A legerősebb szlovák ellenzéki párt önálló minisztérium létrehozását javasolja a szociálisan kirekesztett közösségek számára, mely szavatolná a rájuk vonatkozó törvények betartását, egyúttal megszüntetné a romaügyi biztos hivatalát. A Szabadság és Szolidaritás (SaS) elképzelései között szerepel az érdem szerinti jutalmazás elve és az ilyen csoporth
Donald Trump amerikai elnök azt tanácsolta a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) tagországainak manilai csúcstalálkozójukon, hogy maguk döntsenek a sorsukról, és ne legyenek csatlósai semelyik hatalomnak. Keddi hazautazása előtt Trump azt írta a Twitter-profilján, hogy „sok jó barátra tett szert”, és jó oka van remélni: ezután kölcsönösen e
Egy családtag elvesztése sok esetben súlyos anyagi megterhelést is jelent a hozzátartozóknak, ezért érdemes róluk már idejében gondoskodni egy kockázati életbiztosítással. Minél előbb választjuk a gondoskodás ezen formáját, annál kevesebb díjat kell fizetni a biztosítóknak.
Átadták a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. távvezérlésű toronyirányító központját. Néhány év múlva így már nemcsak a ferihegyi repülőtéren lévő toronyból, hanem a szolgálat Igló utcai irányítóterméből is képesek lesznek a szakemberek a légi forgalmat irányítani. A nemzeti fejlesztési miniszter korszakalkotó, 21. századi fejlesztésn
Megszállták a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Vagyon-visszaszerzési Hivatalának ellenőrei a Mall.hu telephelyét – közölte az adóhatóság. A vevői megrendeléseket egyelőre nem tudja teljesíteni a cég. A NAV tájékoztatása szerint 4,5 milliárd forint összegű költségvetési csalást elkövető bűnszervezet felszámolására indítottak nyomozást.
Nemzeti mozgósításra szólított fel kedden Emmanuel Macron francia államfő a hátrányos helyzetű elővárosok felzárkózatására, az iszlamizmus, a diszkrimináció és a szegénység elleni harc jegyében.
Orbán Viktor (sálban), mellette Georges Leekens leendő szövetségi kapitány és Csányi Sándor MLSZ-elnök/gazdag emberFotó: M4 SportAz állás: Magyarország–Costa Rica : 0–0. (A lefújásig érdemes felidézni Orbán Viktornak az Andorra elleni lebőgés előtti nyilatkozatát.) Frissítés: Orbán befújta a hálóba a labdát, már 1-0!
A függöny a helyiség lelke. Lehet egy szoba akármilyen zsúfolt, teleaggathatjuk személyes emlékekkel, mégis a finom esésű, enyhén áttetsző anyag teszi igazán otthonossá azt.
A szövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak az idei harmadik negyedév végére 11,2 százalékkal 1247 milliárd forintra növelték vagyonukat az előző év hasonló időszakához képest.
Jórészt veszítettek értékükből az amerikai részvények a mai kereskedésben. Janet Yellen szerint a piac túl sokat vár a Fedtől, az elemzők pedig főleg a GE új terveit fogadták nem éppen kedvező véleménnyel.Alulteljesített az energiaszektor...
Garázdaság címén indított büntetőjogi eljárást az ukrán nemzeti rendőrség beregszászi osztálya amiatt, hogy vasárnap a város utcáin masírozó ukrán nacionalisták önkényesen levették a magyar nemzeti lobogót a városháza épületéről.
Szinte egyszerre jelentettek be ismeretlen telefonálók bombariadókat kedd este Ukrajnában, Kijevben és az ország keleti részében lévő Harkivban több nagy forgalmú nyilvános helyről, ami miatt több mint ezer embert kellett evakuálni.
A vadonatúj Jeep Wranglert ugyan néhány képen már kívülről és belülről egyaránt megcsodálhattuk, de a teljes bemutató még hátra van. Ezúttal nem a gyáriak, hanem a Donut Media kreatív csapata csinált még egy kis hírverést a közelgő leleplezés előtt, méghozzá egy jópofa videóval, amin a Wrangler elődeinek és néhány esetben testvéreinek történetét követhetjük végig – korábban egyébként a Honda…
Imádja a költészetet, maga is ír, de valamiből meg kell élni! – ez járhatott annak a férfinak a fejében, akit 56 betörésért vittek be a zsaruk. B. Istvánt akció közben csípték fülön az egyenruhások.
A BMW i8 még mindig az egyik legfuturisztikusabb autó a piacon, pedig a formailag szinte teljesen megegyező Vision Efficient Dynamics tanulmányt még 2009-ben mutatták be a bajorok, és a sorozatgyártású változat is már 3 éve a piacon van. Ettől függetlenül persze jön a kötelező frissítés, amivel együtt bemutatkozik az i8 nyitott tetejű, Roadster kivitele is, méghozzá hamarosan – a németek már…
Az Appeninn Vagyonkezelő Holding közölte, hogy a társaság üzletrész-átruházás útján megszerezte a Pontott Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. üzletrészeinek 26%-át. A lezajlott ügylet keretében az Appeninn 100%-os társasági...
A McLaren nagyjából 1 hónapja, tulajdonképpen meglepetésszerűen jelentette be, hogy még a BP23 kódnéven futó F1 utód előtt érkezik új hiperautójuk, mely minden eddigi modelljüknél vadabb lesz. Az angolok akkor csak az újdonság látványos, hármas kipufogó kivezetését mutatták meg nekünk, de ezúttal egy újabb részletet is felfedtek, ráadásul immár az is biztos, hogy december 10-én hivatalosan is…
Vissza kell fizetni a kampánytámogatást azoknak a pártoknak, amelyek nem ér el legalább egy százalékot az országgyűlési választásokon, a parlament ugyanis ellenzéki szavazatokkal elfogadta az erről szóló kormánypárti javaslatot.
Az üzemanyagárak már hetek óta folyamatosan nőnek, és sajnos nem ez lesz az a hét, amikor vége szakad ennek a tendenciának: a hétvégén 3-5 forintos drágulást jeleztek előre, és úgy tűnik, ez már szerdától megvalósul, ugyanis míg a benzin literenkénti átlagára 3, addig a gázolajé 4 forinttal nő holnaptól. Mindez azt jelenti, hogy szerdától a benzinért átlagosan 366, a dízelért pedig 373 forintot…
Az új Toyota Hilux alig két éve mutatkozott be a nagyközönség előtt, de úgy látszik, hogy a japánok nagyon korán túlesnének az első modellfrissítésen – ilyen ütemben ugyanis biztosan több lesz, mire érkezik a következő generáció. Egyelőre ugyan csak a thaiföldi piacon újult meg az autó, azonban mivel egy globális modellről van szó, könnyen lehet, hogy hamarosan a világ többi részére, közöttük…
Betörők kiraboltak egy párizsi whiskyszaküzletet és 673 ezer euró (210 millió forint) értékben 69 palack gabonapárlatot, köztük 100 vagy 200 ezer eurós ritkaságokat vittek magukkal - értesült a francia sajtó.
Két magyar halt meg nyugat-nílusi láz miatt az idén - erősítette meg az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága kedden az MTI-nek.