Egy nappal nyolcvanhetedik születésnapja után péntek kora reggel meghalt Salvatore "Toto" Riina, a Cosa Nostra nevű (A mi dolgunk) szicíliai maffia egykori vezetője az észak-olaszországi Parma börtönében, ahol életfogytiglani börtönbüntetését töltötte.
Két nemzetközi hitelminősítő – a Fitch és a Standard & Poor’s – is a „részleges csőd” kategóriába helyezte Venezuela hosszú távú devizaadósságát, mivel a dél-amerikai ország nem tudta időben rendezni az egyik kötvénye után járó 200 millió dollár hozamtartozást.
Meglepő fordulat: volt Forma–1-es sztárpilóták tartanak Robert Kubica (32) visszatérésétől! Pedig sokan szorítanak a korábban súlyos kézsérülést szenvedett, ezért az F1-es karrierjét hat éve szüneteltető versenyzőért, de most támadást intéztek ellene.
Az áttérésre jogosult, foglalkoztatottal rendelkező cégek több mint 80 százaléka jobban járhat, ha átáll a kisvállalati adóra (kiva), a próbaszámításokhoz ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium adókalkulátort indított.
Idén is az ügyfelek dönthették el, mely biztosítók érdemelték ki leginkább elismerésüket. Az évbiztosítója.hu oldalon leadott közel ötvenezer szavazat alapján idén is hét biztosítótársaság kapott elismerést. A reklámoktól mentes, valós értékelés most egy évig újra iránymutatással szolgál majd azoknak, akik nem a saját kárukon akarják megtapasztalni
Az Európai Unió 28 tagállamának és három központi intézményének vezetői pénteki göteborgi találkozójukon ünnepélyesen aláírták a szociális jogok európai pillérét létrehozó nyilatkozatot.
Houston – Egy több mint harminc kilométeres autósüldözés után sok mindenre gondolhattak a rendőrök, amikor pisztolyt szegeztek az ámokfutóra, de arra biztos nem, hogy feltett kézzel elkezd táncolni az autója mellett.
Alig pár órája, hogy beszámoltunk az ép ésszel szinte felfoghatatlan képességeket felvonultató Tesla Roadster bemutatkozásáról, de máris záporoznak a különböző videók, ugyanis az amerikaiak a tegnap esti leleplezés után lehetőséget adtak néhány szerencsésnek, hogy kipróbálhassák, mire képes az autó – az élmény pedig valóban letaglózónak tűnik.
Az orosz Rosznyeft olajválallat bejelntette, hogy az Ohotszki-tengeren lévő Chaivo-olajmezőn sikeresen befejezte a világ legmélyebb olajkútjának fúrását - írja a World Oil.
Egy hiánypótló tőzsdei könyv, mely nem aranyhalat ígér, hanem megtanít horgászni. A legtöbb tőzsdei kereskedőnek halvány fogalma sincs arról, mit és miért tesz a piacon. Érzelmi döntéseket hoz, melyeket utólag, racionálisnak tűnő...
Gyerekkorunk egyik nagy kedvencét nem is olyan nehéz elkészíteni, mint ahogy azt sokan hiszik. A hideg őszi időszakban pedig igazán jól esik egy finom édes kakaós csiga.
Közkeletű vélekedés, hogy a magyarok jövedelme messze elmarad attól, mint amennyi értéket termelünk. A friss GDP-GNI-statisztikák alapján van okunk kételkedni ebben, hiszen az elmúlt évben történelmi mélypontra csökkent a két mutató...
Ukrajna senkinek sem engedi meg, hogy „zsaroló hangnemben” beszéljen vele, s ez vonatkozik az új oktatási törvény körüli vitákra is – szögezte le Volodimir Hrojszman miniszterelnök pénteken a kijevi parlament plenáris ülésén.
Az élvonalbeli bajnoki mérkőzéseken szerzett gólokat tekintve Puskás Ferenc a világ legeredményesebb labdarúgója a sportág történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) összesítése szerint. Az első három helyen magyar futballista található.
Folytatódott a menetelés, a Boston Celtics hazai pályán 92-88-ra legyőzte a címvédő Golden State Warriorst az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA), ezzel sorozatban 14. sikerét aratta.
Noha sokan akadnak, akik úgy vélik, több mint veszélyes vállalkozás kapcsolatot teremteni Földön kívüli civilizációkkal (már, ha vannak ilyenek), mindez nem riasztja el azokat, akik szerint feladatunk más életet is találni a világegyetemben. Bizonyára így látja ezt az a szervezet is, ami nem oly régen üzenetet küldött egy tőlünk „csak” 12 fényévre
1 638,3 GWh kereskedési volumennel, két éves rekorddal zárta az októbert a HUPX fizikai futures piaca. Ez a mennyiség 145,4%-kal magasabb a tavaly októberi és 240%-kal a 2017. szeptemberihez képest. A piac újabb lendülete is alátámasztja a vállalat várakozásait a HUDEX Magyar Derivatív Energiatőzsde indulását illetően.
Elindult a választók mozgása, szinte minden pártnak változott a támogatottsága. Erősödik a Fidesz, átalakulóban az ellenzéki oldal – állapította meg a Závecz Research Intézet felmérése.
Juncker szerint a nyilatkozat nem maradhat „jámbor kívánságok” megfoghatatlan halmaza, hanem mielőbb akcióterv formáját kell öltenie, az EU a hitelességével játszik, ha nem tartja magát a pillér szellemiségéhez.
Orbán Viktor is aláírta a szociális jogok európai pillérét létrehozó nyilatkozatot Göteborgban, pedig azt év elején még brüsszeli támadásnak tartotta. A dokumentumban 20 kulcsfontosságú elvet határoztak meg ahhoz, hogy méltányosan és jól működjenek az EU-tagországok munkaerő-piacai és jóléti rendszerei.
Az elemzés szerint Európa 42 országának lakossága 9,4 ezermilliárd euró fölött rendelkezik. Egy európai lakos egy évben átlagosan 13 937 euró elméletileg elkölthető jövedelemből él, amely a tavalyinál 1,9 százalékkal magasabb.Európában 17 országban haladja meg a mutató az átlagot, miközben 25 országban alacsonyabb. A tíz legtehetősebb országban mér
Az persze nem titok, hogy a színész milyen brutálisan szigorúan veszi az edzést, az mégis meglepő lehet, hogy mennyire komoly felszerelést visz magával az éppen aktuális forgatási helyszínekre.