2017. november 24. péntek

nov. 24
8:39
Nem lopták el az összes uniós pénzt - mi lett volna velünk Brüsszel nélkül? (Privátbankár)
Egy konferencián a korábbi pénzügyminiszter ismertette, milyen hatással volt a magyar gazdaságra a temérdek uniós pénz.
nov. 24
8:39
Újabb eltűnt fiatalt keresnek (Alternatív Energia)
Egy hete írtunk arról, hogy feltűnően sok fiatal, kiskamasz "tűnik el".
nov. 24
8:39
5000 idős ember kap ingyen laptopot (Adózóna)
Összesen 5000, hátrányos helyzetű településen élő idős kap ingyen laptopot. Az eszközök kiosztása tegnap Berettyóújfalun kezdődött el.
nov. 24
8:39
Kialakult az idei PénzSztár verseny döntőjének mezőnye (vg.hu)
Egy zalaegerszegi, egy debreceni, egy salgótarjáni és egy tatabányai diákcsapat jutott be az idén ötödik alkalommal meghirdetett PénzSztár Hazai és Határon Túli Magyar Középiskolák Pénzügyi, Gazdasági és Vállalkozói Versenyének döntőjébe, amelyre 2017. december 7-én, a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében kerül sor. A győztes csapat négy tagja ezútta
nov. 24
8:41
Hamarosan megújul a dunaföldvári Duna-part (vg.hu)
Több mint háromszázmillió forintot fordít idegenforgalmi fejlesztésekre a dunaföldvári önkormányzat, felújítják a parti sétányt és lehetővé teszik személyhajók kikötését a városban.
nov. 24
8:42
Ördögien stílusos: fotókon Ördög Nóri emlékezetes divatpillanatai (Femcafe)
Elegáns a képernyőn és a hétköznapokban is.
nov. 24
8:43
Fordulóponthoz értek a lakáscélú hitelek (vg.hu)
Az alacsony kamatkörnyezet miatt a lakáshitelek és a személyi kölcsönök kamata is a mélybe süllyedt, így ma már ott tart a piac, hogy bizonyos személyi kölcsönök kedvezőbbek egyes jelzálog alapú lakáshiteleknél – derül ki az ingatlan.com közleményéből.
nov. 24
8:45
Az argentin hadsereg elismerte, hogy robbanás volt az eltűnt tengeralattjáró közelében, 44 ember halhatott meg (Blikk)
Buenos Aires - Az argentin haditengerészet egyelőre csak a 44 fős legénység hozzátartozóival közölte a szörnyű hírt.
nov. 24
8:45
Politikai bizonytalanságok befolyásolhatják a nyugati paicokat (vg.hu)
Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai tőzsdék pénteken.
nov. 24
8:45
A Jobbik az LMP-vel is összefogna - mondta Vona Gábor a Hirado.hu-nak (hirado.hu)
Csütörtök délután a Blaha Lujza téri aluljáróban kampányolt a Jobbik pártelnöke Vona Gábor és Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője. A Hirado.hu stábja ellátogatott a nyilvános eseményre, hogy választ kapjon az elmúlt napokban előkerült zűrzavaros kérdésekre.
nov. 24
8:48
Magyarországon gyárt motorokat a Peugeot? (Portfolio)
Kelet-Európában gyártanak benzinmotorokat a PSA csoport Egy francia lapértesülés szerint akár Opel-gyárakban is megkezdhetik a motorgyártást Akár a szentgotthárdi üzem is szóba jöhet Eredetileg azt tervezte a Peugeot, hogy új kapacitást...
nov. 24
8:48
Egy japán nő bevitte a 7 hónapos gyerekét az önkormányzati ülésre, az elnök kivezettette a teremből (444.hu)
Ogata Juka ezzel demonstrálta, milyen nehéz a dolgozó nők helyzete a kevés bölcsődei és óvodai férőhely miatt.
nov. 24
8:50
Ma eladják az OTP romániai versenytársát (Portfolio)
Románia második legnagyobb bankja, a Banca Transilvania bejelentette: sikerült megegyeznie a görög Eurobankkal, így megveszi annak helyi leánybankját, a Bancpostot. A szerződést a Reuters szerint ma írják alá. A bankkal együtt az ERB...
nov. 24
8:51
Menjen tankolni! (Infostart)
Csökkent bruttó 2 forinttal a benzin literenkénti nagykereskedelmi ára pénteken, a gázolaj ára nem változott.
nov. 24
8:51
Ifjú kémek bevetésen: egyre nagyobb a félelem a kínai behatolástól (Privátbankár)
Az angolszász országokban világszerte egyre keményebb fellépést követelnek a kínai befolyásszerzés visszaszorítására. Célkeresztbe kerültek a kínai vendéghallgatók is, mert többüket rákényszerít Peking az információk továbbadására. A nyugati csúcstechnológiai cégek kínai fölvásárlása is egyre forróbb téma.
nov. 24
8:54
Sosem lesz teljes megbékélés a Balkánon (Infostart)
Hosszú ideig tarthat még, ám már elkezdődött a balkáni megbékélés a délszláv háború érintettjei között - mondta az InfoRádiónak Juhász József külpolitikai szakértő azt követően, hogy a hágai Nemzetközi Törvényszék életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélve Ratko Mladic volt boszniai szerb parancsnokot.
nov. 24
8:54
Magyarországon gyárthat motorokat a Peugeot (Portfolio)
Kelet-Európában gyártana benzinmotorokat a PSA csoport Egy francia lapértesülés szerint akár egy Opel-gyárban is megkezdhetik a motorgyártást Gyártási helyszínként az eddig megjelent információk alapján akár a szentgotthárdi üzem is...
nov. 24
8:54
21 idős embertől csalt ki pénzt a veresegyházi férfi (ATV)
Vádemelési javaslattal zárták le az óbudai rendőrök annak a férfinak az ügyét, aki pénzt csalt ki idős emberektől.
nov. 24
8:54
Az MLSZ súlyosbította a Ferencváros büntetését (Sport365)
A Debrecen elleni bajnoki alatt kitört verekedés ügyét tárgyalták újra.
nov. 24
8:54
Vettel és a 2017-es szezon legjei (m4sport.hu)
„Összességében több volt a pozitívum, de végül mindig azt kapod, amit megérdemelsz”
nov. 24
8:54
A legjobb fűszeres csirkecomb, ami a KFC verziójánál is finomabb (Femcafe)
Annyira finom, hogy azt még elmondani is nehéz.
nov. 24
8:56
Lemondott az HSBC egyik fejese (Portfolio)
Távozik Matthew Westerman, az HSBC globális ágának társigazgatója, mindössze 18 hónapot töltött a banknál - írja a Financial Times. Westermant a Goldman Sachstól csábították át, feladata az lett volna, hogy elérje, hogy a nemzetközi...
nov. 24
8:57
Drasztikus mennyiségű pénzt kell fizetniük (Infostart)
Egyre többet tankolnak az autósok a hazai kutakon, az értékesített hajtóanyagok után pedig mind nagyobb bevétel érkezik az államkincstárhoz. Az adatok azt mutatják, hogy a gépkocsi-tulajdonosok hozzájárulása a közös kiadásokhoz nem is olyan csekély: az érintettek csak jövedéki adó címén havonta átlagosan ötvenmilliárd forintot rónak le. Bár a legál
nov. 24
8:57
"Lenne hely egy férfinak is" - Csepregi Éva új életet kezdett (Blikk)
Csepregi Éva összeköltözött fiával. No nem Dávid lakásában. Amikor Éva meglátta, hogy eladó egy lakás abban a házban, ahol a fia is él, nem habozott gyorsan lefoglalózni azt. A sztár így újra gyermeke közelében lehet. A teljes boldogsághoz pedig már csak egy férfi hiányzik tágas otthonából.
nov. 24
8:57
Megvan a 67-es gyorsforgalmi út alapköve (NRGreport)
Letették a Kaposvárt az M7-es autópályával összekötő 67-es gyorsforgalmi út alapkövét Somogybabodban.
nov. 24
8:59
"Tudjad már hányas a lábad, te cseléd" - durván kiosztotta Aurelio Pumped Gabo követőjét (Blikk)
Pumped Gabót egyik jó barátja, a korábbi "dzsungelharcos" Való Világ -győztes, Aurelio ajándékozta meg, mielőtt elutazott volna a dzungelbe.
nov. 24
9:00
Búcsúzik a Forma-1 - sportműsorok a tévében (Infostart)
Kezdődik az idei utolsó Forma-1-es hétvége, világbajnoki selejtezőt játszik a női labdarúgó- és a férfi kosárlabda-válogatott - a pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
nov. 24
9:00
Dél-Amerikában terjeszkedik az orosz gázóriás (Portfolio)
A Gazprom tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy beszálljon a bolíviai földgáz kereskedelmébe Latin-Amerikában. Az orosz állami gázmonopólium konkrétan a szintén állami bolíviai YPFB társasággal egyeztet a kérdésről. A terv...
nov. 24
9:00
A Közel-Kelet Hitlerének nevezte az iráni ajatollahot a szaúdi koronaherceg (444.hu)
Mohammed bin Szalman szerint oda kell csapni, mert a csillapítás politikája nem működik.
nov. 24
9:03
A csökkenő áfa rúghatja be a magyar halfogyasztást (Menedzsment Fórum)
Jövőre 27-ről 5 százalékosra mérséklik a halak áfáját, ez árcsökkenést hoz magával. Így talán nem csak karácsonykor kerül majd az asztalra ponty és társai.
nov. 24
9:03
Flynn megszakította a kapcsolatot a Fehér Házzal (Gondola)
Michael Flynn, Donald Trump amerikai elnök első nemzetbiztonsági tanácsadója és jogászai megszakították a kapcsolatot Donald Trump és a Fehér Ház jogászaival - jelentette csütörtökön este internetes oldalán a The New York Times című napilap
nov. 24
9:03
Negyven migránst fogtak harminc perc alatt (hirado.hu)
Bő fél óra alatt negyven illegális migránst kaptak el Hercegszántón.
nov. 24
9:05
10 százalékkal húzhatja feljebb a béreket jövőre a munkaerőhiány (Menedzsment Fórum)
Mondjuk ezek csak várakozások. És ha be is jönnek, akkor sem januártól, hanem május után.
nov. 24
9:05
Fél óra alatt negyven illegális migráns Hercegszántón (Gondola)
Péntekre virradó éjjel, bő fél óra alatt negyven illegális migránst fogtak el a rendőrök Hercegszántó közigazgatási területén - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel
nov. 24
9:06
Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai piacok (ProfitLine)
Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai tőzsdék pénteken.
nov. 24
9:06
A vevők ragadhatják magukhoz a kezdeményezést (Portfolio)
Nyugat-Európában erősödéssel kezdődhet a hét utolsó kereskedési napja, amelyből a magyar tőzsde is profitálhat. Hálaadás miatt zárva voltak az amerikai részvénypiacok csütörtökön és pénteken is csak rövidített nyitva tartás...
nov. 24
9:06
Pluszpénzt kaphatnak karácsony előtt az egészségügyben dolgozók (ATV)
Egyszeri bérjuttatásként két-, három- vagy négyheti alapbérüknek megfelelő összeget kaphatnak az egészségügyben dolgozók karácsony előtt.
nov. 24
9:06
Jövő héttől keményebb mínuszok jönnek (Háziállat)
Vasárnap egy markáns hidegfront éri el Magyarországot.
nov. 24
9:06
Varga-Damm: Nem a valóságot mondja a kormány (HírTV)
Hatalmas problémák vannak a szakképzésben – állítja a Jobbik képviselőjelöltje.
nov. 24
9:06
A mai nap a csapatmunkáé! - Egymondatos horoszkóp - November 24. péntek (Glamour)
Mi vár rád ma?
nov. 24
9:07
Vegyesen alakult a forint árfolyama (Gondola)
Keveset változott, de vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon péntek reggel: az euróhoz és a dollárhoz képest árnyalatnyit gyengült, míg a svájci frankkal és a japán jennel szemben kissé erősödött
nov. 24
9:09
Nagy meglepetés karácsony előtt – rengetegen kapnak még pluszpénzt (Privátbankár)
Elvileg már készen van az előterjesztés az egészségügyi dolgozók bérkiegészítéséről.
nov. 24
9:09
Ismét csökkent a benzin ára (Gondola)
Csökkent bruttó 2 forinttal a benzin literenkénti nagykereskedelmi ára pénteken, a gázolaj ára nem változott
nov. 24
9:11
Népszerűek a hagyományos székely hústermékek (Gondola)
Habár a kiszolgáltatott helyzetben lévő székelyföldi húspiac csak nyomokban tartalmaz helyi alapanyagból készült hústermékeket, néhány manufaktúra egyre nagyobb igyekezettel fordul a régi receptekhez, hogy hamisítatlan, teljes egészében húst tartalmazó készítményeket állítson elő
nov. 24
9:12
Szakított az RTL Klub műsorvezetője - Már külön utakon járnak (Alternatív Energia)
"Nem volt sem veszekedés, sem dráma, egy hangos szó nem hagyta el a szánkat."
nov. 24
9:12
Egyévesek a debreceni négyes ikrek - így néznek ki most (ATV)
Nagy öröm érte tavaly a debreceni családot. Most újra fényképezőgép elé álltak.
nov. 24
9:12
Na, ez durva! Ennyiért főz karácsonykor a családnak Gianni Annoni és Vajda Pierre (Pénzcentrum)
Közelegnek az ünnepek, a szokásoshoz képest ilyen idő tájt jóval többet költünk. Becslések szerint egy átlag magyar család nagyjából 24 ezer forintot költ majd idén az ünnepi fogásokra. Ebből a pénzből egészen különleges menüsort...
nov. 24
9:12
Nyáron nyaralás, télen síelés: Szlovéniában mindent megtalálsz! (Femcafe)
Mindig is tudtam, hogy nincsenek véletlenek az életben, gondolom ezzel már egyre többen így vagyunk. Régóta vágytam már Szlovéniába, és amikor a legkevésbé számítottam rá, kaptam egy kihagyhatatlan meghívást egy négy napos szlovén körútra. Mondanom sem kell, hogy nem csalódtam!
nov. 24
9:12
Így nyaraltak idén a magyarok (vg.hu)
A külföldi nyaralásra utazók ötven százaléka négy országot választott úticéljául, európai útra naponta 510, míg nem európai útra 770 forintos átlagos utasbiztosítási díjat költöttek – derült ki a Netrisk.hu utasbiztosítási adatbázisának elemzése alapján.
nov. 24
9:14
Nem erre tippeltünk volna: ennyi kalória ég el szeretkezés közben (Femcafe)
Te ennyire tippeltél volna?

Keresés