2017. november 14. kedd

nov. 14
1:51
Közútra vágyik? - itt az új Citroën C3 R5 versenyautó (Auto Pult)
A Citroën a DS kiválásával sportos kisautó nélkül maradt, ugyanis a normál C3 nem kapta meg a DS3 Racing izmos 1,6-osát. Azóta a franciák modellje ráadásul már új generációba is lépett, és bár a márka filozófiája hagyományosan a kényelemre törekszik, azért a sportosabb rajongókra is gondolnak rendszerint. Éppen ezért lángolt fel a pletyka a C3-as sportos változatáról, amelyet a most bemutatott R5…
nov. 14
1:55
Még a 2030-as éveket is az olaj határozhatja meg (Auto Pult)
Miközben az elektromos autózás folyamatosan növekvő számokat és komoly technológiai előrelépéseket tud felmutatni, a jövőkutatók továbbra is a hagyományos motorral ellátott autók dominanciáját jósolják közép és hosszú távon. A OPEC szerint 2040-ben éri el abszolút csúcsát az olajfogyasztás, ebben a tekintetben csak bő 23 év múlva lehet majd érezni a villanyautók térnyerését.
nov. 14
1:59
40 millió a legolcsóbb Ferrari – csak éppen egy könyv (Auto Pult)
Manapság legalább 60 millió forintos befektetéssel érdemes számolni, ha egy új Ferrari tulajdonosai szeretnénk lenni. Éppen ezért egy 40 milliós ajánlat igazán jónak hangzik – kivéve esetünkben, mikor is pusztán egy könyvről van szó.
nov. 14
2:03
Csúcsra tör – megérkezett az új Fiat Fullback Cross (Auto Pult)
A Fiat Fullback család új változatot kap: a Cross gazdagabb felszereltségével kíván helyt állni a pickup piacon, ugyanolyan arányban fókuszálva a munkára és az aktív pihenésre.
nov. 14
2:07
Megérte várni – az új Corvette ZR1 bemutatkozik (Auto Pult)
Az elődnél sem kapkodott a gyártó, és most sem sietett. De itt van, megérkezett minden idők leggyorsabb Corvette-je, az új ZR1, amelynek 766 lóerős csúcsteljesítménye már önmagában is sokat ígér – ráadásul az amerikaiak arról is igyekeztek gondoskodni, hogy mindezt az útra is tudja tenni a sportautó.
nov. 14
2:11
Nem a méret a lényeg, avagy inkább X3, mint X5 – új BMW X3 menetpróba (Auto Pult)
A BMW idén júniusban bejelentette az óriási népszerűségnek örvendő X3 harmadik generációját, amely elődjéhez hasonlóan tökéletesen betölti a ‘mindentudó autó’ szerepkörét, ráadásul az egyébként kiváló előző szériánál jobb és modernebb lett. Ennyi információ már önmagában is elegendő a boldogsághoz, hiszen az elmúlt évek során bebizonyosodott, hogy a közepes méretű SUV kategória képviselői ideális…
nov. 14
5:42
Olcsó autót keresel? Tudsz ennél jobbat? (Autónavigátor)
Az első hazai Swift a magyar autópark számára maga volt a megváltás, az elérhető “nyugati autó, ami persze eredetét tekintve
nov. 14
8:09
Hartley jövője nem biztos a Toro Rossónál (F1világ)
Sajtóértesülések szerint még egyáltalán nem biztos, hogy Brendon Hartley 2018-ban is lehetőséget kap a Toro Rosso Forma-1-es csapatától. Tovább »
nov. 14
8:24
Ez lesz az új G-osztály műszerfala (Autónavigátor)
Leváltani egy évtizedeken keresztül gyártott modellt kockázatos, de egyszer mindennek eljön az ideje. A Land Rover Defenderben sem volt már
nov. 14
8:42
Mercedes: Hamilton nyerhetett volna Brazíliában (F1világ)
A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff szerint Lewis Hamilton a bokszutcából rajtolva nyerhetett volna a múlt hétvégi Brazil Nagydíjon. Tovább »
nov. 14
12:06
Kínában készül a legújabb Saleen sportkocsi (Autónavigátor)
Ismét hallani a Saleenról, a szövegkörnyezet viszont igencsak különös. Az alapvetően tuningműhelyként működő vállalat az S7 gyártásának befejezése után 11
nov. 14
13:39
Hamilton: „Szívás” az F1-es motorkorlátozás (F1világ)
A négyszeres világbajnok Lewis Hamilton szerint „szívás”, hogy 2018-ban már csak 3 erőforrást lehet felhasználni egy szezonon belül, emiatt ugyanis a versenyzőknek nagyon konzervatív módon kell majd versenyezniük. Tovább »
nov. 14
13:51
Ízelítő videón a BMW i8 Roadster – a hónap végén érkezik (Auto Pult)
A BMW i8 még mindig az egyik legfuturisztikusabb autó a piacon, pedig a formailag szinte teljesen megegyező Vision Efficient Dynamics tanulmányt még 2009-ben mutatták be a bajorok, és a sorozatgyártású változat is már 3 éve a piacon van. Ettől függetlenül persze jön a kötelező frissítés, amivel együtt bemutatkozik az i8 nyitott tetejű, Roadster kivitele is, méghozzá hamarosan – a németek már…
nov. 14
14:06
Eltűnt a Ferrari FF orra az M1-es autópályán (Autónavigátor)
Komoly baleset lassította ma reggel az M1-es autópálya forgalmát. Az autó, ami eddig tisztázatlan okokból a belső szalagkorlátnak csapódott ráadásul
nov. 14
15:03
Jópofa videón a hamarosan megújuló Jeep Wrangler története (Auto Pult)
A vadonatúj Jeep Wranglert ugyan néhány képen már kívülről és belülről egyaránt megcsodálhattuk, de a teljes bemutató még hátra van. Ezúttal nem a gyáriak, hanem a Donut Media kreatív csapata csinált még egy kis hírverést a közelgő leleplezés előtt, méghozzá egy jópofa videóval, amin a Wrangler elődeinek és néhány esetben testvéreinek történetét követhetjük végig – korábban egyébként a Honda…
nov. 14
16:15
Máris frissült és keménykedik a Toyota Hilux – legalábbis Thaiföldön (Auto Pult)
Az új Toyota Hilux alig két éve mutatkozott be a nagyközönség előtt, de úgy látszik, hogy a japánok nagyon korán túlesnének az első modellfrissítésen – ilyen ütemben ugyanis biztosan több lesz, mire érkezik a következő generáció. Egyelőre ugyan csak a thaiföldi piacon újult meg az autó, azonban mivel egy globális modellről van szó, könnyen lehet, hogy hamarosan a világ többi részére, közöttük…
nov. 14
16:24
Az ultralágy lesz a legnépszerűbb keverék Abu Dhabiban (F1világ)
A Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli kedden nyilvánosságra hozta a csapatok gumiválasztásait a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjrra. Tovább »
nov. 14
16:51
Még idén megérkezik a legvadabb McLaren – újabb ízelítőn (Auto Pult)
A McLaren nagyjából 1 hónapja, tulajdonképpen meglepetésszerűen jelentette be, hogy még a BP23 kódnéven futó F1 utód előtt érkezik új hiperautójuk, mely minden eddigi modelljüknél vadabb lesz. Az angolok akkor csak az újdonság látványos, hármas kipufogó kivezetését mutatták meg nekünk, de ezúttal egy újabb részletet is felfedtek, ráadásul immár az is biztos, hogy december 10-én hivatalosan is…
nov. 14
16:54
0-tól 17 évig nézték az autók megbízhatóságát, élen a Toyota (Autónavigátor)
A Consumer Reports nem csupán márkánkénti átlagban nézi a meghibásodások számát, hogy aztán elkészítse megbízhatósági rangsorát, hanem az egyes modelleket
nov. 14
17:09
Ezen a héten sem ússzuk meg – ismét emelkednek az üzemanyagárak (Auto Pult)
Az üzemanyagárak már hetek óta folyamatosan nőnek, és sajnos nem ez lesz az a hét, amikor vége szakad ennek a tendenciának: a hétvégén 3-5 forintos drágulást jeleztek előre, és úgy tűnik, ez már szerdától megvalósul, ugyanis míg a benzin literenkénti átlagára 3, addig a gázolajé 4 forinttal nő holnaptól. Mindez azt jelenti, hogy szerdától a benzinért átlagosan 366, a dízelért pedig 373 forintot…
nov. 14
19:12
2,1 literes fogyasztással jön az i8 Spider (Autónavigátor)
Kicsapta az Ászt a BMW az i8-cal, a futurisztikus, rendkívül hatékony hibrid hajtással megépített, felfelé nyíló ajtós sportkocsinak nem is
nov. 14
19:33
70 éves a Ferrari – 7 érdekesség a márkáról (Auto Pult)
A Ferrari idén ünnepli alapításának 70. évfordulóját, amiről természetesen mi sem feledkezhettünk meg, azonban úgy gondoltuk, hogy a márka történelmét már bizonyára sokan ismerik, és könnyen hozzá is férhető, így inkább néhány igazi érdekességgel szerettünk volna szolgálni, melyek talán kevésbé köztudottak – de legalábbis kifejezetten izgalmasak.
nov. 14
21:21
Jópofa videón a hamarosan megújuló Jeep Wrangler története (Auto Pult)
A vadonatúj Jeep Wranglert ugyan néhány képen már kívülről és belülről egyaránt megcsodálhattuk, de a teljes bemutató még hátra van. Ezúttal nem a gyáriak, hanem a Donut Media kreatív csapata csinált még egy kis hírverést a közelgő leleplezés előtt, méghozzá egy jópofa videóval, amin a Wrangler elődeinek és néhány esetben testvéreinek történetét követhetjük végig – korábban egyébként a Honda…
nov. 14
21:23
Ízelítő videón a BMW i8 Roadster – a hónap végén érkezik (Auto Pult)
A BMW i8 még mindig az egyik legfuturisztikusabb autó a piacon, pedig a formailag szinte teljesen megegyező Vision Efficient Dynamics tanulmányt még 2009-ben mutatták be a bajorok, és a sorozatgyártású változat is már 3 éve a piacon van. Ettől függetlenül persze jön a kötelező frissítés, amivel együtt bemutatkozik az i8 nyitott tetejű, Roadster kivitele is, méghozzá hamarosan – a németek már…
nov. 14
21:25
Még idén megérkezik a legvadabb McLaren – újabb ízelítőn (Auto Pult)
A McLaren nagyjából 1 hónapja, tulajdonképpen meglepetésszerűen jelentette be, hogy még a BP23 kódnéven futó F1 utód előtt érkezik új hiperautójuk, mely minden eddigi modelljüknél vadabb lesz. Az angolok akkor csak az újdonság látványos, hármas kipufogó kivezetését mutatták meg nekünk, de ezúttal egy újabb részletet is felfedtek, ráadásul immár az is biztos, hogy december 10-én hivatalosan is…
nov. 14
21:27
Ezen a héten sem ússzuk meg – ismét emelkednek az üzemanyagárak (Auto Pult)
Az üzemanyagárak már hetek óta folyamatosan nőnek, és sajnos nem ez lesz az a hét, amikor vége szakad ennek a tendenciának: a hétvégén 3-5 forintos drágulást jeleztek előre, és úgy tűnik, ez már szerdától megvalósul, ugyanis míg a benzin literenkénti átlagára 3, addig a gázolajé 4 forinttal nő holnaptól. Mindez azt jelenti, hogy szerdától a benzinért átlagosan 366, a dízelért pedig 373 forintot…
nov. 14
21:29
Máris frissült és keménykedik a Toyota Hilux – legalábbis Thaiföldön (Auto Pult)
Az új Toyota Hilux alig két éve mutatkozott be a nagyközönség előtt, de úgy látszik, hogy a japánok nagyon korán túlesnének az első modellfrissítésen – ilyen ütemben ugyanis biztosan több lesz, mire érkezik a következő generáció. Egyelőre ugyan csak a thaiföldi piacon újult meg az autó, azonban mivel egy globális modellről van szó, könnyen lehet, hogy hamarosan a világ többi részére, közöttük…
nov. 14
21:31

Keresés