a vámeljárásokra vonatkozó szabályokat, és ugyancsak külön jogszabályt alkotott a parlament az adóhatóság végrehajtási tevékenységéről.
Egyre többet olvasni arról, hogy sok profi befektető lufit kiált a részvénypiacokon, azonban a világ legnagyobb alapkezelőjének, a BlackRocknak a vezetője szerint egyelőre semmi ok a hisztériára. Részvénypiacok Larry Fink a Reuters...
Erősebb védelmet és a csalások hatékonyabb felgöngyölítését biztosító jogszabályt fogadott el kedden az EP. Erősebb védelmet és a csalások hatékonyabb felgöngyölítését biztosító jogszabályt fogadott el kedden az EP -...
Továbbra is Ókovács Szilveszter vezetheti a Magyar Állami Operaházat, főigazgatói megbízatása 2018. február 15-től öt évre szól - közölte a kultúráért felelős államtitkárság.
Átadták kedden a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. távvezérlésű toronyirányító központját, amellyel néhány év múlva már nem csak a ferihegyi repülőtéren lévő toronyból, de innen, a szolgálat irányítóterméből is képesek lesznek a szakemberek a légi forgalmat irányítani. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter korszakalkotó, 21.
„Theresa May nem Margaret Thatcher, nincs olyan fogása” – ezzel válaszoltak orosz politikusok a brit miniszterelnök különösen éles, Moszkvának címzett beszédére. Theresa May többek között azt mondta: Oroszország „hamis hírekkel” akarja aláásni a nyugatot.
A HR legnagyobb kihívása napjainkban a legjobb jelöltek megtalálása, a kulcsemberek megtartása és fejlesztése, valamint az ehhez szükséges kompetens vezetői réteg kialakítása. Ha a folyamatokat megfelelően megtervezik, stratégiát alkotnak, növelheti a HR a vállalatok versenyképességét. Erről szólt a 3. BaBér Panoráma konferencia, amelyet egy kis vi
A buszokat nem irodisták vagy szerelők vezetik, hanem olyan munkatársak - akár főállásban, akár besegítői munkakörben - akiknek megvan minden szükséges képesítésük - közölte a BKV Zrt. kedden az MTI-vel.
Pablo Picasso Guernica című művéhez kapcsolódó, több mint 2000 dokumentumot tartalmazó ingyenes online könyvtárat hozott létre a madridi Zsófia Királyné Múzeum (Museo Reina Sofía).
A 27 évvel ezelőtt véget ért polgárháború után újabb fegyveres konfliktus kirobbanásától tartanak a helyiek Libanonban. A harcok kitörésének előjelét látják abban, hogy Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein és Kuvait néhány nappal ezelőtt arra szólította fel saját állampolgárait, hogy sürgősen hagyják el a Földközi-tenger partján fekvő
Rákos Lili fejére még augusztusban került fel a Miss Balaton koronája. A fiatal királynő most nyereményautóját is átvehette, ugyanis megszerezte a jogosítványát. Lili azóta szinte ki sem száll az autóból, a napi teendők mellett az őszi et is a kis Renault Twingóval fedezi fel.
A McLaren nagyjából 1 hónapja, tulajdonképpen meglepetésszerűen jelentette be, hogy még a BP23 kódnéven futó F1 utód előtt érkezik új hiperautójuk, mely minden eddigi modelljüknél vadabb lesz. Az angolok akkor csak az újdonság látványos, hármas kipufogó kivezetését mutatták meg nekünk, de ezúttal egy újabb részletet is felfedtek, ráadásul immár az is biztos, hogy december 10-én hivatalosan is…
Ifjabb Donald Trump, az amerikai elnök legidősebb fia helyi idő szerint hétfőn beismerte, hogy közvetlen kapcsolatban állt a WikiLeaks tényfeltáró és kiszivárogtató oldal munkatársaival a 2016-os amerikai elnökválasztás előtti hetekben.
Az Országgyűlés keddi döntése súlyosan, foglalkozásuk eltiltásával szankcionálja azon elkövetőket, akik 18 év alattiak kárára követnek el a nemi élet szabadsága, a nemi erkölcs elleni bűncselekményt.
A 24.hu ma reggeli cikkével kapcsolatban kiadott egy tájékoztatást délután a Miniszterelnökség, amely azt hangsúlyozza, hogy a szerző a Miniszterelnökségtől kapott válaszokat - melyben cáfolták az értesüléseit - szelektíven használta...
Hamarosan befejeződik az idei betakarítás, az őszi betakarítású növényekből ebben az évben valamivel több mint 10 millió tonna termett, szemben a tavalyi 12,3 millió tonnával.
A Consumer Reports nem csupán márkánkénti átlagban nézi a meghibásodások számát, hogy aztán elkészítse megbízhatósági rangsorát, hanem az egyes modelleket
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a taxis szakmai szervezetekkel, érdekképviseletekkel, vállalkozásokkal egyeztetve 2018 január elsejétől 10 százalékos tarifaemelést kezdeményez a fővárosi önkormányzatnál - jelentette be Dudás Zoltán, a kamara közlekedési osztályának elnöke.
A 24.hu ma reggeli cikkével ("Levegőben lóg az összes uniós támogatásunk felfüggesztése") kapcsolatban kiadott egy tájékoztatást délután a Miniszterelnökség. Ez egyrészt azt hangsúlyozza, hogy a szerző a Miniszterelnökségtől kapott...
Az Egyesült Államok szenátorainak egy kétpárti csoportja bejelentette a bankszektort sújtó szigorú szabályozások egy részének eltörlését - írja a CNBC. A Dodd-Frank törvény szigorú előírásait még a pénzügyi válság hatásainak...
A következő év meghatározó lehet a Nyugat-Balkán euroatlanti perspektívájára nézve, és ez attól függ, hogy a régió készen áll-e a nyitott problémák leküzdésére Hashim Thaci szerint. Ezért szorgalmazza Belgrád és Pristina párbeszédét. Koszovó köztársasági elnöke hangsúlyozta: történelmi megegyezésre, a helyzet konszolidálására és a kölcsönös megbéké
Korszerű MR-készüléket kapott a budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ. A géppel elvégezhető a klinikai gyakorlatban szükséges összes képalkotó vizsgálat – közölte az intézmény.
Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerbiztonsági hatóság (FDA) engedélyezte az első olyan tabletta forgalomba hozatalát, amelynek bevétele digitálisan nyomon követhető.