Egy idős nő Szombathelyen a Jáki úti temetőben a füves domboldalon próbált lemenni a sírok között, amikor elcsúszott és elesett.A Nyugat.hu úgy tudja, hogy az asszony esés közben megkapaszkodott egy sírkőben, aminek leborult a fejfája. A sírkő nem esett rá az asszonyra, de esés közben beverte a fejét és súlyosan megsérült.Mentőorvosi kocsi és egy m
Hónapokon keresztül a 30-32%-os sávban mozgott a Fidesz teljes népességen belüli támogatottsága, ám az októberi adatok alapján úgy tűnik, az ősz politikai nyertese a kormányzó párt. A Portfolio által figyelt három közvéleménykutató...
A Paris Saint-Germain és a Bayern München a győzelem mellett már a továbbjutást is ünnepelhette kedden a labdarúgó Bajnokok Ligájában, a legnagyobb diadalt azonban az AS Roma aratta, amely a csoportkör negyedik fordulójában 3-0-ra verte a Chelsea-t. Szerdán viszont angol nap volt: a Tottenham és a Manchester City is nyolcaddöntős lett.
A korábban becsültnél két évvel hamarabb, már 2022-ben Kína tudhatja magáénak a világ legnagyobb légiközlekedési piacát, megfosztva az elsőségtől az Egyesült Államokat.
Az emberi jogok semmibevétele, a gazdasági hanyatlás, a korrupció, a szegénység és az ezekből fakadó kiábrándultság – elemzők szerint elsősorban ezek azok a tényezők, amelyek miatt Üzbegisztánban egyre több fiatalember radikalizálódik, csatlakozik dzsihadista szervezetekhez és követ el merényleteket külföldön - írta a Magyar Idők.
Az MSZP volt elnöke szerint nagy lehetőség, hogy legyen miniszterelnök-jelölt, de nem érdemes erről szót ejteni, mert kikezdenék a kormányközeli portálok.
Szuperhősök a magyar oktatásban! A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) pályázatán Energiakövet 2017 címet elnyert két Energiakövet, Molnár Janka Sára és Nagy Bence, szülővárosukban, Székesfehérváron tartották első, rendhagyó tanóráikat.
Évtizedes csúcsot érhet el a hazai lakásépítés a következő időszakban, amikor évente akár harmincezer új lakóingatlan is elkészülhet. Az elmúlt években sikerült túllendülni a holtponton, és a kormányzati ösztönzők révén magára talált az ágazat.
Évtizedes csúcsot érhet el a hazai lakásépítés a következő időszakban: évente akár harmincezer új lakóingatlan is elkészülhet. Az elmúlt években sikerült túllendülni a holtponton, és a kormányzati ösztönzők révén magára talált az ágazat.
A piaci trendek szerint a készpénzes és a hitelre történő vásárlás is kezd háttérbe szorulni a hazai autópiacon. Ezek helyett a bankok és az ügyfelek többsége is mindinkább előnyben részesíti a lízingelést - írja a Magyar Idők.
Az autósok nagy része gyakran, vagy rendszeresen találkozik torlódásokkal a magyar autópályákon, amelyek átlagosan 15-60 perccel hosszabbítják meg az utazásuk idejét a tervezetthez képest A megnövekedett forgalom, az autópályák nagyobb...
A New York-i terrortámadást követően Donald Trump meg akarja szüntetni a vízumlottóprogramot, szigorítani akarja a terroristák megbüntetését, és a merénylőt elszállíttatná a guantánamói fogolytáborba.
Negyven ismert francia férfi írta alá kedden a Causette magazin honlapján közzétett petíciót annak érdekében, hogy a jelenlegi 11 napról hat hétre növekedjen Franciaországban az apának járó pótszabadság gyermekük születésekor.
Lehozhatjuk az Univerzum energiáit a Földre, amivel millió évekre biztosítható tiszta energiaforrás. Áttörés közelében a nukleáris fúzió megvalósítása. A fúzió kevés veszélyt rejt a hagyományos atomenergiával összevetve, s nem termel hosszú időn keresztül szennyező rádioaktív hulladékot.
Jerome Powellt jelöli Donald Trump a Fed elnöki posztjára - írja a The Wall Street Journal az ügyhöz közel álló, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Janet Yellen megbizatása 2018 februárjában jár le. Jerome Powell mellett Kevin Warsh...
Senkit sem lehet kirakni az utcára a választásokig. A Parlament kedden döntött arról, hogy a kilakoltatási moratórium november 15-től egészen április 30-ig tartson. Az LMP és a Párbeszéd képviselői: parlamenti vitanapot kezdeményeztek a devizahitelesekről. Az MSZP-t kivéve: minden párt részt vesz rajta.
Az Ázsia expressz című valóságshowban Ördög Nóra párjával és gyerekeivel együtt vágott neki a kazladnak, de egy ponton úgy tűnt, hogy hamar véget is ér az út.
Véget ért a korai tél, mától igazi, unalmas őszi idő lesz, sok felhővel, észak-keleten kisebb esővel. De legalább nem lesz nagyon hideg, 11-15 fok várható kora délutánra.
Özönvízszerű esőzések és orkán erejű szélviharok söpörtek végig hétfőn az Egyesült Államok északkeleti partvidékén, a szövetségi fővárostól, Washingtontól a kanadai határon fekvő Maine államig.
Folytatódik a koszorú-, virág- és mécsesárusok ellenőrzése, emellett a NAV munkatársai a számla- és nyugtaadást és az alkalmazottak bejelentésének szabályszerűségét is ellenőrzik.
Amíg mi szünnapon voltunk, addig a forint erősödött kicsit szerdán, majd csütörtök reggel is folytatódik a jó hangulat. Ma azonban nem elsősorban a forint, sokkal inkább az angol font sorsa lehet érdekes, hiszen tíz év után először...
Tovább nőtt a kormánypártok népszerűsége – ez derül ki a Republikon Intézet legfrissebb felméréséből, amit a 24.hu-val közölt elsőként. Az MSZP támogatottságának csökkenése Botka László távozása után megállt, a párt tizenkét százalékon áll a biztos pártválasztók között. A többi ellenzéki párt népszerűsége is stagnál.
Ma hajnalban elstartolt az év végi kötelezőkampány, 13 biztosítóból 12 hirdetett új díjakat. A Netrisk.hu előzetes díjkalkulációi szerint 15%-os díjemelkedés és mindössze 100 ezer átszerződés jöhet. A 4,7 millió hazai gépjárműből...
A világ minden negyedik ember használja legalább havonta egyszer a Facebookot és a globális digitális hirdetési bevételek több mint ötödét zsebeli be a cég - derül ki a negyedéves gyorsjelentésből. A növekedés még mindig félelmetes...
„Az adózás rendjéről szóló módosítási javaslatok nem teszik könnyebbé az adózási adminisztrációt a jóhiszemű adózók számára” – mondta el Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke a múlt héten megjelent kormányzati hírek kapcsán. Nem változik az adónemek száma, a bevallások határideje és módja, vag
Nincs szó a nem teljesítő hitelállomány túlárazottságáról, így az EKB-nak nincs oka vizsgálatot indítani az ügyben - írja az UniCredit közleményére hivatkozva a Reuters, amit a bank egy korábbi Bloomberg-értesülés miatt adott most...