Életbe lépett az új átfogó uniós közösségi védjegyreform: „Bizonyos közösségi védjegyek harmadik fél bejelentése alapján 5 éves türelmi időszakot követően törölhetők lesznek. Emellett létrejön az új EU tanúsító védjegy is, mely kifejezetten egy adott termék meghatározott minőségét vagy egyéb jellemzőjét tanúsítja.” – mondta Bánki Orsolya, a Taylor
Guillotine alá küldené ellenzéki politikustársait Putnok Fideszes polgármestere, ráadásul ezt az október 23-i ünnepi beszédében mondta. A városvezető szó szerint azt mondta: "nem mindig gondolkodik helyesen a választópolgár, és enged olyan embereket a fazékhoz, akik nem a fazékhoz valók, hanem a guillotine alá".
Bizonyos pótütések vagy az alkalmanként jelentkező erős szívdobogás érzése előre vetítheti a pitvarfibrilláció kialakulását. Dr. Sztancsik Ilona, a Budai Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta a szívritmuszavarok korai jeleire és a kezelés jelentőségére hívta fel a figyelmet.
Emeli bruttó 4-4 forinttal a benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szombaton a Mol Nyrt. – értesült piaci forrásokból az MTI csütörtökön.
Szépen búcsúzott az október a magyar tőzsdétől, hiszen a BUX index eddig látott folyamatos emelkedése töretlen volt ebben a hónapban is, 2017. október 26-án újra történelmi csúcsot döntött a 39 890 pontos záróértékkel. Az index október második felében tartósan 39 ezer pont felett járt, sőt többször át is lépte napközben a 40 ezres határt, végül 39
Évente több millió forintnyi passzív jövedelem, minimális munka - mindez nem álom. Ráadásul több millió forint, vissza nem térítendő állami támogatást is kaphatunk. Jól hangzik, ugye? Mindehhez kell egy szarvasgomba termesztésre alkalmas...
A Mol-csoport 520,8 milliárd forint (1,87 milliárd dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei első kilenc hónapban, 12 százalékkal többet az előző év azonos időszakánál - tette közzé az olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
Mérséklődtek a nemzetközi élelmiszerárak októberben, követve a tejtermékek árának mozgását – közölte az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
Rövid idő alatt immár másodszor jelentették be az Opel szentgotthárdi gyárában a dolgozóknak, hogy jelentős mértékű, mintegy száz főt érintő leépítést hajtanak végre. A járműgyártó lapunknak megerősítette az elbocsátás hírét, a helyi önkormányzatnál pedig az adóbevétel kiesésével számolnak.
Egyelőre sok a bizonytalanság a Brexit utáni munkavállalási szabályokkal kapcsolatban, azonban a magyar elvándorlás sajátosságai miatt akár a változás vesztesei is lehetnek a szigetországban élő magyarok - mondta a Portfoliónak Christian...
Egyelőre nincsenek arra vonatkozó adatok, hogy a szakszervezetek, egyéb szervezetek hány aláírást gyűjtöttek a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításával kapcsolatos népszavazás kiírásához. A Magyar Idők kérdésére megoszlott az érdekképviseletek véleménye azzal kapcsolatban, hogy a munkavállalók körében mennyire ismert az újabb munkaszüneti n
A kiváló féléves és második negyedéves jelentések magasra tették a lécet a MOL-nál, de az Equilor várakozásai szerint a harmadik negyedéves beszámoló sem okoz csalódást.
Jelentősebb fennakadás nélkül elindult az elektronikus egészségügy rendszere - írta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyi államtitkársága az MTI-hez csütörtök este eljuttatott közleményében. Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) használata november 1-jétől vált kötelezővé minden közfinanszírozott egészségügyi s
Donald Trump Twitter-fiókja péntekre virradóra rövid ideig elérhetetlenné vált, a felhasználók, akik az amerikai elnök bejegyzéseit olvasták volna olyan hibaüzenetbe ütköztek, miszerint az oldal nem létezik.
Nehéz ügy a kormánykoalíciót összehozni, nemcsak azért, mert négy pártról van szó, hanem azért is, mert néhány kérdésben merőben más a pártok elképzelése Németországban. Ilyen a nyugdíj is, amelynél egyesek eltörölnék a 63 éves korkedvezményes nyugdíjat, mások tovább emelnék a nyugdíjkorhatárt. Hosszú távon valamit biztosan tenni kell.
A nemrég életbe lépő új átfogó uniós közösségi védjegyreform értelmében bizonyos közösségi védjegyek harmadik fél bejelentése alapján 5 éves türelmi időszakot követően törölhetők lesznek. Emellett létrejön az új EU tanúsító védjegy is, mely kifejezetten egy adott termék meghatározott minőségét vagy egyéb jellemzőjét tanúsítja – mondta Bánki Orsolya
Magyarország és Lengyelország is otthont adna a Franciaországban található, Szent II. János Pál pápát ábrázoló szobornak, amelynek keresztjét egy francia bírósági határozat szerint el kell távolítani. Rétvári Bence lapunknak kifejtette: az identitásnélküliség nem identitás. Az államtitkár hozzátette: ha egy közösség elfelejti a gyökereit, úgy rövid
Szépségklinikán ölték meg egy benzintolvajlással foglalkozó mexikói bűnszervezet fejét Puebla tartomány székhelyén - közölte a helyi ügyészség csütörtökön.
Emmanuel Macron válaszlevélben mondott köszönetet a magyar államfő éghajlatvédelemre vonatkozó javaslataiért, egyúttal üdvözölte Áder János elkötelezettségét a klímaváltozás elleni küzdelemben.
Az Iszlám Állam terrorszervezet magára vállalta a New York-i gázolásos merénylet elkövetését, amelyben nyolcan vesztették életüket - derült ki a dzsihadisták an-Nabaa című internetes hetilapjának csütörtöki kiadásából.
Megszűnik a munkavállalók személyi jövedelemadójának munkáltatói megállapítása, ugyanakkor a személyi jövedelemadóról szóló törvénybe számos új rendelkezést átültetnének a jogalkotók az adózás rendjéről szóló törvény jelenleg hatályos passzusaiból.
A francia kormány csütörtöki ülésén elfogadta 320 nagyvállalat nyereségadójának rendkívüli megemelését 2017-re, hogy a jövő évi államháztartási hiány a GDP-arányosan három százalék alatt maradjon.
Gőgös Zoltán szerint a demokratikus ellenzék 60-65 egyéni körzetet is behúzhatna a választáson. Azt mondja, jelenleg is tárgyalnak a DK-val, Balázs Péter személyéről pedig semmilyen MSZP-s testület nem hozott döntést.
Váratlan fordulat következett be az iraki Kurdisztánban azzal, hogy az 1975 óta hatalmon lévő Maszúd Barzáni lemondott a hatalmáról. A személyét körülvevő vélemények megoszlanak, azt viszont egyöntetűen elismerik: ő a legbefolyásosabb kurd politikus, akinek távozása mindenkit meglepett. Hogy a jövőben ki tölti be a szerepét, azt nem tudni. Van, aki